Egy hét múlt el a Magyar Nemzeti Tanács legutóbbi ülése óta, amikor több mint négyórás vita után leváltották lapunk főszerkesztőjét és új, megbízott főszerkesztőre ruházták a Magyar Szó irányítását. Az esemény nemcsak lapunk munkatársai körében váltott ki vegyes érzelmeket: a történtekről a magyarországi és a szerbiai országos médiumok is tudósítottak. A lélek ismerői szerint a bántó, keserű szájízt hagyó eseményekkel úgy lehet leszámolni, illetve lezárni azokat és tovább lépni, ha beszélünk róluk.
Az események kapcsán felmerülő számtalan kérdés néhányára dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke válaszolt. Szerettük volna megtudni, hogyan képzeli el napilapunk jövőjét, milyennek szeretne látni bennünket, és nem tart-e attól, hogy az események negatív érzéseket ébresztenek a közösségben is.
A történtek után egy héttel hogyan látja, látják a Magyar Szó jövőjét?
– Igen, talán arról érdemesebb beszélni, hogy mi lesz, és kevesebbet arról, hogy mi volt eddig. Az MNT elsődleges feladata a Magyar Szóval kapcsolatban továbbra is az, hogy megteremtse és biztosítsa a szakszerű, hivatásos, jól funkcionáló Magyar Szó működéséhez szükséges feltételeket. Elsősorban az anyagi feltételeket, de ezen felül olyan légkört kell teremteni, amelyben a lap készítői, illetve olvasói minőséges sajtóterméket készíthetnek, illetve olvashatnak. Véleményem szerint az utóbbi egy év már azt igazolta, hogy a Magyar Szó Kft. egyre stabilabb lábakon áll, egyre kiszámíthatóbb a gazdasági helyzete. Úgy érzem, megteremtődtek a feltételek arra, hogy némi rásegítéssel elinduljon egy fejlesztési folyamat. Ha voltak olyan időszakok a Magyar Szó életében, amikor a megmaradás, vagy a bérek kifizetése volt a tét, akkor úgy érzem, a következő időszakban a fejlesztés mértéke lesz a tét. Mostantól a bérek fejlesztéséről, a munkakörülmények javításáról, az újságírók továbbképzéséről szól majd a történet, vagyis mindarról, ami záloga lehet egy jó napilapnak. Én a magam részéről ebben látom az MNT fő szerepét. Nem az a dolgunk, hogy megmondjuk, ki tud jó cikkeket írni, vagy ki nem, és főleg nem az a dolgunk, hogy megmondjuk, miről szóljanak ezek a cikkek. Nekünk kell biztosítanunk, hogy a lap készítői otthon érezzék magukat a Magyar Szónál, motiváltak legyenek a lap készítésére, megértsék munkájuk felelősségét és tétjét, érezzék, hogy egyfajta küldetést teljesítenek. A lapnak hozzá kell járulnia közösségünk önbecsülésének fejlesztéséhez, a közösség hangulatának javításához. Ezen a téren még van fejlődési lehetőség, mi ehhez a fejlődéshez kívánjuk biztosítani a feltételeket. Már év vége előtt is olyan támogatások érkezhetnek a laphoz, amelyek mindehhez nélkülözhetetlenek. Elvégre a jó munkát meg kell fizetni, motiválni kell azokat, akik képesek a fejlődésre, akik képesek jobb és olvasottabb újságot készíteni. A vajdasági magyar médiának és a Magyar Szónak, mint egyetlen napilapunknak, nagyon fontos szerepe és szelete van a közösség építésében. Nagy mértékben befolyásolják ennek a közösségnek az erőnlétét, önbecsülését. Ezeken a dolgokon közösen és tudatosan kell dolgoznunk, ha mi a magyar közösség képviselőinek, támogatóinak éljük meg magunkat. Ebből a szempontból az MNT és a Magyar Szó egy csónakban evez: nemcsak a tulajdonosi viszonyok, hanem küldetésünk miatt is.
Említette a közösség hangulatát. Nem tart attól, hogy a főszerkesztő ilyen módon történő leváltása pontosan ellentétes, negatív hangulatot ébreszt közösségünkben, az átlagemberben?
– Meglehetősen sokat kommunikálok az emberekkel, és azt veszem észre, hogy a vélemények ebben a témában is megoszlanak. Ez a kérdés nem befolyásolja komolyabban, hogy az emberek hogyan érzik magukat. Mondom mindezt annak ellenére, hogy én magam is sokkal jobban örültem volna, ha erre az epizódra nem került volna sor. Nem volt könnyű meghoznom a döntést, sokszor megrágtam a dolgot. Nem voltam benne biztos, hogy mindennek pontosan így kellett megtörténnie. De végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy másnak is esélyt kell adni arra, hogy megmutassa, mire képes a lap irányításának terén. A közösség erőnléte, hangulata, lelkiállapota, világlátása nem attól függ, hogy kinek a nevét írja az impresszumban, és nem is attól, hogy az alapító leváltja a főszerkesztőt. Sokkal inkább attól függ, hogy az ember hogyan tekint arra a félig üres pohárra. A mai világban kétségtelenül számtalan olyan dolog történik, ami elégedetlenséget, csalódást ébreszt az emberekben. Ugyanakkor az is tény, hogy egyre több olyan dolog is történik, ami erőt nyújthat az embereknek, perspektívát adhat az itthon maradásra, ami megerősít bennünket abban, hogy érdemes vállalni magyarságunkat. Amikor a lap az érem két oldaláról közvetít, akkor lehet az egyik, vagy a másik eseménysort hangsúlyozni. Kétségtelen, hogy a Magyar Szó több szerzője nem akar észrevenni egy pozitív folyamatot sem, nem tudatosul bennük, hogy élhetőbbé vált a szülőföld és van perspektívája közösségünknek. Egyes újságírók csőlátással tekintenek a fejlődésre és maximálisan kiemelik azokat az emberi hibákat, amelyek kétségtelenül jelen vannak a közösségben. Pont a közösségért viselt nagy felelősség miatt nem számít csúsztatásnak, ha inkább a pozitív dolgokat emeljük ki. Persze anélkül, hogy elhallgatnánk a negatív részleteket. De pontosan ezen a téren történtek aránytévesztések. Néhány szerzőnél, néhány címben úgy éreztem, hogy a Magyar Szó bizonyos újságírója, szerkesztője, és olykor a főszerkesztője, inkább azért szurkol, hogy ezek a pozitív dolgok ne történjenek meg, vagy ne legyen folytatásuk. Sokszor előfordult, hogy a sarkítások rossz irányba történtek: ezt egyes emberek megkeseredett kommentárjaiban, egy-egy esemény kapcsán megjelent elemzésben éreztem. Ezekből az írásokból olykor kiéreztem a közösséget gyengítő megkeseredett hangnemet. Ez az, amiben talán érdemes lenne a változás szükségszerűségét észrevenni. Ez nem jelenti a kritikus hangnem megszüntetését, vagy az információk elhallgatását. Az viszont megengedhetetlen, hogy egyesek halott közösségnek nyilvánítsák a vajdasági magyarságot, amelyet minden érdemes ember elhagyott, és amelyen belül csak tolvajok és becstelenek vállalnak közéleti szerepet. Semmi kifogásom az ellen, ha valaki górcső alá veszi munkámat, és keresi benne a hibákat, hiszen ez egyes újságírók dolga. Azt lehet követni és bírálni, aki tesz valamit. Ugyanakkor, ha napilapunk azt sugallja, hogy közösségünk a végét járja, akkor ezzel azt bizonyítják, hogy nem érzik: az MNT és a lap egy csónakban evez. A Magyar Szónak csak akkor lehet jó, ha a magyar politikum sikeres és az MNT képes betartani ígéreteit. Az MNT pedig csak akkor tud jól működni, ha a közösség naprakészen, pártatlanul és minőségesen tájékozódhat. Az érdekek összefüggnek. A pluralizmus megengedett, viszont nem azon a téren, hogy kell-e támogatni a magyarság megmaradását szülőföldünkön. Nekünk a kisebbségi közösségben mindig kétszer annyira jól kell teljesítenünk, mint a többségi nemzetnek. Ezért nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy egyetlen napilapunk ne elsősorban a jó dolgokra figyeljen és ne adjon hátszelet az olvasótábornak.
Bár a beszélgetés elején jelezte, hogy a jövővel, és ne a megtörtént dolgokkal foglalkozzunk, úgy érzem, hogy néhány részletben még vájkálni kell ahhoz, hogy tovább léphessünk. Az MNT ülésén az úgynevezett ellenzéki tagok több alkalommal is megállapították, hogy a főszerkesztő leváltása a Vajdasági Magyar Szövetség nyomásgyakorlásának függvényében történt. Nem kívánok állításokat kimondani, de azt meg kell jegyeznem, hogy a Pressburger Csaba ellen felsorakoztatott mulasztások legtöbbje a VMSZ-hez kötődik...
– Tisztázzunk valamit: ha végignézünk azokon a pontokon, amelyek megjelentek az igazgatóbizottság indoklásában, akkor láthatjuk, hogy azok legalább egyharmada, vagy fele, nem a VMSZ-hez kötődik. Elég megemlíteni a Tartományi Képviselőház tevékenységének a nem megfelelő követését. Persze a parlamentnek most VMSZ-es elnöke van, de maga a parlament demokrata többségű. Vagy itt az elmulasztott megemlékezés október 6-áról, ennek sincsen semmi köze legnagyobb pártunkhoz. És a Hét Nap, valamint a Magyar Szó közötti összetűzésnek sincsen köze a párthoz. Tény, hogy több pont is a VMSZ tevékenységéhez kötődött, de itt sem a tudósítás milyensége volt a probléma, hanem az, hogy nem is készült tudósítás. Az igazgatóbizottság úgy ítélte meg, hogy ez szakmai szempontból megengedhetetlen. Emellett hadd legyek most a politikusokhoz mérten túlságosan is őszinte: kétségtelen, hogy az MNT minden fontosabb döntését megelőzi a tanácsban demokratikus többséget szerzett VMSZ-szel történő egyeztetés és konzultáció. Ez máshol is így történik: a demokratikus társadalmakban is, Szerbiában pedig még inkább. Az államszervezet, az önkormányzat, a közszféra olyan döntéseket hoz, amelyek megfelelnek az abban többséget szerző politikai párt elképzeléseinek. Ha egy önkormányzat levált egy igazgatót, vagy kinevez egy másikat, annak semmi köze a szakértelemhez vagy a teljesítményhez, csupán a hatalmon lévő politikai párton vagy koalíción belüli megbeszéléstől függ. Ez a szerbiai realitás. Ha én most azt mondanám, hogy az MNT stratégiái, döntései úgy történnek meg, hogy az MNT-ben a VMSZ-es, illetve a nem VMSZ-es tagok kizárólag egymás között egyeztetnek és a pártnak semmi köze hozzá, akkor nem mondanék igazat. A politikai élet nem így működik Szerbiában, de hiszem, hogy Magyarországon, vagy Németországban sincsen ez másként. Az a különbség, hogy Szerbiában a legszervezettebb társadalmi erőt a politikai pártok képezik. Ez nemcsak a magyar közösségen belül van így, hanem általában Szerbiában. Akármilyen intézkedés történik, azt megelőzi egy megbeszélés, egyeztetés a párttal. Ugyanígy történt ez a főszerkesztő leváltása előtt is. Tehát a döntések nem a politikán kívül történtek. Hazug és képmutató ember lennék, ha azt mondanám, hogy a VMSZ-nek ehhez semmi köze nem volt. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy kizárólag pártpolitikai érdekek voltak a meghatározóak a főszerkesztő leváltásánál. Nem gondolom azt, hogy bárkinek a bábja lennék, és saját véleményem is van, de ezek az egyeztetések megtörténnek. A VMSZ-nek sem volt meg a bizalma a leváltott főszerkesztőben, és ennek egyfajta következménye lett, hiszen a VMSZ a tartományban, illetve országos és önkormányzati szinten is politizál és próbálja érvényesíteni érdekeit, az MNT pedig egy ezen önkormányzatok közül. A Demokrata Párt tagjai az MNT-ben szintén párton belül megbeszélt és kiadott parancsok alapján tettek mindent: szólaltak fel, szavaztak, cirkuszoltak a Magyar Szó székháza előtt. Mindez a demokrácia része. Ennél sokkal fontosabb, hogy milyen irányba kívánunk haladni: akarjuk-e, hogy a Magyar Szó szabad legyen és milyen Magyar Szót szeretnénk. Az MNT-ben megvan a szándék erre, illetve arra, hogy a lap konszolidált, jól felszerelt, megbecsült újságírókkal működő lap legyen. Hiszem, hogy a VMSZ-en belül is megvan erre a szándék, de a párt nevében nem beszélhetek.
Ha már említette a szabadságot: amikor a demokráciáról beszélünk, akkor gyakran emlegetjük, hogy egyik ember szabadsága addig terjedhet, amíg nem korlátozza vele egy másik szabadságát. Az MNT szemszögéből nézve feltételezem, hogy a Magyar Szó, illetve újságíróinak szabadsága addig terjedhet, amíg az egészséges a közösség szempontjából...
– Igen, illetve addig, amíg ez a szabadság nem okoz kárt a közösség érdekeiben, vagy addig, amíg nem gátolja a közösség és annak egyik-másik lapjának a szabad tájékoztatáshoz, illetve tájékozódáshoz való jogát. Kétségtelen, hogy a szabadságnak vannak korlátai és a szabadsággal élni felelősség. A tollforgatóknak a közéleti személyiségekhez hasonlóan saját eszméik mellett mások gondolatát is tiszteletben kell tartaniuk.
