Nosza immár ti, a kik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk ama városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kalmárkodunk, és nyerünk; A kik nem tudjátok mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, a mely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik. Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni. Ti ellenben elbizakodottságtokban dicsekedtek: Minden ilyen dicsekedés gonosz. A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak. (Jak 4, 13-17)
Az új esztendő első napjaiban megrendülve állunk meg és vesszük tudomásul, hogy ismét eltelt egy esztendő az életünkből. Az idő rohan, és nekünk sem lehet megállni. Különös dolog, hogy az idő is azokhoz a dolgokhoz tartozik, melyek felett nem tudunk uralkodni. Nem mi döntöttük el a születésünk idejét. Nem mi határoztuk el a halálunk óráját. Nem tudunk kitérni a betegségek elől, akárhogy is szeretnénk. Úgy érezzük, hogy a sors nehezedik ránk, és mi csak szenvedő alanyai vagyunk annak, ami történik. Sok mindent tudunk ugyan, de nem tudjuk megállítani az időt. Tőlünk függetlenül is halad a maga sebességével. A múlt eseményei még megmaradnak emlékezetünkben, de csakhamar a feledés homálya takarja el. A jövő még nem a mi birtokunk. Ki tudja, mit hoz számunkra. A jelen pillanat az, ami a miénk. Mire használjuk fel? Megtagadjuk-e, amit kínál, vagy elszalasztjuk? Ez az ige megtanít arra, hogyan tekintsük az időt, az életünket és a jövőt.
A tervezgető, számító ember alakját állítja elénk. Elhatározza, hogy elmegy ebbe meg abba a városba, és ott eltölt egy esztendőt, kereskedik és nyerészkedik. Ugye mi sem szeretünk túlságosan azokra a dolgokra gondolni, amelyek nem sikerültek az elmúlt esztendőben? Felejtsük el minél előbb. Ne gondoljunk arra, ami bántó és keserű volt. Főleg ne gondoljunk arra, hogy van-e értelme a mi életünknek. Ugye így gondolkodunk? Pedig Isten egészen más gondolkodásra akar nevelni bennünket. Tudnunk kell, hogy nem a mi kezünkben van letéve a jövendő. Még azt sem tudhatjuk, hogy mit hoz a holnap. Egyáltalán nem arról van szó, hogy nem szabad nekünk tervezgetnünk. Enélkül nem is lehetne élni. Csak nem szabad kihagynunk Istent a mi számításunkból. Ő rendelkezik a mi időnkkel. Ő szabja meg annak határát. Ő dönti el, hogy ez vagy az a vállalkozásunk sikerrel vagy kudarccal végződjék. Mi szükség van arra, hogy mi Istennel számítva készítsük el a jövő évi tervünket? Ő óv meg bennünket attól, hogy túlméretezzük a terveinket. Nehogy sokat markoljunk, és közben keveset fogjunk. Amennyire az erőnkből telik, csak arra vállalkozzunk.
Az ige teljesen bizonytalanságban hagy bennünket a holnapot illetőleg. Lehet, hogy sok kellemes meglepetést rejteget számunkra. Egy csomó alkalom kínálkozik, melyeket meg kell alkalmas időben ragadnunk. Nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap, de azt tudjuk-e, hogy mit vár tőlünk Isten a holnapi napon, ha megérjük azt? Ne az izgasson, hogy mi vár ránk a jövőben, hanem inkább az, hogy a jövő képét miképpen formálhatjuk már ma.
Ha a jövőt illetőleg teljesen bizonytalanságban hagy is az ige, magunkról, az életünkről egy nagyon biztos dolgot árul el. Életünk csak olyan, mint a pára, amely kevés ideig látszik, aztán eltűnik. Nagyon találó kép ez rólunk. Ha soha máskor nem is, de ilyenkor esztendőforduláskor megdöbbenünk életünk gyors elmúlásán. Mennyi minden történt velünk az eltelt egy esztendő alatt. Húsz vagy hetven esztendőt élek, egyformán pillanatnyi idő ez az Isten óráján. Ezer esztendő előtte csak annyi, mint egy őrjárásnyi idő. Szeretünk dicsekedni azzal, amit tettünk ez elmúlt esztendőben. Azzal kellene igazából dicsekednünk, hogy Isten kezében érezzük az életünket.
Ne csak azzal dicsekedjem most el, hogy mennyi mindent tudtam szerezni az elmúlt esztendőben, hanem azzal inkább, hogy mennyire haladtam előre Isten megismerésében. Minden elbizakodott dicsekvés gonosz. Amit tenni tudunk, csak Isten segítségével tehetjük. Nincs okunk dicsekvésre. Szabad és kell tervet készíteni ma a jövő évre, de csak úgy, hogy egybehangoljuk Isten akaratával. Minket különösen azért érdekelne a jövendő, mert szeretnénk tudni, mit hoz számunkra. A Szentírás teljesen elutasítja a mi kíváncsiskodásunkat. Ne izgasson benneteket a jövendő. Isten kezében van az, és Ő tudja, mire van nekünk szükségünk. Ha kellemes dolgok érnek, legyek háládatos érte, a kedvem ellenére való dolgokban pedig jó reménységgel legyek afelől, hogy Isten ezeket is javamra fordítja.
Inkább az a kérdés foglalkoztasson, hogy mit hozhatok én az új esztendőben. Mi lesz az az új, amit én a másik embernek jelentek. Az ige azt mondja, hogy aki azért tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak. Jót cselekedni. Úgy élni, hogy senkinek semmivel ne tartozzunk, hanem csak azzal, hogy egymást szeretjük. Sok mulasztás terhel bennünket. Soha nem lehet pótolni. De az új esztendő az újrakezdés áldott alkalma és ideje. Ha Isten meghagyja az életünket és egészségünket, rengeteg alkalom kínálkozik majd, hogy gyakoroljuk ezt a kiváltképpen való dolgot. Legyen a mi életünk normája ez: amit azért akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek velük. Ne a rossz szolgálatába álljak. Isten törvényében keressem mindig, hogy mi az Ő akarata. Az Úr Isten talán még azt akarja, hogy éljünk. Becsüljük meg jobban ezt az életet, és szeressük jobban azokat, akiket talán már nemsokára nem tudunk szeretni. Az idő rövid. Sietni kell. Nem lehet halogatni holnapra. Ma Isten azzal biztat, hogy kegyelmét nem vonja meg tőled. A halálból az életre visz. A jövőt ne borús, csüggedt hangulatban fogadjuk. A hit szemével nézzük, és vegyük észre a veszteségben is a nyereséget, a halálban is az életet. Ámen.
(A szerző református esperes-lelkipásztor Bácsfeketehegyen.)
