Hatodik napja, hogy valami sejtelmes remegést érzett maga körül a városban, és most, íme, beteljesedett, amit a kedves arcú idegen a prófétáktól szokatlan szelídséggel megjövendölt. Esti homály borult az olajligetekre, s a madarak riadtan tértek meg fészkeikre. Egy eszelős koldus – mankójával a küszöböt ütlegelve – azt üvöltötte, hogy a templomban megrepedtek a kárpitok, a szent olaj pedig kiömlött a terítőre. Eljött hát a végítélet, amely atyáik évezredes jövendölésében szerepelt, s most mindenkit elér kevélységének büntetése, a tűzhalál. Kegyvesztett angyalok szedik majd össze a bűnösöket, akiket a jók már régen elhagytak, és véres körmeikkel tépik ki a döglött hallá merevedett szívüket. Meg mondtak egyéb borzalmakat is, amiből csak a rémület keserű íze maradt meg, és a gyötrelmek velőt rázó iszonyata.
Náthán bénultan állt a piactér egyik oszlopa mögött, bal kezével erősen átkarolva azt, mert minden pillanatban úgy érezte, hogy térdre fog zuhanni, elhagyja őt az ereje. Gyönge volt, mint a hetedik hideglelés után a pestises. Agyveleje lüktetett, mint az áttüzesedett kemence, s hatalmas erőfeszítésébe került, míg gondolatban sorba rakta az eseményeket. Minden azon a vasárnapon kezdődött, amikor ez a szép arcú idegen megérkezett a város kapujához. A tömegből sokan felismerték őt, megéljenezték, virágot és pálmaleveleket szórtak a lába elé – ahogyan azt a menyegzőre induló ifjúnak szokták –, és a nyomába szegődtek, amint az a templom felé vette az útját. Náthán akkor látta őt először, amikor ama nevezetes hegyi beszédét elmondta. Erősen foglalkoztatta képzeletét a szeretet királyságának jóslata, a megváltó kegyelem sejtelmes misztériuma, és a tisztaság szolgálatának üdvtana. Inkább érezte, semmint értette a szeretet hatalmáról mondottakat, és még az alázat parancsa is megfuttatta az elméjét, csak a megbocsátás gondolatával nem tudott mit kezdeni. Az idegen, aki Jézusnak mondta magát, sokszor megjelent a környéken, olyankor sereglet támadt körülötte, és arra kérték, hogy beszéljen a mennyek országáról. Volt a kérésben némi kajánság is, a kardnyelőket szokták így biztatni a vásárokon, de az idegen elnézően mosolygott. Náthán pedig egyre tanácstalanabb lett. Azt már tudta, mi a különbség a jó és a rossz között, de itt a nyájakat terelgető, cserzett arcú pásztorok, az üvöltöző pénzváltók és vámszedők, és a kevély papok között ennek nem sok értelmét látta. Itt, ha nem te ölsz, ütsz és rabolsz, akkor téged gyilkolnak, ütnek és taposnak el, mert ez a világ az erősek világa, és nem a szeretet emberéé, aki a megbocsátásra tanít. Ezen mélységesen fölháborodott: hogy bocsásson meg a római zsoldosoknak, a vámszedő filiszteusoknak és a sötét szívű törvénykezőknek? Hogyan? Miként – kérdezte, és keserűen hátat fordított az idegennek, akiről kezdte azt hinni, hogy nem ismeri eléggé a várost és az életet. Szeretni, igen – szeretni szép dolog. Kegyet gyakorolni – az is alkalomadtán jó érzés tölti el az embert. De megbocsátani? Hiszen az ősatyák bosszúálló Istene sem volt képes erre, mióta űzi, kergeti ezt a bűnös, otthonát vesztette népet, mint hajtja a szél a kiszáradt katángkórót a sivatagban! Nincs e kietlen világban egyetlen ember sem, aki hajlandó lenne a megbocsátást gyakorolni. Mert aki így cselekedne, az gyöngének látszana, és a gyöngéket azonnal eltapossák. A törvények sem arról szólnak, hogy az ember elnéző, vagy megbocsátó legyen – és a törvényekre mégiscsak birodalmak és országok épülnek! Hát mutatná meg ő, ott a keresztfán haldokló, hogy mi a megbocsátás lényege? Kegyetlenül elbántak vele, patakokban folyik le a vér a keresztfán, ki tudná ezt megbocsátani? Vasárnap az emberek még ünnepelték őt, pénteken Pilátus előtt azonban már a halálát követelték. Iszonyat, borzalom és mérhetetlen aljasság, ami azzal a Jézussal történt. Szöget vertek a testébe, mielőtt befejezhette volna a megbocsátásról szóló tanítását.
Ahogy azonban oszlani kezdett a Golgota hegyére szakad sötétség, Náthán is megnyugodott. Lassan kibomlott előtte a kegyelem igazi értelme: a megdicsőült emberfia a kereszthez szegezetten is valami olyasmit mutatott meg, ami új fordulatot ad a világnak, és újra szabja a törvényeket. Ő a megbocsátás fényességes példáját adta a kételkedőknek.
Az idegen, aki Jézusnak mondta magát, sokszor megjelent a környéken, olyankor sereglet támadt körülötte, és arra kérték, hogy beszéljen a mennyek országáról.
Azt már tudta, mi a különbség a jó és a rossz között, de itt a nyájakat terelgető, cserzett arcú pásztorok, az üvöltöző pénzváltók és vámszedők, és a kevély papok között ennek nem sok értelmét látta.
A megdicsőült emberfia a kereszthez szegezetten is valami olyasmit mutatott meg, ami új fordulatot ad a világnak, és újra szabja a törvényeket.
