Nahát, Vajdaság fővárosa továbbra is ott van, ahol volt, járt a fejemben hétfőn kora reggel, amikor autóbuszom begördült Újvidékre. Azonnal észbe kaptam, hogy milyen buta is vagyok, Újvidék újabban nem a tartomány fővárosa, sőt, egyenesen alkotmányellenes ezzel a titulussal illetni. Akárhogyan is van, és akárhogyan is hangzik, Újvidék politikailag és alkotmányjogilag korrekt titulusa, a város köszöni, de többé-kevésbé jól van, legalábbis központi utcái hétfőn nem keltették azt az érzést, hogy Teheránban vagy Kabulban lennék. Mivel a globalista-, amerika- és mindenféle egyéb-ellenes egyének nem zúzták be az ablakait, még a Greenpeace környezetvédő szervezet által McSzemét-nek becézett McDonald’s-ban is elszürcsölgethettem egy átlagosan egészségtelen kávét.
Vasárnap délután Újvidéken fasizmusellenes sétára került sor, amelyen több száz ember vett részt, tiltakozva mindenféle szélsőjobboldali eszme ellen. Bár öt évvel ezelőtt, amikor első ízben szerveztek a tartományi székvárosban fasizmusellenes sétát, a magukat fasisztának nevező suhancok kővel dobálták meg a tömeget, sérülést okozva ezzel több felvonulónak is, mégsem ezért számítottam arra, hogy Újvidék központjában kő kövön nem marad. Sokkal inkább azért, mert a felvonuláson megjelentek az LGBT közösség képviselői is, akik magasan lengették szivárványszínű zászlajukat, amely egyébként olyan hatást gyakorol a szélsőséges érzületeket tápláló fiatalokra, mint a bikaviadalokon a piros kendő a bikára. Ahhoz képest, hogy Ivica Dačić belügyminiszter már romokban látta Belgrádot meg a külföldi külképviseleteket, ha esetleg engedélyezi az október 6-ra tervezett büszkeségnapi felvonulást, egy nappal később Újvidéken egyetlen fiatalember kiabálta be a tömegnek, hogy „Halál a buzikra!”. Az igazság kedvéért persze hozzá kell tenni, hogy ugyanez a fiatalember véleménye nyomatékosításának érdekében egy pillepalackot is bedobott a tömegbe, a randalírozás, a botokkal és fémrudakkal kivitelezett „buziverés” viszont elmaradt.
Hogy ez a felvonulást és a város központját biztosító erős rohamrendőri jelenlétnek tudható-e be, vagy annak, hogy a melegek részvételét a felvonuláson nem jelentették be előre, illetve nem „hirdették” az ország összes létező tájékoztatási eszközében, nem tudom. Azt kétlem, hogy Újvidék békés, a másságot és másokat elfogadó jellegével lenne magyarázható az „eseménytelenség”, hiszen ha visszaemlékezünk, akkor eszünkbe jutnak azok az incidensek, amelyek a városban történtek, és amelyek a nem szerb nemzetiségű személyek, valamint a patrióta, patriarchális, keresztény és családi értékekkel szemben álló egyének vagy eszmék ellen irányultak. Arról pedig nem értesültem, hogy a város lakosságának szélsőjobboldali eszmeharcosait autóbuszokkal szállították volna az idei topolyai toleranciatáborba.
Talán itt bújik ki a szög a zsákból, hogy miért is nem lehetett Belgrádban büszkeségnapi felvonulást szervezni. Azért nem, mert az államhatalom ezt nem is akarta. Ha három és egy évvel ezelőtt, amikor a szerb kormány gerince – még ha gyenge is – a demokratikus és európai elveket valló Demokrata Párt volt, szintén nem tették lehetővé a homoszexuálisok felvonulását, akkor az idén egyenesen naivitásszámba ment ezt elvárni. A kollektív amnéziában szenvedő szerb társadalomban biztosan vannak még olyanok, akik emlékeznek rá, hogy kik is voltak, és milyen szerepet töltöttek be a múlt század kilencvenes éveiben azok a pártok és pártvezérek, akik most ismét hatalomra kerültek. Az államhatalom múltból napjainkba visszatérő tagjai az aktuális maszkok ellenére is ugyanazok, akik voltak és túlságosan jóhiszemű volt az, aki elvárta, hogy ez a társaság rábólint az eszméikkel és értékrendükkel szemben álló rendezvény megtartására. A kormány egyik tagja odáig ment a heteroszexuális és utódnemzés-központú életmód népszerűsítése során, hogy fiúzsiráfjának beszerzett egy lányzsiráfot. Nehogy az árva fiúzsiráf unalmában esetleg elkezdje lengetni a szivárványszínű zászlót.
A melegek már bejelentették: Találkozunk 2013. szeptember 28-án. Érdeklődéssel várom, hogy egy év múlva vajon milyen kreatív magyarázatok mögé bújva tiltja be a Belügyminisztérium és a hatalmi társaság a büszkeségnapi felvonulást. Bár az is megtörténhet, hogy addig lehullanak az államvezetőség maszkjai, és az LGBT közösség érdekképviseleti szervezeteinek már eszükbe sem jut próbálkozni a Belgrade Pride megszervezésével. Egy biztos: az álcák eltűnésével az utca embere is tisztábban fog látni.
