A szeptember és az október Szerbiában az utóbbi néhány évben rendre a szivárvány jegyében teltek el. A mennyei béke és egyenrangúság érzése egyedül azért sántít, mert a melegek szimbóluma, a szivárványszínű zászló országunkban azóta sem lengedezhetett büszkén az őszi szélben.
2009-ben a rendőrség egy körbezárt udvarba terelte volna a melegeket – persze kizárólag a saját biztonságuk érdekében –, a rá következő évben lehetővé tették a büszkeségnapi felvonulás megszervezését, a szélsőséges jobboldali csoportosulások és egyéb, korlátolt világszemlélettel együtt élni kényszerülő egyének viszont szétverték Belgrád központját és az azt, valamint a homoszexuálisokat védő rendőrök fejét. A közel-keleti háborús övezetek incidenseire emlékeztető jelenetek megismétlődésétől való félelem miatt tavaly ismét megtiltották a felvonulás megszervezését. És így jutottunk el 2012 szeptemberéhez, illetve októberéhez. A szervezők az idén rendezvénysorozattal kívánják felhívni a figyelmet a homoszexuális közösség hátrányos helyzetére. A központi felvonulást október 6-án tervezik megtartani. Kezdetben arról volt szó, hogy a melegek megtarthatják a rendezvényt, majd ahogy közeledett a „nagy nap”, politikusaink egyre gyakrabban adtak hangot kételyeiknek.
A cseresznyeszemet a torta habjára Ivica Dačić kormányfőbiggyesztette az elmúlt hétvégén, amikor is közölte: „Teszek én arra az Európai Unióra, ahová a büszkeségnapi felvonulás jelenti a belépőt.”
– A homoszexuálisok felvonulása nem emberi jogok, hanem biztonság kérdése. Egyébként békén hagyhatnának már az emberi jogokról szóló mesékkel. Milyen emberi jogok, az emberek biztonságáról van szó! Az EU-nak is vannak olyan tagállamai, ahol nem szerveznek melegfelvonulást. Hogy lehet, hogy még mindig ez a fő téma?! – fejtegette a rá jellemző hevességgel Dačić.
Ha megengedik, jómagam először is leszögezném, hogy teszek én arra a kormányfőre, aki az előbbihez hasonló szótárból szemezget, amikor országa népéhez szól. Persze el kell ismerni, hogy Dačić ezúttal még vissza is fogta magát, tudjuk, hogy ennél sokkal nyersebb és közönségesebb kirohanásokra is hajlamos. Talán jobb lenne, ha hivatalos felszólalásai alkalmával is inkább maradna az énekszónál, kedvenc, Miljacka című nótája ugyanis legalább nem tartalmaz sértő, kormányfőhöz méltatlan kifejezéseket. Az persze már más kérdés, hogy egy miniszterelnöknek szinte minden utcasarkon és minden hivatalos rendezvényen cirkuszi pacsirtához hasonlóan kell-e trilláznia.
Azt is érdemes hozzátenni, hogy miniszterelnökünk még egy hónappal ezelőtt is azt állította, hogy nagyon-nagyon támogatja a melegfelvonulást. Ugyanez a Dačić július 26-án parlamenti expozéja során közölte: „Az új kormány élén szigorúan fogok fellépni a faji, nemzeti, vallási, nemi, vagy bármilyen alapon történő diszkrimináció ellen.” Szerbiában mindenki ugyanazokat a jogokat élvezi, mondta akkor Dačić. Sokat elárul, ha egy felnőttkorú személy ilyen gyakorisággal változtatja a véleményét. Főleg akkor, ha az állam egyik első emberéről van szó.
Sajnálom, hogy a telefonkönyvembe még mindig nem sikerült bejegyeznem Dačić úr számát. Ellenkező esetben felhívnám, és csupa jó szándékkal közölném: „Miniszterelnök úr, az EU-ba nem a büszkeségnapi felvonulás jelenti a belépőt. Az unió kapuját nyitó kulcs megszerzéséhez sokkal, de sokkal többre van szükség. Egyebek mellett arra, hogy a csatlakozni kívánó állam bebizonyítsa: minden egyes polgára élhet állampolgári jogaival. Igen, nyilatkozatából úgy tűnik, hogy fárasztja az emberi jogok védelme, de hát ez van, abban a fránya Brüsszelben valamiért igencsak ragaszkodnak ehhez a témához.”
Egy ország miniszterelnökének illene tudnia, hogy mik az uniós csatlakozás feltételei. Főleg akkor, ha egy olyan országról beszélünk, amelynek egyik célja az európai integráció. A kisebbségi jogok védelmének fontosságát utoljára Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke igyekezett tudatosítani Dačićban Brüsszelben. Van Rompuy akkor a Prishtina és Belgrád közötti kapcsolat normalizálódásán túlmenően az igazságszolgáltatás rossz reformjának a helyrehozását, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelmet és a sajtószabadság tiszteletben tartását említette követelményként. Persze az EU nem most először tolmácsolta feltételeit, a szóban forgó kikötések, vagy ha jobban tetszik, elvárások, hosszabb ideje ismeretesek.
Az Európai Bizottság Szerbiáról készített, valamikor október elején bemutatandó országjelentésében állítólag az fog állni, hogy az ország csak korlátolt előrehaladást valósított meg az európai integráció tekintetében. A hírek szerint az EB pont azokon a területeken említ mulasztásokat, illetve semmittevést, amelyeket Van Rompuy is kiemelt. Az EB ezen felül állítólag Vajdaság 22 hatáskörének az eltörlését a Szerbiai Alkotmánybíróság részéről, a Szerbiai Nemzeti Bankról szóló törvény megkérdőjelezhető módosítását, valamint a Vajdaság finanszírozásáról szóló törvény hiányát említi negatív kontextusban.
Dačić Úr! Az EU illetékesei semmiféle büszkeségnapi felvonulásról nem beszélnek, a kisebbségi jogok védelméről viszont annál inkább. A melegek pedig kisebbségnek számítanak. Ha tehát fel kívánnak vonulni a zöldszeműek, a szőke hajúak, a jedi lovagok vagy netalán a melegek, akkor egy, a személyes szabadságjogokat szavatoló államban, ezt lehetővé kellene tenni a számukra. Ha pedig valaki szét kívánja verni a fejüket, akkor ott a rendőrség, a csendőrség és a különféle biztonsági szolgálatok, amelyeknek többek között az lenne a feladatuk, hogy ezt megakadályozzák. Régen rossz, ha az említett szervek, szolgálatok és maga az állam a szélsőséges csoportosulások lába elé dobják a kardjaikat.
Ha pedig Dačić úr és az államhatalom egyéb képviselői valójában nem is támogatják a melegek felvonulását, vagy teherként élik meg a kisebbségi és emberi jogok védelmét, esetleg nem szeretnék, ha ez az ország valaha is az EU tagállamává válna, akkor ezt közöljék az emberekkel. Hiszem, hogy könnyebben megemésztenénk az őszinteséget, legyen az bármennyire is felfoghatatlan a szerbiai társadalom egy bizonyos rétege számára, mint azt, hogy szellemi fogyatékosként kezeljenek bennünket évek hosszú sora óta. Hiszen már csak a hülye nem veszi észre, hogy a szerbiai hatalom egyet mond és egészen mást csinál.
