Dinko Gruhonjić: Az erkölcs a szerbiai politikai életben senkit sem érdekel
Dragan Đilas, a Demokrata Párt alelnöke a sajtóhoz eljuttatott nyílt levelében közölte: nem titok, hogy a DP vezetőségében nem minden ember felel meg az ízlésének. Még szerencse, hogy én sem felelek meg mindenkinek – tette hozzá Đilas, mondva: ez nem az a nyár, amelyet a DP vezetőségének fürdőruhában kellene eltöltenie.
„Száz nap telt el választási vereségünk óta. Mi, mint komoly emberek pártja, még mindig nem készítettünk elemzést a hatalomról való lekerülésünk okairól és következményeiről. A DP nem készített el stratégiai platformot, amely utat mutatna a párt átszervezéséhez. Hallgatunk. Azon az üdülésen töltjük időnket, amelyet meg sem érdemeltünk. Mintha fáradtak lennénk a munkától, amelyet még el sem kezdtünk, és amelyet ebből kifolyólag be sem fejeztünk. Ez idő alatt politikai ellenfeleink megalakították a köztársasági kormányt, hatalmi koalíciókat hoztak létre helyi szinten, jogszabályokat hoztak meg, leváltották a bankkormányzót, egyre szélesebb kapcsolatokat építenek külföldön, és hatalmukat a szerbiai intézményrendszer minden szintjére kiterjesztik. Egy pártot nem vezetőjének formátuma határozza meg, hanem az, ahogyan a válságból kilábal. A DP Dragoljub Mićunović és Zoran Đinđić szétválását ugyanúgy túlélte, mint Zoran Đinđić meggyilkolását. Éppen ezért csatlakoztam a párthoz” – fogalmazott Đilas.
A DP alelnöke kijelentette: a DP-nek minél előbb alkalmazkodnia kell az új időkhöz, és nem bénult állapotban megpróbálnia kipihenni a rémületet és a felelősség érzését. Nem az a lényeg, hogy Boris Tadićnak vagy Dragan Đilasnak hívják a DP elnökét, hanem az, hogy miként vezetik a pártot, merre tartanak, és hogy mit jelent a DP Szerbia számára – emelte ki Đilas, hozzátéve: nem a párt megosztása vagy megsemmisítése a célja.
A DP-ben zajló történésekről, a várható tisztújításról és a párt jövőjéről Dinko Gruhonjić újságíróval, politikai elemzővel beszélgettünk.
Mivel magyarázható ez a nagy zavar a demokratáknál?
– Egyértelmű, hogy a demokraták valamiféle megmagyarázhatatlan, letargikus állapotba kerültek. Mintha nem számítottak volna rá, hogy valaha elveszíthetik a választásokat. Főleg Boris Tadić pártelnököt lepte meg, hogy nem ő került ki győztesen az elnökválasztásból. Ez számomra felfoghatatlan, hiszen aki beszáll a politika harcterére, annak azzal is számolnia kell, hogy az ember vagy a párt, olykor veszít. Normális esetben a pártok erre az eshetőségre vonatkozólag is tervet készítenek. Tadić államelnökségének két mandátuma alatt a DP teljesen eltávolodott a valóságtól és a szerbiai élettől. Saját autista világukban megfeledkeztek arról, hogy választásokat nem csak megnyerni lehet. A DP egyébként nem a választásokat veszítette el, köztársasági szinten csak öt-hat mandátummal szereztek kevesebbet a Szerb Haladó Pártnál, és sokkal nagyobb koalíciós potenciállal rendelkeztek a kormányalakítás tekintetében. Nagy zavarukban azonban elkockázták a lehetőséget. A helyzetet súlyosbítja, hogy a DP egyértelműen kezd széthullani. Mint amikor a szélvédőt megrepeszti egy apró kő, majd később ezer darabra törik az üveg. Ez azzal magyarázható, hogy a DP és főleg annak vezetése, az elmúlt időszakban nem egy politikai ideológia és elképzelés köré tömörült, hanem személyes érdekeik és a zsákmány szétosztása köré. Ez nem csak a DP-re jellemző. Szerbiában más politikai pártok is egyéni érdekekből kifolyólag alakultak. A cél a zsákmány elosztása, és nem a közös, valamint társadalmi érdekek megfogalmazása. Pedig pont utóbbiaknak kellene a politikai pártok léte lényegének lenniük. Hogy hogyan néz ki a DP jövője, azt egyelőre nem tudnám megmondani. Azt láthatjuk, hogy a párt elnöke pillanatnyilag Vis-szigeten fürdőzik, és szépen lebarnult. Dragan Đilas pedig egy igencsak furcsa szerepben tetszeleg. Đilasnak valahogyan sikerült Belgrád polgármesterének maradnia, annak ellenére, hogy a köztársasági hatalmat alkotó pártok vezetői bejelentették: ott, ahol arra lehetőség van, a köztársasági mintájára alakulnak át a városi és községi hatalmak. A Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt valamiért békén hagyják Đilast. Teszik ezt azzal a magyarázattal, hogy Đilas abszolút többséget szerzett. Ez nem igaz. A DP Belgrádban a városi képviselő-testület 110 képviselői helyéből 50 mandátumot szerzett meg. Ez azt bizonyítja, hogy a paravánok mögött történik valami. Amit a DP tett az utóbbi néhány évben, kezdve a szocialistákkal aláírt megbékélési határozattal, amely Szerbia és a DP számára is végzetesnek bizonyult, egészen az SZHP névre keresztelt, a radikálisok szétzúzásának céljából kiötlött projektumig, mind kedvezőtlenül befolyásolták a pártot. Ez olyan, mint Frankenstein történetében: a szörny egyszer csak „apja” ellen fordult.
Mekkora tisztogatást hajtanak majd végre a demokraták a szimbolikusan október 5-re bejelentette tisztújító közgyűlésükön? Honnan kellene kezdeni a tisztogatást?
– Ha a DP jót kíván saját maga számára, akkor a közgyűlésen minél jobban összevesznek. Nyíltan egymás szemébe kell mondaniuk mindent, és meg kell állapítaniuk, hogy ki a felelős a rossz választási eredményekért, valamint a választások utáni magatartásért. Ezeket az embereket kell leváltani. Ha lesz elegendő bátorságuk szembesülni saját magukkal és hibáikkal, akkor a párt felépülése gyors folyamat is lehet. Ez fog történni ideális esetben. Jómagam viszont attól tartok, hogy a közgyűlés után tovább mélyül a párt megosztottsága az egyéni érdekek mentén. A DP központi vezetőségének példaként kellene tekintenie a vajdasági demokratákra, akiknek a tartományban sikerült választásokat nyerniük.
Vajdaságban egyébként azért nyerték meg a választásokat a demokraták, mert annyira jól politizáltak a tartomány érdekében az elmúlt négy évben?
– Jól ismerem Pajtić urat és egy dologgal valóban nem lehet megvádolni: senki sem állíthatja, hogy ne lenne nagy harcos. Az már valóban más kérdés, hogy ideológiája mindig következetes-e, vagy folyamatosan egy vonalon halad-e. Persze hogy nem. Tudjuk, hogy Pajtić a választások előtt a legnagyobb autonómiapárti. Ilyenkor még Nenad Čanaknál és Pásztor Istvánnál is nagyobb autonómiapárti. Miután viszont átveszi a hatalmat, és be kellene váltania választási ígéreteit, sokkal engedékenyebbé válik, és sokkal engedelmesebben hajtja végre a DP központi vezetésének, vagyis Tadićnak az utasításait. Azt pedig tudjuk, hogy Tadić nem rajong az autonómiáért. A tartományi DP a szélesebb autonómiáért folytatott harc lágyabb változatát jelképezi. Ezt az emberek felismerik és támogatják. A vajdaságiaknak van egy rétege, amely a két szélsőséges irányvonal között elhelyezkedő DP-t választja. Az egyik szélsőséges társaság eltörölné Vajdaság autonómiáját, a másik pedig a lényegi autonómiát követeli, amelybe beletartozik az önálló végrehajtó-, törvényhozó- és birói hatalom. Azt is fontos hozzátenni, hogy az idei választásokon a DP a tartományban is kevesebb szavazatot kapott, és ezzel párhuzamosan megerősödtek azok a pártok, amelyek radikálisabb módon harcolnának az autonómiáért. Itt elsősorban a Vajdasági Szociáldemokrata Ligára gondolok. Igen, a liga az elmúlt időszakban nem sokat tett az autonómia tekintetében, ugyanakkor nagy előrelépést produkáltak a megszerzett szavazatok számát illetően. Ez annak a jele, hogy egyre kevesebb vajdasági ember kívánja eltűrni a Belgrádból érkező pofonokat. Ha a vajdasági DP meg kívánja tartani pozícióját a tartományban, akkor legalább valamivel radikálisabb retorikával kell politizálniuk.
A DP egyik legnagyobb kritikusa Đilas. Ki valójában Đilas: az alelnök, aki pártelnökké kíván avanzsálni, vagy a párt lelkiismerete?
– Ahogyan mondtam, Đilas nagyon különös szerepet tölt be. Május 6-án a belgrádi helyhatósági választásokon ő szerezte a legtöbb szavazatot, legnagyobb riválisai, a haladók, 13 mandátummal kevesebbet nyertek el. A legérdekesebb az, hogy a köztársasági elnökválasztás második körében, amely során Tadić nagyjából 50 ezer szavazattal maradt alul, Belgrádban 120 ezer szavazóval kevesebb járult az urnák elé, mint az elnökválasztás első körében. Különböző történetek keringenek arról, hogy ebben mekkora szerepe volt magának Đilasnak. Annyit tudok, hogy Újvidéken magam láttam, mennyire aktívak voltak a DP és egyéb pártok képviselői a Tadić melletti kampányolásban. Benyomásom szerint Đilas nem igyekezett szavazatokat hozni Tadićnak. Nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy Đilas valójában egy trójai faló a párton belül, és rajta keresztül dolgoznak a DP megsemmisítésén. Nem szabad meglepődnünk, hogy ha Đilasnak nem sikerül leváltatnia Tadićot, akkor hamarosan egy újabb pártot kapunk. Azt tudjuk, hogy korábban a DP-ből kiválva bizonyos emberek több, még ma is aktív pártot alapítottak. Ha ez megtörténik, akkor a DP még inkább veszít erejéből, Szerbiának pedig biztosan nem lesz erős ellenzéki pártja. Ez pedig egyetlen olyan országnak sem jó, amely magát demokratikusnak kívánja nevezni. A demokraták vezetőségének komolytalansága nemcsak saját maguk számára végzetes, hanem a szerbiai polgárok számára is. Nagyon megkérdőjelezhető a pártvezetőség és embereik kapacitása, hogy kiállják a DP-t érő támadásokat, amelyeknek egy célja van: darabjaira törni ezt a politikai csoportosulást. A kilencvenes években pont a most hatalmon lévő pártok, vagyis a szocialisták és a napjainkban haladó néven politizáló radikálisok, próbálták szétzúzni a DP-t. Nem kételkedem abban, hogy ezt ezúttal is megkísérlik megtenni.
Akkor tehát egy későbbi választások után nehezen történhet meg, hogy úgy, ahogy a DP négy évvel ezelőtt visszahozta a hatalom színterére a szocialistákat, úgy majd azok teszik meg ugyanazt?
– Kétlem. Erre semmi okuk nincsen. A négy évvel ezelőtti választásokhoz képest már most jóval jobb eredményt értek el. Az, hogy a DP hatalmas szerepet játszott feléledésükben, számukra nem fontos, nem érzik magukat adósnak, hiszen az erkölcs a szerbiai politikai életben senkit sem érdekel. A szocialisták kíméletlenül fognak viszonyulni a demokratákhoz, és egy célt tartanak a szemük előtt: a zsákmány elosztását. Ebbe a folyamatba az ellenzék megsemmisítése is beletartozik.
