Az állami szféra fékezi Szerbiát

A kérdés adott: Honnan lesz pénz a kormány elképzeléseire? A Financial Times néhány nappal ezelőtti elemző írása szerint az új összetételű szerb kormánynak szembesülnie kell a rideg valósággal: az ország a csőd szélén áll. A szakértők egyetértenek, hogy a válságkezelés szempontjából valahogyan csökkenteni kell az állami kiadásokat és a költségvetési hiányt, valamint minél előbb tárgyalásokat kell kezdeni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Jelenleg nem tűnik úgy, hogy bármelyikre is lenne esély, vagy akarat. A téma kapcsán Miša Brkić gazdasági újságírót kérdeztük.

Megakadályozhatná-e még az államvezetés, hogy az ország csődbe jusson? Ha igen, hogyan?

– Egyetértek a Financial Times értékelésével. A megállapítás nem új, szerbiai intézmények és elemzők is a csőd közelségére hívják fel a figyelmet már egy ideje. A hasonló helyzetbe kerülő országok visszaszorították állami kiadásaikat: egyebek mellett befagyasztották, vagy csökkentették a fizetéseket és a nyugdíjakat. Tudjuk, hogy a szerbiai állami alkalmazottak az utóbbi négy évben nagyon jól éltek, havi bérük nagyjából 200–300 euróval volt nagyobb a magánszférában dolgozókénál. Ezért teljesen normális lenne, ha a válságkezelés elsősorban az állami alkalmazottakat érintené. A magánszférában dolgozók juttatásán már nincsen mit kurtítani. A csőd elkerülése miatt fontos lett volna, vagy fontos lenne, ha az állam befejezné a gazdasági reformokat. Szerbiában ehhez mind idáig hiányzott a politikai akarat. A Lengyelországhoz, vagy Szlovákiához hasonló volt kommunista államok, ahol befejezték a gazdasági tranzíciót, ma nem küzdenek gondokkal közpénzügyeik tekintetében. Persze a közkiadások csökkentésére nem sok kilátás van az eddigi kijelentések értelmében, az új államhatalom inkább eladósodni szeretne. Ez már csak azért is érdekes, mert a jelenlegi kormánykoalíciós társaság egyes tagjai az előző ciklusban pont a nagy mértékű eladósodás miatt támadták az államhatalmat. Most pedig ők szeretnék tovább fokozni a megkezdett gyakorlatot. Ennek a kormánynak sincsen ereje az igazi és fájdalmas spórolási intézkedések végrehajtásához. Az állami adminisztráció hatalmas, drága és nem hatékony. Az utóbbi húsz évben mindegyik összetételű államhatalom igyekezett minél több követőjét, rokonát és barátját elhelyezni az állami szférában. Most ez az apparátus akadályozza leginkább a reformfolyamatokat. Hiszem, hogy nagyon hamar egy igazi szociális probléma tanúi lehetünk: az utcákon két ellenséges csoport igyekszik majd védeni a maga érdekeit. Egyik csoport, az állami alkalmazottak, jó és biztos munkahelyük, illetve életkörülményeik megőrzése mellett szállnak majd síkra, ellenük pedig a magánszektorban dolgozók fognak érvelni.

Ez azt jelenti, hogy Ön szerint hamarosan, esetleg már ősszel, nagy utcai tiltakozások tanúi lehetünk?

– Azt nem tudom, hogy lesznek-e nagy sztrájkok. Ha nem is lesznek, az államnak nagy gondokkal kell megküzdenie. Egyébként nem számítok jelentősebb tiltakozásokra. A múlt század kilencvenes éveiben igencsak súlyos körülményeket éltünk túl, akkor az emberek többsége három német márkát keresett havonta. Abban az időben sem voltak nagy sztrájkok. Azt sem hiszem, hogy a szakszervezeteknek van elegendő hatalma nagyobb tömegek megmozgatására.

Hatalmuk, vagy inkább akaratuk nincsen hozzá?

– Erejük sincsen hozzá. A szakszervezetek egy része pedig nem is óhajt nagy sztrájkokat szervezni, hiszen hosszú évek óta együttműködnek az éppen aktuális államhatalommal.

Az eladósodást illetően: kitől kaphat Szerbia még pénzt? Tudjuk, hogy az IMF és a Világbank is igencsak egyértelműen nyilatkoztak ennek tekintetében, miután a szerb parlament módosította a jegybanktörvényt.

– A Világbank csak akkor kezd el hitelkonstrukcióról tárgyalni az országgal, ha az IMF már jóváhagyta a hitelt Szerbia számára. Ez viszont szerintem még nagyon távol áll a megvalósulástól. Merem állítani, hogy Szerbia nagyon nehezen adósodhat el bárhol is. Megoldást jelenthet esetleg az, ha az államhatalomnak valóban sikerül átütemeznie azt a korábban jóváhagyott 800 millió eurós orosz hitelt, amelyet a vasúthálózat felújítására kaptunk. A szerb államvezetés most inkább a folyó állami kiadások fedezésére fordítaná a hitelt. Ez a bizonyíték arra, hogy Szerbia milyen egyszerűen képes feláldozni a jövőt. Ha ezt valóban megteszik, akkor továbbra is úgy tartanak majd bennünket nyilván, mint Európa legrosszabb állapotú vasúthálózatával rendelkező államát. Úgy tűnik, az államvezetés ezt minden gond nélkül képes lenne megtenni, csak hogy pénzelhesse a hatalmas állami adminisztrációt és eleget tegyen a nyugdíjasoknak.

Mekkora esély van arra, hogy az orosz fél ebbe beleegyezzen?

– Az oroszok eddig még nem reagáltak a szerb fél ilyen irányú tapogatózásaira. Egyelőre nem világos, hogy a szerb illetékesek kaptak-e már bármiféle megerősítést ezzel kapcsolatban, vagy csak a hazai sajtóban üzengetnek a másik félnek.

Mlađan Dinkić pénzügyi és gazdasági miniszter gyakran emlegeti, hogy Szerbia majd egyéb hitelt is kap Oroszországtól. A két ország kapcsolatának és együttműködésének eddigi jellegét szem előtt tartva mekkora esélyt lát az „orosz testvér” segítségére?

– Egy újabb hitel vonatkozásában először politikai szinten kell megállapodnia a feleknek. Az előbb említett 800 millió eurós hitelt Oroszország majdnem két év huzavona után hagyta jóvá. Ha újabb kölcsönt is hagynak jóvá Szerbia számára, és ha erről ismét évekig döntenek, akkor Szerbia tönkremegy, mire megkapja az orosz pénzt. Emlékszem, hogy valamikor nagyon régen, a szovjet államvezetés hiteleket hagyott jóvá Líbia, Kuba, Irak, Afganisztán és egyéb, hasonló profilú országok számára. Azt viszont képtelen vagyok felidézni, hogy a közelmúltban Oroszország bárkinek is adott volna gyorsan nagyobb összegű hitelt. Bár ki tudja, elképzelhető, hogy Ivica Dačić és Vlagyimir Putyin valamiféle politikai egyezményt kötöttek és ennek függvényében majd érkezik az orosz pénz. Viszont ismétlem: azt már nehezen tudom elképzelni, hogy ez a pénz nagyon gyorsan megérkezne.

Esetleg ismét Oroszországnak ajándékozzuk valamelyik közvállalatunkat, mint ahogyan a Szerbiai Kőolajvállalattal tettük?

– Elképzelhető, bár ha meg is ismétlődik a kőolajvállalat esetében látott forgatókönyv, az sem lenne rövid időtartamú procedúra. Az oroszok tudtommal a Szerbiai Villanygazdaság és a Szerbiai Telekom iránt is érdeklődnek, de a konkretizáláshoz időre van szükség. Bár lehetséges, hogy a szerb kormányt igazi varázslók alkotják, akik egyik napról a másikra, néhány varázsige kimondásával, nagyon gyorsan megoldják ezt a kérdést is.

Dinkić másik ötlete, hogy a közeljövőben megnövelik az áfát. Milyen következményei lennének ennek az intézkedésnek rövid-, és milyenek hosszútávon?

– Az áfa növelésének végzetes következményei lesznek. Azért, mert ennek is az az egyedüli célja, hogy valamiből eltartsák az állami adminisztrációt. Ezzel az intézkedéssel minden egyes szerbiai embertől pénzt fognak elvenni, csak azért, hogy megtarthassák saját embereiket. Kitalálhatnak bármiféle intézkedést, semminek sem lesz eredménye, ha legalább harminc százalékkal nem csökkentik az állami adminisztrációt és ha nem hajtják végre a közvállalatokban a pártmentesítést.

A beígért tizenharmadik nyugdíjat illetően: igazolt-e ennek a kifizetése a jelenlegi helyzetben?

– A tizenharmadik nyugdíj csak azon személy számára igazolt, akinek a fejéből a választási kampány során kipattant ez az ötlet. Ez a személy a szerbiai közpénzügy balsorsának az okozója. Jovan Krkobabićról van szó, aki már az előző kormányt is eltemette a nyugdíjasok között kiosztott fél milliárd dollárral. Most valamennyivel kisebb összeget áldoznak fel Krkobabić választási ígérete miatt, de a gyakorlat ugyanaz. Krkobabić ígéreteit mi, adófizető polgárok, együttes erővel pénzeljük. Sokkal kifizetődőbb lenne, ha élete végéig fizetnénk neki, hogy valamelyik egzotikus szigeten üdüljön és ne politizáljon tovább Szerbiában.

Goran Knežević mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy nem lesz pénz az aszálykár megtérítésére. Mekkora drágításokra számíthatunk?

– Jómagam ellenzem, hogy az állam bármiféle módon beleavatkozzon a mezőgazdasági termékek árának alakításába. Esetleg akkor tartom igazoltnak ezt, ha az árutartalékokban hatalmas mennyiségek vannak, amelyek befolyásolhatják a piaci mozgásokat. Ha viszont a termelők azt állítják, hogy a rossz hozam miatt növelni kell termékeik árát, akkor sajnálom, nem tartom helyesnek az állam intervencióját. Tudom, a polgárok vásárlóereje kicsi, de ez a termelőkre tartozik. Azt is tudom, hogy a gazdáknak nem egyszerű: egyrészről óriási veszteségeik vannak az aszály miatt, másrészről pedig a vásárlók nagyon szegények. A termelők többségének az idei évet ezek a körülmények fogják meghatározni. A jelenlegi költségvetési körülmények miatt az állam valóban nem segíthet a gazdáknak.