Mind ritkábban nyílik rá alkalom, hogy keresztül-kasul szeljem szűkebb szülőföldemet, Kisbácskát, arról meg végképp le kell mondanom, hogy közel-keleti útra induljak, mondjuk Dubai érintésével. Tehát kénytelen vagyok teljesen beszűkülni eredendő lokálpatriotizmusomba. Igaz, világpolgári státusra sosem fájt a fogam, az említett jelző helyett mindig többre becsültem azokat, akik megelégedtek a világutazó státussal. De hát embere válogatja.
Történt, hogy a napokban Újvidékről Szabadkára száguldottam, igaz, az bajosan nevezhető keresztül-kasul való utazásnak, ám még így is szívet melengető s leverő élményekben volt részem. Amikor például egy szép, felújított tanya közelében suhantunk el, szerettem volna megállni, körüljárni a tanyát, elbeszélgetni a gazdával, megkérdezni tőle, mi célból újította föl a házát, termel-e vegyszermentes uborkát vagy sárgarépát, vagy inkább turistacsalogatásra csinosította ki vásárolt vagy örökölt épületét. Mert ahogy hírlik, terjed a falusi turizmus, bővül a fogalomkör, a svéd és hasonló világutazók szívesen elidőznek egy szállodává alakított bogarasi szálláson is. Az ilyen és hasonló rendeltetésű tanyák mellett ugyanakkor leverő, számomra igen elszomorító hátrány egy bozóttal benőtt tanyarom. Különösen ha olyan tanyát látok romokban, amelyhez még virágzó korából való emlékek fűznek. Talán említettem is már valahol: ha vonaton közeledem szülőfalumhoz, dobogó szívvel tapadok az ablakhoz, mikor bukkan fel, felbukkan-e még annak az egykori „kastélynak” a csonka tornya, ami mindig Arany versét idézi föl bennem.
De ki ne törjek eredeti mondanivalóm köréből... Ugyancsak a napokban láttam egy tévéfilmet. Ma is végigfut a hátamon a hideg, ha rágondolok. Pedig tapsolnom kéne. Ha folyna az ereimben akár csöppnyi világpolgárvér. Mert egy olyan arab beütésű világváros nő ki szemünk láttára a sivatagból, melyhez hasonlót a világ még nem pipált. New York például elbújhatna mellette. Dubai a neve. Itt épült fel – mert azóta, amióta a róla készült tévéfilmet elkészítették, bizonyára a tetőszerkezetet is ráépítették – a világ eddig legmagasabb toronyháza, csaknem elérve az egy kilométernyi magasságot. Lakások, irodák stb. találhatók benne; egyetlen toronyházban városnyi mindenség! De körülötte is mind felhőkarcolók vannak. S mindez a homoksivatagból nőtt ki pár esztendő alatt. Azon a homoksivatagon, amelynek a mélye olajat rejteget magában. Illetve nem rejteget, mert kiszippantják belőle. S a kibányászott olaj hasznából a tulajdonosok új Bábelt építenek. A jelenlegi világ új csodáját. Kicsit eltávolodva tőle vagy légi fölvételről szemlélve oly ijesztő, sivár képet nyújt, hogy korai testvére, New York, virágos rétnek tűnik mellette.
Enyhén szólva „szilárd” talajon állva tehát karnyújtásnyira emelkedtünk az éghez, miközben körülöttünk terjed a nyomor. Ebből az utóbbiból mi látszhat a világ legmagasabb palotájának csúcsáról? Vajon egy takaros, felújított kisbácskai tanyácska megfigyelhető-e róla?
