A joghurtforradalom hősei (Fotó: Ifjú Gábor)
Egyre szélesebb körben beszélnek a vajdasági ellenállási front megalakításáról. Az első ilyen irányú utalások a civil szférából érkeztek, mostanra pedig mind több politikus támogatja az elképzelést. Szerintük csakis határozott, egységes fellépéssel vehetik vissza azt, amit a Szerbiai Alkotmánybíróság döntésével elvettek a tartománytól.
Živan Berisavljević
Živan Berisavljević a Vajdasági Konvenció egyik alelnöke és vezéregyénisége, aki évtizedekkel ezelőtt, Jugoszlávia idejében magas rangú tartományi funkcionárius volt, az elsők között beszélt a nyilvánosság előtt a vajdasági ellenállási front megalakításáról. Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke tovább fokozta a hangulatot, amikor kijelentette: forró ősz vár Vajdaságra. A Liberális Demokrata Párt vajdasági tisztségviselői szerint is szükség van egy erős ellenállási front létrehozására.
Berisavljevićtyel, valamint Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetőjével beszélgettünk a lehetséges ellenállás formájáról és esélyeiről.
VAJDASÁG NEM LEHET EGY AKÁRMILYEN SZERBIÁNAK A RÉSZE
Kik alkothatnák a vajdasági ellenállást, és van-e már előjele az ellenállási front megalakulásának?
Živan Berisavljević: A Szerbiai Alkotmánybíróság a döntése által fontos funkcióinak igencsak nagy részétől fosztotta meg Vajdaság Autonóm Tartományt. Hiszem, hogy emiatt egyre kifejezettebbé válik a vajdasági politikum ellenállása és hamarosan megalakul az ellenállási front, amelyet a tartomány demokratikus és európai erői alkotnak majd. Ez a réteg pontosan érti a szerbiai és a vajdasági kérdést, Szerbia és Vajdaság összekapcsolódását. A pártok frontjának a köztársasági és a tartományi parlamentben is közös blokkot kellene létrehoznia. Nem helyes, ha az egymás közti csatározásra fecsérelik az erejüket. Ez a front védhetné meg Vajdaságot az alkotmánybíróság döntése képében érkező politikai támadással szemben. Vajdaság statútuma – ebben a formájában – csupán vakolata az igazi autonómiának. A statútum persze azért olyan, amilyen, mert az alkotmány nem enged teret szélesebb körű autonómiának. Szerbia alkotmánya vérszívó és Vajdaság-ellenes, a tartomány polgárai a népszavazáson nemet is mondtak rá. Hasonló dolog történt a májusi választásokon: a vajdasági emberek az Európa-párti erőket támogatták, nem pedig azokat, akik az országot és a tartományt visszaröpítenék a középkor Ázsiájába. Ezért hiszem, hogy Vajdaság, annak polgárai, civil szervezetei és politikai erői nem fognak ölbe tett kézzel ülni és csöndben végignézni, ahogyan még az autonómia vakolatát is elveszik tőlük. A vajdasági frontnak kellene síkra szállnia a szerb alkotmány módosításáért is, a mostani változat ugyanis egyszerűen nem teszi lehetővé a vajdasági helyzet tartós rendezését. De nem ez az egyetlen oka az új alaptörvény megfogalmazásának: a szerb alkotmány az országban uralkodó általános politikai válság első számú generátora.
A jelenlegi összetételű köztársasági hatalomból tényleg kinézi, hogy ha módosítják is az alkotmányt, akkor azt úgy teszik meg, hogy igazságosabb legyen Vajdasággal szemben?
– Az utolsó két Vajdasági Konvención már elmondtam: Vajdaság hatásköre akkora lesz, amekkora a tartományért folytatott küzdelem. Tudom, akadnak olyanok, akik úgy vélik: a Szerbián belüli erőviszonyok miatt a Vajdaságért folytatott harc nem lehet sikeres. Ezek az emberek nem veszik tudomásul a tartomány történelmi jogait. Vajdaság történelmi és politikai szempontból is Szerbia határain kívül jött létre. Nem lehet a tartomány történelmi jogait úgy meghatározni, hogy közben azon törjük a fejünket: vajon Szerbia elfogadja-e ezeket, teret ad-e nekik. Szerbia Vajdaságot két alkalommal is a tartomány akarata ellenére csatolta magához. A tartománynak jogában áll eldönteni, hogy milyen módon lesz része Szerbiának, illetve milyen Szerbiának lesz a része. Azt persze nem kérdőjelezem meg, hogy Vajdaság Szerbiához tartozik-e. Szerbiának azonban valóban meg kell változnia. Vajdaság Szerbiája nem lehet centralizált ország, amelyet a köztársasági hatalom csúcsáról teljesen érzelemmentesen irányítanak, úgy, mintha a tartomány harci zsákmány vagy gyarmat lenne.
De ki vagy mi fogja megváltoztatni a köztársasági hatalmat?
– Nem változtathatja meg más, csak a harc. Ha Vajdaságban nem állnak talpra és nem kezdenek el küzdeni ezért a célért, ha nem válnak egymás szövetségeseivé a tartomány politikai erői, akkor persze nem változnak meg az országon belüli erőviszonyok és a tartomány iránti viszonyulás sem. A harcnak bölcsnek és egyértelműen körvonalazottnak kell lennie, amelybe beletartozik a tartományi parlamenti pártok, a civil szektor és a Vajdaság-barát egyének agilis, ésszerű fellépése. Egy, a második Jugoszláviából megmaradt, megoldatlan kérdés megválaszolásáról van szó. Jugoszlávia hét tagállama önállósította magát, vagy Szerbia beleegyezésével, vagy anélkül. Egyedül Vajdaság maradt Szerbia teljesen anonim északi tartománya, először Milošević, majd Koštunica alkotmányának szájíze szerint. Ez nem maradhat így. A vajdasági demokratikus erők, ha figyelembe kívánják venni az őket megválasztó polgárok akaratát, elkezdenek foglalkozni ezzel az üggyel. Továbbra is kitartok amellett, hogy Vajdaságnak és Szerbiának föderatív állammá kellene alakulnia. Ha most azt kérdezné tőlem, hogy mindezt meg lehet-e tenni egy nap alatt, azt válaszolom, hogy nem. Ha pedig azt kérdezi, hogy lehajtott fejjel el kell-e tűrnünk a tartomány gazdasági és intellektuális kizsákmányolását, politikai, alkotmányos és jogi elnyomását, akkor azt mondom, hogy nem.
Lát-e elegendő erőt és akaratot a vajdasági demokratikus erőkben az összefogásra?
– Emlékeztetném rá, hogy áprilisban, a választások előtt megtartottuk a Negyedik Vajdasági Konvenciót, ahol körülbelül tíz párt, valamint legalább ennyi civil szervezet képviselője jelent meg. A résztvevők aláírtak egy közös deklarációt, amely azokat a dolgokat részletezi, amelyekről eddig beszéltem. A konvención megállapodtunk, hogy a köztársasági kormány megalakulása utáni egy hónapon belül pontosan definiálni fogjuk, milyen mechanizmusokkal kellene küzdeni Vajdaság érdekeiért. A célért folyó küzdelem egyik legfontosabb szereplője a Vajdasági Magyar Szövetség lehet. Ez a párt aktívan részt vett a negyedik konvenció megszervezésében. A VMSZ álláspontja az, hogy Vajdaságnak autonóm tartományként kellene Szerbia részének lennie, úgy, hogy lényegi autonómiát élvez. Jómagam és a konvenció résztvevői közül mások is úgy véljük, hogy a föderációs viszony nagyobb biztosíték az egyenjogúságra. A VMSZ céljai ugyanakkor alapjaikban megegyeznek a miéinkkel. Az autonómiáért folytatott küzdelem történelme során a VMSZ az első olyan egyértelmű profilú párt, amely ugyanolyan mértékben küzd a magyar közösség jogaiért, mint a tartomány regionális jogaiért. A VMSZ vezetősége szerencsére megértette: addig Vajdaság egyetlen nemzetisége sem érvényesítheti teljes mértékben kisebbségi jogait, amíg a tartományt ennyire kizsákmányolják és elnyomják.
Egy kérdés erejéig utazzunk vissza az időben: a Vajdaságra mért egyik legnagyobb csapás a joghurtforradalom volt. Ön abban az időben magas rangú tartományi tisztségviselő volt. Nem tudták volna valamilyen módon megakadályozni a történteket?
– Vajdaságnak nem volt alkotmányos felhatalmazása erőszak bevetésére. A föderációt pedig, amely felhatalmazása által erőszakkal is megvédhette volna Vajdaság alkotmányos helyzetét, javarészt már széttúrták és Szerbia ellenőrzése alá helyezték. Ha rendőrséggel és fegyverekkel kíséreltük volna megvédeni Vajdaság autonómiáját, az csak vérontáshoz és tragédiához vezetett volna. Hosszú távon egyébként sem akadályozhattuk volna meg azt, amit elterveztek és véghezvittek. Emlékeztetnék Milošević egyik hírhedt szlogenjére: „Alkotmányos vagy nem alkotmányos, intézményes vagy nem intézményes, törvényes vagy nem törvényes, céljaidat valósítsd meg.”
EDDIG IS VOLT EGYSZEMÉLYES ELLENÁLLÁS
Úgy tűnik, hogy a civil szférából egyesek nagy reményeket fűznek a VMSZ-hez a Vajdaság autonómiájáért folytatott küzdelemben. Érdekeltek-e egy ellenállási fronthoz való csatlakozásban?
Pásztor Bálint: Ami a frontot illeti, azt hiszem, hogy a vajdasági magyarság és a tartományi lakosság többségében ez a szó negatív érzéseket ébreszt, ezért inkább eltekintenék a használatától. Ami pedig az ellenállást illeti: nem tudom, hogy kivel szemben kellene ellenállást tanúsítani. Ha mondjuk a köztársasági kormánnyal kellene valamiféle front létrehozásával szembeszállni, akkor továbbra sem értem, hogy miért tudnánk ilyen formában előbbre vinni a vajdasági problémák megoldását. Észre kellene venni, hogy az elmúlt négy évben is létezett ilyen ellenállási front, azzal, hogy egyszemélyes volt: a VMSZ jelentette az egyszemélyes vajdasági frontot a köztársasági parlamentben. Akkor sem az ellenállás szándékával léptünk fel, hanem azzal, hogy Vajdaság gazdasági és egyéb érdekeinek szempontjából jobb törvények szülessenek. Itt vissza lehet utalni a szavazásokra az állami költségvetésről, a Vajdaság-ellenes vasúti törvény megbuktatására, a köztulajdonról szóló jogszabály elleni szavazásra. Azok a pártok viszont, amelyek most elkezdtek hangoskodni valamiféle vajdasági ellenállásról, az előző ciklusban mind asszisztáltak a Vajdaság-ellenes törvények meghozatalánál: vagy igennel szavaztak, vagy ők biztosították a kvórumot. Persze ha ezek a pártok a jövőben csatlakozni kívánnak a VMSZ-hez és elkezdik fontosnak tartani Vajdaság érdekeinek a képviseletét a köztársasági parlamentben, akkor az mindenféleképpen üdvözlendő dolog és megkönnyíti pártunk dolgát. Mi továbbra is azt folytatjuk, amit eddig tettünk: feltételek nélkül síkra szállunk Vajdaság érdekeiért. Azt azonban nem lehet nem észrevenni, hogy a többi párt vehemenciája a Vajdaságért folytatott küzdelemben attól függ, hogy éppen ki van hatalmon Belgrádban. Amíg a Demokrata Párt köré tömörült a kormány, addig mindannyian csendben asszisztáltak Vajdaság kirablásához, amint viszont más került hatalomra, történetesen a Szerb Haladó Párt, akkor azonnal hangossá váltak és magasra tűzték Vajdaság zászlaját. Nem az ellenállásnak vagy az olcsó politikai pontszerzésnek van értelme, hanem a párbeszédnek, amelynek során kiharcoljuk azt, ami Vajdaságnak jár. Azt kellene elérni, hogy a tartományi és a köztársasági hatalom képviselői minél előbb tárgyalóasztalhoz üljenek és legalább a legégetőbb három problémát megkíséreljék megoldani. Ezen három megválaszolatlan kérdés egyike a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvény, amelyet az alkotmány értelmében 2008 végéig el kellett volna fogadni, a másik a hatáskörökről szóló törvény módosítása, olyan módon, hogy az egyrészt tiszteletben tartsa az alkotmánybíróság döntését, másrészt ne akadályozza Vajdaságot hatásköreinek az ellátásában. A harmadik nagy probléma pedig a köztulajdonról szóló törvény, amelyet csaknem egy évvel ezelőtt fogadtak el, és amely alkalmazásának folyamatában komoly gondok merültek fel. Emiatt Vajdaság csak 15 ingatlan felett gyakorolhatja tulajdonjogát a több száz helyett.
Van-e már utalás arra, hogy mikor ülhetnek össze a köztársasági és a tartományi hatalom vezetői?
– Ezt nem tudom, mert a köztársasági kormány csak néhány héttel ezelőtt alakult meg, még nem lehetünk tisztában azzal, milyen politikát fog képviselni. Ezért is szavazott a VMSZ a kormány ellen, és ezért vagyunk ellenzékben a köztársasági parlamentben. Tudni kell viszont, hogy az SZHP és a Szerbiai Szocialista Párt előtt most történelmi esély áll. Egyebek mellett éppen Vajdaság példáján bizonyíthatnák be, hogy az embereik már nem úgy gondolkodnak, mint 20 évvel ezelőtt. Remélem, ezek a pártok is meglátják ezt a hatalmas lehetőséget. Az ellenállásra egyébként sosem késő. Ha viszont még van esély párbeszéddel megoldani bizonyos kérdéseket, akkor a VMSZ szerint élni kell a lehetőséggel.
