A kisebbségi politizálásnak külön súlya van. A nemzeti közösségek, azon túlmenően, hogy ragaszkodnak nemzeti önazonosságuk megőrzéséhez és a kisebbségi jogok érvényesüléséhez, államuk egyenrangú polgáraként minél magasabb szintű életkörülmények között kívánnak élni. A nemzeti közösségek politikai pártjainak vállára tehát többszörös súly és feladat nehezedik.
A többpárti rendszer bevezetése az egykori Jugoszláviában a magyar önszerveződés előtt is megnyitotta a kapukat. Első pártunk, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, 1990. március 31-én Doroszlón tartotta meg alakuló ülését. A VMDK tagjainak egy csoportja centralizáltsággal és kirekesztő jellegű irányítással vádolta meg a párt vezetését. 1994 elején elégedetlenségüket egy civil szervezet, a Vajdasági Magyar Szövetség létrehozásával nyilvánították ki. A VMSZ 1995 nyarán alakult politikai párttá. A VMDK-ból 1996-ban ismét kivált egy csoport, amely a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot alapította meg. A megosztottság a VMSZ-t sem kerülte el: néhány kivált tag megalakította a Vajdasági Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat, amelyből azután a Magyar Polgári Szövetség nőtte ki magát. A Magyar Remény Mozgalom 2009 tavaszán alakult meg. Legfiatalabb pártunk, a Magyar Egység Párt idén áprilisban jött létre.
MIHAL RAMACS: AMIT LEHETETT, AZT MEGTETTÉK
Ahhoz, hogy részben elemezhessük a vajdasági magyar politizálás húsz évét, szem előtt kell tartanunk, hogy milyen körülmények között kezdte szárnyait bontogatni – jegyezte meg beszélgetésünk elején Mihal Ramacs újságíró, politikai elemző, hozzátéve, hogy az ezredfordulóig ezek a körülmények távol álltak a normálistól: háború Szlovéniában, háború Horvátországban, háború Bosznia-Hercegovinában, háború Koszovón.
– A vajdasági nemzeti közösségek nem érezték magukénak a háborúkat. Hazájukként ismerték el Szerbiát, és nem értették, hogy a horvátországi vagy a bosznia-hercegovinai szerbek miért nem éreznek ugyanígy saját államuk tekintetében. Ez volt minden félreértés gyökere. A Vajdaságban élő nemzeti kisebbségeknek eszébe sem jutott országuk ellen fordulni. Szerbia lakosságának többsége személyes érdekei elé helyezte a nemzeti érdeket. A szerbség normálisként fogadta el a drágaságot, az üres polcokat a boltokban, hiszen Szerbia háborúzott és háború idején munícióra, üzemanyagra kell pénzt előteremteni, valamint fizetni kellett Milan Martić és Ratko Mladić katonáit. A nemzeti kisebbségek tagjai nem értették és nem támogatták a háborús politikát, emiatt pedig gyakran megvádolták őket: nem lojálisak Szerbiával szemben. Hiszem, hogy a vajdasági magyarság még nagyon jól emlékszik arra, hogyan kísérelte meg Radoman Božović megszüntetni, illetve az akkori rezsim hírlapjává formálni a Magyar Szót. Sok minden jobbra fordult 2000. október 5-e után, de a szerbiai és vajdasági körülmények még mindig nem hasonlítanak a múlt század nyolcvanas éveinek második felének körülményeire. Vajdaság autonómiájának törlése jelentősen megváltoztatta a nemzeti kisebbségek helyzetét. Sajnos nem pozitív irányban. Ma a vajdasági szerbek is rosszabbul élnek, mint a joghurtforradalom előtt. Ezeket a szempontokat kell szem előtt tartani, amikor a magyarok, vagy bármelyik másik nemzeti közösség politikai tevékenységéről beszélünk. Emlékszem, hogy valamikori tanárommal, a túlságosan korán elhunyt dr. Gaál Ferenccel, több alkalommal is vitáztam arról, hogy mi a jobb: ha a nemzeti kisebbségeknek saját pártjaik vannak, vagy nem, de olyan pártokra szavazhatnak, amelyek garantálják számukra kisebbségi jogaik megvalósulását. Az idő Gaál professzort igazolta, hiszen jobban megértette a dolgok lényegét. Igen, szükség van arra, hogy a nemzeti kisebbségeknek legyen saját pártjuk. Ez fokozottan érvényes a legnépesebb közösségekre: a magyarokra, a bosnyákokra és az albánokra. Ami a kisebbségi, vagyis ebben az esetben a magyar pártok eredeti céljait illeti, azokat 1990 elején fogalmazták meg, amikor még senki sem gondolta, hogy hamarosan elkezdődik a háború, hogy széthullik az ország, és hogy a régóta áhított többpártrendszer helyett Milošević egyeduralma vár ránk. Mit tehetett volna a VMDK és a többi kisebbségi párt? Szolgálhatták volna az államhatalmat, amit nem kívántak megtenni. Vagy szolgálhatták közösségeik érdekeit, de úgy, hogy közben minél kevésbé szállnak szembe az államhatalommal, hiszen tudjuk: valamikor a rezsim becsmérlése is szerbellenességnek számított – részletezte Ramacs.
Kérdésünkre, hogy a vajdasági magyarság pártjainak sikerült-e megvédeniük a közösség érdekeit, Ramacs megállapította: a VMDK és a VMSZ nem tehetett annál többet, mint amennyit megtett. Hiperinfláció volt, a férfiakat a harcterekre vitték, folyamatosak voltak Šešelj fenyegetései. Ebben az időszakban senki sem tehetett volna többet annál, mint amennyit megtett – nyomatékosította Ramacs, majd hozzátette, hogy pártjaink egyik legnagyobb sikere az, hogy megakadályozták a magyarok tömeges kiköltöztetését, elüldözését otthonaikból. Ezen felül megőrizték a magyar közösség napilapját, hetilapját és a magyarság szerzett jogait VRTV-ben – folytatta Ramacs, mondván, hogy a kultúra és az oktatás tekintetében nem érzi magát kompetensnek vélemény megfogalmazására.
– Fiatal újságíróként és költőként, nagyjából harminc évvel ezelőtt még teljesen természetes volt, hogy a különböző nemzetiségek írói, újságírói találkoznak egymással és együttműködnek, lefordítják egymás alkotásait. Nem értesültem arról, hogy ez napjainkban is így volna. Ma a nemzeti közösségek bezárkóznak és bizonyos közösségekben a kultúra népdalok éneklésére és népviseletre korlátozódik. Attól tartok, hogy mindez nem véletlen. Valaki azt akarta, hogy a valamikor Vajdaság eltűnjön – fejtegette beszélgetőtársunk.
Politikai és érdekérvényesítési szempontból Ramacs nem tartja helyes megoldásnak, hogy a nagyjából 270 ezer lelket számláló vajdasági magyarságnak öt politikai pártja van. Dél-Tirolban a németeket egyetlen párt képviseli, ennek ellenére európai szinten kimagasló mértékben érvényesülnek kisebbségi jogaik – magyarázta Ramacs.
– Nem jó, ha egy közösségen belül egy bizonyos párt, szervezet vagy civil csoportosulás monopolhelyzetbe kerül. Az sem jó, ha egy közösségen belül nagyon sok párt vagy szervezet küzd a hatalomért. Ugyanakkor a szerbiai államvezetésnek ez megfelel: öt ágacskát külön-külön nagyon egyszerű eltörni. Ha azonban csomóba fogják az öt ágacskát, akkor már nehezebb összeroppantani – emelte ki Ramacs.
VARGA DIÓSI VIOLA: ÖSSZEFOGNI A MAGYAR VÁLASZTÓTESTÜLETET
A vajdasági magyar kisebbségi politizálás több mint húsz évét, ellentétben a volt szocialista blokk többi országával, nem a demokratikus többpártrendszer lassú kiépülése és a demokratizálódási folyamatok elindulása jellemezte, hanem a Jugoszlávia szétesése utáni kaotikus állapot, amelyben a vajdasági magyar közösségnek meg kellett találnia a helyét, valamint a módot arra, hogy megvédje magát, és kellőképpen hallassa a hangját itthon és a nemzetközi színtéren egyaránt – fejtette ki Varga Diósi Viola politológus, hozzátéve: – Az, hogy a Kárpát-medencében elsőként Vajdaságban alakult meg az első érdekvédelmi szervezet, a VMDK, mindenképp példaértékű. Ez a közösség volt az, amely már 1992-es memorandumában világosan megfogalmazta azokat az alapvető célkitűzéseket, amelyek a vajdasági magyar politizálás alapjait máig meghatározzák – magyarázta Varga Diósi.
– Néhány évvel ezelőtt még 6-7 magyar párt is indult a választásokon, ami a szavazatok elaprózódását eredményezte. A pártok programjai között nem álltak fenn lényeges különbségek, inkább a területi tagozódás és a személyes viszonyok voltak azok a törésvonalak, amelyek mentén az újabb pártok létrejöttek. Mára elmondhatjuk, hogy jelentős képviselete csak a VMSZ-nek van, bár a többi párt legtöbbje még mindig folytat valamiféle látszattevékenységet. A kisebb pártok közül a VMSZ programjától markánsan különböző és felismerhető arculata csak az MRM-nek van. Szerintem azonban a legutóbbi választásokon nem a magyar pártok közötti szavazatelaprózódás jelentette a legnagyobb problémát; sokkal meghatározóbb volt azoknak a száma, akik a magyar összefogás hiányában nem éltek választói jogukkal, vagy akik – bár helyi szinten magyar pártra szavaztak – tartományi vagy országos szinten már egy többségi pártot támogattak – részletezte a politológus.
Beszélgetőtársunk a magyarság egyik legnagyobb problémájaként a demográfiai fogyást említette, majd hozzátette, hogy a számában egyre fogyatkozó magyarsággal nem lehet választásokat nyerni. Ez igen nagy térvesztést jelent a helyi közösségek, az önkormányzatok, a tartomány és a köztársaság szintjén is – fejtegette Varga Diósi, hozzátéve: – A legtöbb párt igyekszik megszólítani a vajdasági magyar közösség teljes spektrumát, ami igen nehéz feladat, hiszen a vajdasági magyar közösség semmilyen szempontból nem homogén: más gondja van a szórványban élő értelmiséginek és a tömbben élő gazdának.
– A reálisan elérhető választási eredmények nem teszik lehetővé, hogy pártjaink olyan befolyást szerezzenek országos, tartományi és helyi szinteken is, hogy véghez tudják vinni az ott élők életfeltételein lényegesen javító gazdasági, agrár vagy akár egészségügyi reformokat. A pragmatikus választók emiatt gyakran szavaznak azokra a pártokra, amelyekben – a legtöbb esetben tévesen – meglátják annak lehetőségét, hogy jelentősebb változásokat érhetnek el. A vajdasági magyar köz- és politikai élet legnagyobb feladata az lenne, hogy összefogja a vajdasági magyar választótestületet, teret és lehetőséget biztosítson érdemi viták lefolytatására vagy különböző platformok kialakítására, amelyekben elindulhatna egy valós közéleti és politikai diskurzus. E párbeszéd során a vajdasági magyarság legaktuálisabb problémáira kellene keresni a megoldást. Választ kell találni a demográfiai fogyás megállítására, a képzettség növelésére és a közösség gazdasági felzárkóztatására – zárta a beszélgetést Varga Diósi.
DUŠAN JANJIĆ: JÓ MAGYAR, ROSSZ MAGYAR
Dušan Janjić politikai elemző szerint hatalmas különbség van a közép-európai hatás alatt álló vajdasági magyarok és a Belgrádtól délebbre, balkáni légkörben élő nemzeti közösségek politikai önszerveződése között. Janjić példaként az értelmiségiek alkotta Magyar Nemzeti Tanácsot említette, amely a többi nemzeti tanácshoz képest egy igazi jól szervezett gépezet, már-már párhuzamos állam, amely olykor magánál az államnál is erősebb.
– A magyarok politikai pártjait is túlnyomórészt értelmiségiek hozták létre. Ez plusz is lehet, de bizony mínusz is. Az értelmiségiek nem bizonyos csoportérdekeket vagy egyértelmű szociális érdekeket szem előtt tartva alapítanak pártot, hanem saját vízióikat kívánják megvalósítani. Az ilyen pártokon belül gyakoriak a viták és a szakadások. A vajdasági magyarságnak túlságosan sok pártja van, és ezek között szinte nincsen különbség. Hacsak nem az számít különbségnek, hogy ki a jó és ki a rossz magyar. Persze a VMSZ felsőbbrendűsége egyértelmű, hiszen ennek a pártnak sikerült legjobban párhuzamba állítani az értelmiségi elképzeléseket az igazi politizálással. Egy többpárti környezetben a magyar közösségen belül egypárti uralom jellemző. Ugyanakkor nem az a fő kérdés, hogy a VMSZ a demokrácia alapelvei szerint politizál-e. A mód, ahogyan a magyarság pártjai alakultak, egyszerűen nem ad teret a magyar politikai színtéren a konfrontációnak, amely a VMSZ mellé esetleg alternatívát produkálhatna a közösségnek. A meglévő pártok valamilyen szintű egyesülésének nem sok értelme lenne. Egyébként várhatóan hamarosan Szerbiában is elkezd letisztulni a politikai színtér. A pártoknak egyértelműen meg kell fogalmazniuk, hogy melyik csoportot, mely érdekeket kívánják képviselni. Ugyanez fog történni a kisebbségi közösségekben. Ha valamelyik kisebbségi párt nem fogalmazza meg világosan a közösség valós érdekeit, akkor az emberek inkább valamelyik nem nemzeti pártra fognak szavazni. Ez teljesen természetes. Egy bizonyos pontig a kisebbségek a perszonális autonómiáért küzdenek, és ha ez megvalósul, akkor az emberek többet kérnek. A magyar embernek is kenyérre, munkahelyre, szociális igazságosságra van szüksége. Vagy másképpen magyarázva: ismer egyetlenegy szerbiai magyar mágnást is? Tudok nagyon gazdag magyarokról, de mágnásokról nem. Miért ne kaphatna helyet a kapitalista piramis csúcsán magyar üzletember is? Ezeket a célokat a hagyományőrző nemzeti kisebbségi pártok eddigi retorikájukkal nem érhetik el – részletezte Janjić.
Azzal kapcsolatban, hogy a kisebbségi pártoknak az általuk képviselt közösség érdekében ellenzékből, vagy a mindenkori hatalmat támogatva kellene-e politizálniuk, Janjić leszögezte: a kisebbségi pártok nem engedhetik meg maguknak, hogy az ellenzék részeként tevékenykedjenek. És ennek semmi köze az opportunizmushoz– tette hozzá Janjić, mondván: ellenzékből a kisebbségi pártok nem teremthetnek pénzt közösségeik számára, és nem befolyásolhatják a törvényhozást.
