Napilapunk a minap beszámolt arról, hogy őszre megkezdődik az óbecsei Botra szeméttelep felszámolása és a terület zöldövezetté alakítása. A huszonhat hónapig tartó „takarítás” során a hathektárnyi területről harmincezer köbméter szemetet – lakossági, ipari és építési hulladékot – kell eltávolítani, és a teleprendezés költsége meghaladja a 46 millió dinárt. Ilyen hatalmas emberi erőfeszítésbe, és anyagi kiadásba kerül a gondatlanságból, nemtörődömségből vagy hanyagságból elszennyezett térség visszaadása a természetnek. Keserűségemben nem az érintett hivatalt okolom – egész civilizációnk, fogyasztói kultúránk érett meg egy alapos, átfogó „tereprendezésre”, egy világra szóló nagytakarításra. De a Botrát, gyermekkorom Paradicsomát, rettenetesen sajnálom. Ha néha arra járok, felkavarja gyomromat a bűz, és a fejem fölött betakarják az eget a szél által fölkapott nejloncafatok. Az ilyen rettenetes vidéken kap igazán kedvet az ember, hogy leszámoljon az ipari civilizáció valamennyi felesleges cafrangjával.
A hódoltság korából ránk maradt térképeken a Botra települést úgy jelölték, hogy mellette évszázadon át Beche településként, sőt révként sem létezett. A régi öregjeinktől én még úgy tanultam, hogy a neve történelmi emlékeket őriz: a település legmagasabb fáján mindig fenn ült egy őrszem, s a messzeséget kémlelte, vajon lát-e portyázó, adószedő török sereget? S amikor a lovasok megjelentek, elkiáltotta magát: „botra emberek, jön a török!” Ez azonban csak a nép emlékezetében megtelepedett szép legenda. A táj növényvilágának nagy tudósa, Kovács Huszka Ferenc botanikus-plébános szerint a Botra a görög bötrüsz szóból ered, és szőlőt jelent. Vagyis hajdanában, amikor még volt lelke a tájnak, dúsan termő szőlőültetvények borították a Tisza jobb partjának homokos területét. Óbecse határának virágos növényei című munkájában – amely nevét szerte ama hatalmas hazában ismertté tette – így írt a példásan megművelt és megcsodált területről: „Újabban azonban dr. Balaton [Gyula] főszolgabíró, Osztrogonácz Ferenc és Koncsek Antal tanítók, Bácskay József, dr. Martinovics ügyvéd, Rajsli Sándor és mások szép példája, szakszerű és gyakorlati útmutatása folytán a szőlőtelepítés amerikai alanyokkal kezd ismét lendületet venni, s előreláthatólag a szőlők egykori híres hazája, a Botra (…) lassan-lassan egész terjedelmében ismét Bacchus jogara alá kerül. (…) Határunkban ma is elég jóízű és erős borokat szűrnek; valamikor a kadarkából készült »botrást« széles körben ismerték.” Történt mindez az 1870-es éveket követő évtizedekben, amikor a város lakossága a kincstártól megvásárolta a kegyúri jogot, és végre a maga ura lett a saját földjén. Amikor pedig az 1890-es években az óbecsei belvárosi katolikus közösség mellett a külvárosi is megszerveződött, Alsóváros és Botra együttesen a beltérinél alig kevesebbet, 6142 (5757 + 385) hívet számlált.
Dúsan termő vidék volt akkoriban a Botra, ahol a Tisza-parti mezőváros előkelő polgárai, a társadalmi és politikai élet elitje vásárolt magának birtokot, és kelt nemes versenyre a gazdálkodás, a szőlőmívelés és a borászat terén. „Aki szőlőt telepít, az évszázadokban gondolkodik” – tartja a népi bölcselet, és valóban a derű, a remény, a bizalom és a jövőbe vetett hit sugárzott a gondosan művelt parcellákról. S ha olykor akadtak olyanok, akik vétettek a táj rendje és szelleme ellen, gondviselő plébánosuk azonmód kiszerkesztette őket a vármegye lapjába, világgá kiáltva a szégyent, miszerint „Óbecsén a Botra környékén kivágták a hatalmas almafákat, letarolták a Plébánia utcát és Péterréve alatt nem kevesebb, mint 50 selyemtenyésztésre alkalmas eperfát vágtak ki.” A Botra valamikor része volt a Tündérkertnek, ahol a Tisza, a Holt-Tisza ág, a Ferenc-csatorna, a Csíkér, a Bélabara és Szuvadula vizenyős helyei mellett az Árpádliget körül, a Ferenc-csatorna déli oldalán az Alsórétben, a Botra alján, itt-ott a Felső- és Alsó-rét laposaiban, a rétek lecsapoló csatornáiban mutatta meg megismételhetetlen csodáit a virágzó természet. Mindaddig, amíg az új világ gondatlan fosztogatói nem fordultak a táj és annak lelkiismeretes lakói ellen.
