A brit The Guardian 1977. április elsején hétoldalas mellékletben emlékezett meg az Indiai-óceánban található San Serriffe állam tízéves fennállásáról, földrajzáról és kultúrájáról. Az ország két fő szigetből, Upper Caise-ből és Lower Caise-ből állt, fővárosa Bodoni, vezetője pedig Pica tábornok volt. A lap megjelenését követően a The Guardian szerkesztőségének telefonja egész nap csörgött, az olvasók még több információt szerettek volna megtudni erről az idillikus üdülőhelyről. Csak keveseknek tűnt fel, hogy a szigettel kapcsolatos minden név a nyomdászterminológiából származott. Ilyen az, amikor a fagyi visszanyal.
Április elsején szinte az egész régióban megkezdődött a népszámlálás, kivéve Szerbiát, ahol anyagi okok miatt – az már szinte áprilisi tréfának tűnhet, hogy nem sikerült elegendő pénzt félretenni rá az átszabott költségvetésben sem, miközben speciális szükségletekre (bármit is jelent) 57 milliárd dinár jut – októberre halasztották, és Macedóniát, ahol viszont a közelgő választások miatt tolták el őszre. Boszniában pedig még meg sem hozták az erre vonatkozó jogszabályokat. Ellenben Horvátországban, Montenegróban és Koszovóban is (szombati kezdéssel) megindult a népesség feltérképezése, sőt a kötelező kampány, még az érintett országokon kívül is, hogy mindenki szabadon vallja be nemzetiségét, felekezeti hovatartozását.
Horvátországban utoljára 2001-ban volt népszámlás, Montenegróban először lesz 2006-os függetlenedése óta és Koszovóban is hasonló a helyzet. De hiába igyekszik a Nyugat-Balkán zöme Európába, még mindig találkozunk tövisekkel. A népszámlálás pedig kitűnő alkalomnak mutatkozik a fogvicsorításra, hiszen a kilencvenes években szétesett Jugoszlávia, bármennyire is szerették volna egyesek, nem hagyott maga után népesség tekintetében homogén országokat. A diplomáciai torzsalkodás Montenegróban élesedett ki, amikor is a podgoricai kormány az országuk belügyeibe való beavatkozásnak nevezte Belgrád a régióban és a diaszpórában élő szerbekről szóló stratégiájának azon részét, ahol azt írták, hogy örvendetes lenne, ha a szerb nemzet államalkotó nemzetté válhatna Montenegróban. Bár a kérdéses passzust gyorsan törölte a szerb kormány, déli szomszédaink mégsem engesztelődtek ki, kétségekkel fogadták azt is, amikor a szerb államfő megnyitotta Herceg Noviban a szerb konzulátust.
Ha már bozóttűz, égjen le az erdő, a szerb pravoszláv egyház (amely szerint minden szerb pravoszláv) egy héttel a régióban történő népszámlálás előtt az európai emberi jogi egyezményre hivatkozva felszólította a szomszédos országokban élő híveit, hogy pravoszláv hitű szerbeknek vallják magukat. Kiengedték a szellemet a palackból. Rögtön így tett Muamer Zukorlić mufti is, aki levelet írt nemzettársaihoz, hogy a montenegrói népszámláláskor a nemzetiség alá bosnyákot, a vallás alá muzulmánt, a nyelv alá pedig szintén bosnyákot jegyeztessenek be. De nem késett a válasz Horvátországból sem, a katolikus egyház is megkezdte kampányát hívei között (arra hivatkozva, hogy egyesek amellett kampányolnak, miszerint a horvát polgárok ne nyilatkozzanak vallási hovatartozásukról), hogy vallják be felekezeti hovatartozásukat.
Identitásháború a javából. Feleslegesen, hiszen egy adott országban élő nemzetiségi (legyen kisebbségi vagy többségi) szabad elhatározásából vallja be nemzetiségét és felekezeti hovatartozását, ezért élhetnek nálunk eszkimó nemzetiségűek is, valamint egy adott ország a belügyeibe való beavatkozásnak tekintheti mindezt.
A történetben csavar is van, ugyanis az ortodox egyházi ukázzal ellentétben a szerb kormány pénteken felhívta a koszovói szerbek figyelmét, hogy csupán akkor vegyenek részt a népszámlálásban, ha azt nem az ENSZ munkatársai végzik. Nyilván csalástól félnek, vagyis attól, hogy az albánok lefaragják az ott élő szerbek számát, vagy attól, hogy ez a szám eredendően alacsony. A kormány és az egyház álláspontja látszólag nem egyezik meg, hacsak a kormányt a szekuláris államot meghazudtolva nem más felső hatalmak irányítják. Ez túlszárnyalná a legvadabb áprilisi tréfát, csak nehogy ebben az esetben is visszanyaljon a fagyi.
