2024. december 21., szombat

Ki a szélsőséges?

Az MPSZ és a VSZL zentai frakciója nem tárgyal többé a demokratákkal

Lapunk június 27-ei számában, a Tiszavidék oldalon megjelent Július tizedikén folytatják című írásban azzal foglalkoztunk, hogy Zentán miért nem alakult meg a községi képviselő-testület. Ezen írásban maguk a pártvezetők mondták el véleményüket arról, miért nem alakult meg még a testület és hol tartanak a tárgyalások. Ezen írásban Slobodan Borđoški, a Demokrata Párt zentai vezetője azt nyilatkozta, hogy a szélsőséges irányzatot megkerülik, és a Magyar Koalíció zentai részlegével osztják meg a pozíciókat. A szélsőséges jelzőt a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Magyar Polgári Szövetség alkotta helyi szintű frakció magára vette, és sértésként értelmezi.

Rácz Szabó László a frakció nevében elmondta, hogy miután Borđoški az MK-n és a DP-n kívül mindenkit szélsőségesnek titulált, azt a döntést hozták, hogy a jövőben akkor sem tárgyalnának a DP-vel, ha azt ők kezdeményezik:

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás