Pannónia ma is olyan szelíd, mintha gonosz hadak soha nem dúlták volna föl a vidéket, mintha Traianus és Marcus Aurelius légiói az est leszállta után ma is gondosan őrködnének a borostyánutat szegélyező városok lakóinak álma fölött. A mandula az idén jókor, sziporkázó tavaszi napsütésben virágzott, a szőlő fakadása is ígéretes volt, most pedig a vidéken csak kedves vendégnek számító akác bokrétája ontja bódító illatát. Bácskai szemnek feltűnően ápolt nyugalmas vidék ez, ahol századonként „oskolás míveltségű” költők váltották egymást; Janus Pannonius, Berzsenyi, Kisfaludy Sándor, Vörösmarty és Babits szülőföldjén szokás volt latin mértékre költeni verseket. A Balaton-felvidék pedig a tavaszi ragyogásban a megelevenedett regék világaként jelenik meg: a Badacsony, ahol a kőrisligetek is barokkosan terebélyesek, a Somló, amely a láva erejét már régen tüzes bor formájában hozza az asztalunkra, a Tátika, ahol a fülemüle is balladás ritmusra énekel, és a Tihany, ahol ha nagyon odafigyel az ember, a másoló szerzetesek zsolozsmáját is hallani véli – külön-külön és együttesen is széles és zsúfolt, eleven és lüktető történelmi tájképet alkotnak. Az alföldi ember szinte beleszédül a pompába, s idegen józanságával egyszerre megérti: mediterrán vidéken jár, ezért tűnt oly otthonosnak Itália kék ege a Dráva-vidékről oda érkező Zrínyinek és a szekszárdi lankákról oda tévedt Babitsnak egyaránt.
Rajongott a Dunántúlért Szabó Zoltán is, aki azért a keblére ölelte a Csokonai, Arany, Petőfi, Kemény Zsigmond és Móricz megénekelte lapályt is. „Az Alföld olyan vidék, mely az igazság keresésére nevel” – írta, s hozzátette: a Tisza hajlatától keletre a nemzeti sorskérdések határozottabb körvonalaikkal jelennek meg, és a lélek titka is majdnem olyan balladás, mint Erdélyben. És én – a Pannon tavasz pompájába beleszédülten – hajlamos vagyok néki igazat adni. S miközben a magyar irodalom regionális hagyományairól beszélek, tudom, hogy Babits sem gondolta komolyan, amikor megállapította: „a mai Pannónia csupán egy táj”, hiszen akkor nem építette volna föléje Cenci néni szőlőhegyének ragyogó Olympusát. S ha már csúcsokról beszélek, én, a Tisza-parti embert igazán tudom, hogy a Csobánc ugyanúgy az egykori dévajságába roskadt bele, mint ahogyan Huszt várának falait sem idegen seregek katonái bontották meg. Nem voltak viszont ilyen kegyesek az istenek Óbecse várához, melynek falait régen császári seregek döntötték az öreg folyó vizébe, s váraink, erődeink, kastélyaink és kolostoraink többsége sem bírta megfékezni az otthonainkra zúduló indulatokat. A bizánci démonok lelke megtelepedett a déli vidékeken, s már régen nem az oltalmazó-vigyázó légiók katonái figyelik a lépteinket, hanem a zsákmányra éhes zsoldosok lesnek be az ablakainkon. Ezért az örökös félelem a lelkünkben, és ezért daltalanok az estéink. Takács Gyula írta egy helyütt: „szellem és szülőföld, úgy vélem, még a legkivételesebb esetekben sem különíthető el” egymástól, s a szellem és a szülőföld együtt ad formát a léleknek is.
A dunántúli latin táj még őrzi a parasztbarokk díszeit, az oromfalak hajlatai hallatlan nyugalmat árasztanak magukból. A Bácska és a Bánság vidékének díszei ellenben erősen megkoptak; az idegen vásári forgatagban elvesztek fehér falú, eperfa-árnyékolta otthonaink, és már abban sem reménykedhetünk, hogy egy-egy garabonciás vándorfestő az üres istállóink falára felfesti freskószerű álmait. Be kell vallani: itthoni tájaink az elmúlással vívnak keserves háborút, és ez nyomot hagy az emberek lelkében is. Nem lehet úgy belekurjantani a Tisza-parti naplementébe, hogy ne remegnének bele a lélek ligetei is. Pannónia nagy hírmondója, Rónay György jegyezte meg: egy adott táj minden kitapintható problémájának közvetlen nemzeti vonatkozása és kivetülése van, és megfordítva: minden nemzeti kérdésnek megvan a maga tájbeli változata. „Egyiket sem szolgálhatjuk a másik ellenére.” Majd így folytatta: „Ahhoz, hogy erős és egészséges nemzeti kultúra alakuljon ki, szükséges, hogy erősen és egészségesen alakuljanak ki elemei: a táji kultúrák.” Mintha ezzel lennének itt nálunk, a mi vidékünkön alapvető gondok, most, hogy felgyorsultak a leépülés folyamatai.
