Nagy volt az öröm a szomszédságomban a május 6-i választások előtt, valamikor április közepén: egyik nap kora reggel nehéz munkagépek jelentek meg a három tömbház közötti utcarészen, ahol addig nem volt aszfalt, és csapadék hulláskor bokáig süllyedtünk a sárban (megemlítem, hogy az említett terület Szabadka központjában található). A munkagépek nagy pöfögés közepette feltúrták a talajt, majd elsimították. Tehergépkocsikkal kőtörmeléket hoztak, ezzel felszórták a területet, és a következő három napban folyamatosan préselték, simították. A végeredmény valóban tökéletes.
Szomszédasszonyom meg is jegyezte: semmi kifogása nem lenne az ellen, ha évente tartanának választásokat. Egyedül azt hiányoltuk, hogy a „még a chipses zacskó megnyitásáról sem hiányozhat politikus” időszakban nálunk egyik önkormányzati képviselő sem jelent meg melldöngetve.
Örömünk nem sokáig volt zavartalan. Néhány kezdeményező szomszédunk gondolt egyet, és lezárta lánccal a kőtörmelékkel felszórt terület, utcarész mindkét bejáratát. Azért, hogy a nem ott lakók ne parkolhassák ott autójukat. Kedvesen felajánlották, hogy a láncot a fémoszlophoz erősítő lakathoz 300 dinár ellenében bármelyik – gépjárművel rendelkező – lakos kaphat kulcsot, és továbbra is használhatja a tömbházak előtti parkolókat.
A probléma egyedül az, hogy közterületről van szó, amelyet a törvények értelmében senki nem zárhat le. Magas igazságérzettel rendelkező szomszédasszonyom kihívta a kommunális rendőrséget, akik azonnal leszerelték a láncot. Néhány órával később a lánc titokzatos módon visszakerült helyére. Ezek után szomszédasszonyom lánya hívta a kommunális rendőrséget, azok ismét megtekintették a szóban forgó lezárást, felháborodásuknak adtak hangot, majd közölték, hogy másnap leszerelik a láncot. Nagyon rövid idő elteltével megcsörrent szomszédasszonyom lányának telefonja, egy úriember hívta, aki a kommunális rendőrség magas rangú vezetőjeként mutatkozott be. Nevét már nem árulta el. Az úriember elnézést kért kollégái nevében, akik szerinte tévedtek: a lakótömbök közötti közterület lezárása nem törvénybe ütköző, ezért a láncokat nem is fogják eltávolítani – mondta az úriember.
Megdöbbenésünk addig tartott, amíg ki nem derült, hogy egyik szomszédunknak „erős kapcsolatai” vannak a rendőrségnél. Így már minden világossá vált. Azt már a gyerek is tudja, hogy hazánkban igencsak kifizetődő a jól kiépített kapcsolatrendszer: soron kívül jutunk be az orvoshoz, nem kell várakoznunk a hivatalokban és egyéb más, életünket, mindennapjainkat egyszerűbbé tevő kedvezményben részesülhetünk. Azt is tudjuk, hogy ilyen vonatkozásban naivitás azt hinni, hogy a törvény előtt mindenki egyforma. Oldalakon át lehetne sorolni az eseteket, amelyek ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Mindig is voltak a többség elhallgattatásának érdekében rendezett kirakatperek, amelyek végén a kedvezményezett javára született törvényekkel szemben álló ítélet. Az is előfordult, hogy a jó kapcsolatokkal rendelkező egyén ügyét örökre elnyelte valamelyik mély rendőrségi, ügyészségi vagy bírósági fiók.
Mivel szeretek visszanyúlni mások bölcs gondolataihoz, ezúttal is idéznék és az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatára emlékeztetnék, amely szerint „minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak”.
Akármennyire is jól hangzik, az emberek sajnos soha nem voltak és feltehetőleg soha nem is lesznek egyenlőek, vagy ha úgy akarjuk: „mindenki egyenlő, de vannak még egyenlőbbek”.
A záróakkordban visszatérnék a lezárt utcarész esetére, és felidézném a kilencvenedik életévéhez közeledő szomszéd bácsit, aki azon aggódott, hogy mi lesz vele, ha az éjszaka közepén kell mentőt hívnia, és a lánc miatt az nem tud eljutni lakásáig. Nem akartam elvenni a bácsi kedvét, hogy ez valószínűleg senkit nem érdekel, a lényeg az, hogy „kapcsolatokkal” rendelkező szomszédunk érvényesítette akaratát.
