2024. július 17., szerda

Új constitutiót!

Írhattam volna azt is: új alkotmányt! – ám akkor a szocialisták és a liberálisék azt hitték volna, hogy be kívánok szállni az általuk gerjesztett magyarországi vitába. Nem, a kibicek táborában ők jól elvannak mások véleménye nélkül is, lármás hangadóik pedig Brüsszelben serénykednek – így csak mint jelenségről eshet róluk szó. Tudniillik arról, milyen elképesztő vehemenciával küzdenek az új magyar alkotmány kidolgozása és elfogadása, törvénybe iktatása ellen. Nincs alkotmányozási kényszerhelyzet – mondják a szelídebbek. Nem kell a diktatórikus jobboldal alkotmánya – hangoztatják az elszántabbak. Heller Ágnesnek pedig semmi sem kell azoktól, akik „húsz év magyar demokráciájának a hagyományát kriminalizálják” – ahogyan Brüsszelben nyilatkozta. Majd, hogy meggyőző legyen, elővett valami egészen kocsmai formát, és kifejtette: „Szeretném, ha megértenék, hogy mennyi áruló van az én országomban. Ugyanazok a személyek, akik Kádár Jánost szolgálták, ugyanazok készítik elő az ügyeket a liberálisok ellen. Nem csupán ugyanazon típusú emberek, hanem ténylegesen ugyanazok a személyek. Az úgynevezett munkásőrök, a szónak nincs jó fordítása, azok, akik önkéntesekként szolgáltak a kommunista pártban ötvenhat után. Rendőri besúgók. Ezek most a fő jobboldali elitnek deklarálták magukat.” Mondja mindezt a magának a Kádár-korszakban nevet és katedrát szerzett filozófus – életműve betetőzéseként. Nos, éppen ezért van ma Magyarországon alkotmányozási kényszerhelyzet, mert a lélekmérgezésben idáig jutottunk.

Heller Ágnes azonban nincs egyedül. Hack Péter a minap azt fejtegette az egyik televízió esti műsorában, hogy ha az új alkotmány „preambulumában” tényleg megnevezést nyer a Szent Korona és a Himnusz, és valóban belefoglalják Erkel Ferenc kottáját is, akkor alkotmányt fog sérteni mindaz, aki a jövőben esetleg tévesen használja a kottát. Nem tudom, hogy az alkotmányba belefoglalják-e a kottát, de hogy ez a megnyilatkozás a világra szóló ostobasága mellett még hangulatkeltés is, az egészen bizonyos. Elképesztő, hogy ma Magyarországon egykori vezető filozófusok, pártideológusok, ismert történészek és népszerű médiaszakemberek milyen szemérmetlenül vetkőznek pőrére, s milyen önfeledten mutatják meg lelki-szellemi hitványságuk nyers valóját.

Magyarországon alkotmányozási kényszerhelyzet van, mert az egész magyar társadalom beleragadt a Kádár-korszak mákonyába. Ettől csak úgy tud megszabadulni, ha arra alkalmas társadalmi erők újra szabják az ország, a társadalom, a nemzet fazonját. Ha egy új, nemzeti alkotmány új medret fog szabni a jövőnek. Mert ami eddig volt, az egyszerűen folytathatatlan. Folytathatatlan az ország katasztrofális eladósítása, szuverenitásának ebből eredő elveszítése és a mindennapi nemzetárulás elburjánzása miatt is. Az 1949-es sztálini alkotmány a 2006-os októberi rendőri brutalitás során beteljesítette küldetését, attól kezdve az átmentett baloldali hatalommal együtt elveszítette legitimitását – ebből ered a kényszerhelyzet. Másrészt, az egyszerűsített honosítással együtt új értelmet kap a nemzet fogalma is, s ennek biztos bástyája az új magyar alkotmány lesz. Az egységes nemzetnek egységes nemzettudat az alapja, s ezt jogilag is kodifikálni kell. És ez az, amit oly sokan elleneznek ebben az országban.

Egy új, nemzeti alkotmány jogi szempontból is új formát kell, hogy adjon a társadalomnak. Nincs ordítóbb ellentmondás ma Magyarországon, mint amikor a jog embere kijelenti: erkölcsileg ugyan aggályos, de jogilag rendben van. Ma ezzel menti fel magát a jogszolgáltatás az ötvenhatos megtorlás aktív résztvevője felelősségre vonásának a kötelezettsége alól, csakúgy, mint a bukott hatalom korrupciós ügyeiben történő következetes fellépés vállalásától. Mert Magyarországon ma a jog és a jogszolgáltatás tekintetében sincs rend – és most nem a válóperekről beszélek. S ha az új alkotmány bevezetőjét Nemzeti hitvallásnak fogják nevezni, elképzelem azt a katedráról érkezett tanári megütközést, amely a babitsi hitvallásról szóló dolgozaton is csak fanyalgott. Bizony, sokan vannak, akik irtóznak azoktól a formáktól és tartalmaktól, amelyek egyedül képesek nemzetté formálni a közösséget.