Elképzelhető, hogy Nikolić Tadić kezébe fogja adni a kormányalakítói mandátumot?
– Azon, hogy Nikolić most már nem emlegeti a haladókat a kormányalakítással kapcsolatban, egyáltalán nem lepődtem meg, tekintettel arra, hogy a szerbiai politikai életből általában hiányoznak az elvek. Pillanatnyilag valóban úgy tűnik, hogy Nikolić Tadićot fogja megbízni a kormányalakítással. Egyébként is úgy néz ki, hogy a DP tudná nehézségek nélkül megalakítani a hatalmi koalíciót, az SZHP erre nem lenne képes. Meglátjuk, hogy mi fog történni a következő néhány napban.
– Nehéz választ adni a kérdésre. Ha Tadić valóban a szerbiai polgárok érdekében kíván a kormányfői tisztségre lépni, és nem saját érdekeiből kifolyólag, vagy azért, mert szerelmes a hatalomba, akkor jómagam is támogatom ezt a megoldást. Nagyon gyorsan, a kormányfő tisztségére lépése utáni száz napon belül, meg fogjuk látni, hogy tisztességes motivációk, vagy a hatalom szeretete vezérelték. Ha esetleg ez az utóbbi igazolódna be, akkor Szerbia zsákutcában kerül.
Elképzelhetőnek tartja-e még a DP és az SZHP koalícióját, vagy azt a nagykoalíciót, amelyben az említett két párt mellett a Szerbiai Szocialista Párt is helyet kapna?
– Politikusainktól már sok mindent megszokhattunk, ezért semmilyen lehetőséget nem szabad kizárni. Ugyanakkor jelenleg minden jel arra mutat, hogy a DP és az SZSZP köré tömörülő koalíciók, valamint a Liberális Demokrata Párt körüli koalíció alakítja meg a hatalmi koalíciót, bizonyos kisebbségi pártok részvételével. De amint már mondtam: Szerbia problémája az elvtelenség, ezért még mindig fogadni lehet a következő kormány összetételére.
Sokat hallhattunk arról, hogy a nemzetközi közösség nyomást gyakorol az érintettekre, hogy a DP és az SZHP alakítson koalíciót. Ön szerint mennyi valóságalapja van ezeknek az állításoknak?
– Nem hiszem, hogy létezik ilyen nyomásgyakorlás. Brüsszelnek és Washingtonnak az utóbbi négy évben sikerült teljesíteniük elsődleges stratégiai célkitűzésüket a Balkánon, hogy pacifikálják Szerbiát. Az ország politikai színtere ma már legalább hivatalosan nem oszlik fel EU-párti és maradi opciókra. Az EU-nak és az Amerikai Egyesült Államoknak már teljesen mindegy, hogy a szerbiai polgárok Nikolićot választották meg államfőnek, vagy hogy Tadić fogja vezetni a kormányt. A Nyugat ugyanúgy elégedett lehet, mint mondjuk Moszkva.
Több elemző is elmondta, hogy tekintettel az ország gazdasági helyzetére, az új kormányra számos népszerűtlen lépés megtétele vár. Ha ezt tartjuk szem előtt, milyen mértékben követ el politikai öngyilkosságot az a személy, aki magára vállalja a kormányfő tisztségét?
– Ahogyan már kifejtettem, Washington, Brüsszel és Moszkva elégedettek lehetnek, a szerbiai emberek viszont nagyon is elégedetlenek. Erre az érzésre kívántak rámutatni az alacsony részvételi aránnyal a választásokon. Az elnökválasztás második körében a polgárok 54 százaléka maradt távol az urnáktól. Ezzel egyértelműen megmutatták, hogy hogyan vélekednek arról a rétegről, amit Szerbiában alaptalanul neveznek politikai elitnek. Visszatérve a kérdésre: igen, annak a személynek, aki a miniszterelnök tisztségére lép, kellemetlen feladatot kell elvégeznie, és igen, nyugodtan beszélhetünk egy fajta politikai öngyilkosságról.
Ön szerint hogyan kellene kinéznie az új kormánynak, hány tárcából kellene állnia?
– Minél kevesebből. Nemcsak a tárcák számának kellene csökkennie az előző ciklushoz képest, hanem a köztársasági adminisztrációnak is karcsúsodnia kellene. Mindannyian tudjuk, hogy a kormány mérete a pártok közötti üzletelés eredményétől függ majd, vagyis attól, hogy a pártok hogyan osztják fel egymás között Szerbiát feudumokra. Főleg ha tudjuk, hogy a hatalmi koalíció feltehetőleg nagyjából negyven pártból fog megalakulni. Ilyen értelemben semmi esetre sem beszélhetünk a szerbiai politikai színtér letisztulásáról. Ezeket a pártokat a tranzíció elmúlt tizenkét évében egy dolog kötötte össze: a pártokrácia. A pártok egyetértenek azzal kapcsolatban, hogy a politika elsősorban a zsákmány felosztásából áll. A pártok álláspontja szerint a politikának egyetlen célja van: az új, politikai osztály megalakítása. A politikai osztály egy külön szociális kategória lett és tagjai a valóstól nagyon távoli világban élnek. Jómagam ugyanabban reménykedem, mint azok, akik idén nem szavaztak: hogy a politikai színtéren a következő ciklusban, a következő választásokig feltűnik egy valós alternatíva.
Ivica Dačić, az SZSZP elnöke vasárnap kijelentette, hogy pártja nem kíván minden áron része lenni a kormánynak, nem a bársonyszékek érdeklik és a kormányban minél több szakembernek kellene helyet adni. Mennyire tarja őszintének Dačić nyilatkozatát?
– Erre a kijelentésre egyetlen reakcióm egy cinikus mosoly volt. Nem hiszem, hogy őszinte volt, hiszen Dačić a populizmus és szerbiai viszonylatokban a politika mestere. Emlékeztetnék rá, hogy Dačić Slobodan Milošević, illetve az SZSZP sajtófelelőse volt a kilencvenes években. Engedjen meg még egy apró cinikus megjegyzést: talán Szerbia összes problémáját megoldaná, ha megszületne egy újabb megbékélési deklaráció. Ezúttal az DP, az SZSZP és az SZHP között.
A május 6-i általános választások legnagyobb meglepetését az SZSZP körüli koalíció okozta: a négy évvel ezelőttihez képest megduplázták támogatottságukat. Elképzelhetőnek tartja, hogy a következő ciklusban Dačić tovább erősíti pártját, annak népszerűségét?
– Igen. Azzal, hogy egyesek elkezdték az SZSZP és Dačić legitimmé tételét, széles teret adtak a párt politikai tevékenységének. Arról a pártról beszélünk, amely még mindig nem határolódott el egyértelműen attól a múlttól, amely az életünkbe került és amelynek következményei még mindig tönkreteszik mindannyiunk életét. Dačić kihasználta a felkínált lehetőséget. Nagyon úgy tűnik, hogy a következő ciklusban ismét csak a „második ember” lesz, emiatt nem hárul majd rá túlságosan nagy felelősség a válság kezelésében, tehát hatalmas tere lesz önmaga népszerűsítésére. Nem kell meglepődnünk, ha a következő választásokon Dačić lép mondjuk Nikolić helyére.
Nagyon gyakran úgy tűnik, hogy a szerbiai politikai életből hiányzik az erkölcs. Azok az emberek, pártok vannak hatalmon, vagy kerülnek ismét közel a hatalomhoz, akikhez Jugoszlávia véres széthullása és népirtás kötődik.
– Megtalálta a helyes szót, amellyel pontosan meg lehet nevezni a szerbiai társadalom betegségét: erkölcstelenség. Nem csak a politikából hiányzik az erkölcs. Milošević rezsimjének pontosan ez a legtragikusabb következménye: elpusztította az erkölcsöt. A politikai elit mindannyiunk tükre. Tetszik ez nekünk, vagy sem, így van. Saját szomszédságunkban háborús bűnösök, bűnözők és olyan egyszerű átlagemberek élnek, akik naponta részesei a különböző korrupciós cselekvéseknek. Nemcsak a politikai elit jelenti Szerbia problémáját, hanem mi mindannyian.
