A koszovói rendőrség ROSU különleges alakulatának hétfő éjszakai akciója után egy dolog nyilvánvalóvá vált: Koszovóban nagy a zűrzavar. A történtek óta egymást követik a zavaros, következetlen hírügynökségi jelentések és sajtóértesülések. Az Európai Unió illetékesei állítólag nem tudtak az akcióról, és mély felháborodásukról számoltak be a szerb és a koszovói kormánynak. Az Amerikai Egyesült Államok illetékesei pedig inkább visszafogták magukat a nyilatkozatokat illetően. Az aktuális koszovói helyzetről, illetve annak lehetséges megoldásáról Dušan Janjić politikai elemző nyilatkozott lapunknak.
Lehetséges-e a történtek után érdemben folytatni a tárgyalásokat?
– Különösen ez után a konfliktus után fontos folytatni a tárgyalásokat. Eddig is világos volt, hogy szükség van a párbeszédre, de ez most hatványozottan érvényes. Mindenkinek ez az érdeke. Eddig megbizonyosodhattunk arról, hogy Brüsszel nem áll a helyzet magaslatán. A történtek nem maradnak következmények nélkül. A vámpecsétek és a CEFTA rendezetlen kérdése nagy mértékben hozzájárult a hétfő éjszakai akcióhoz. Erre a két kérdésre már eddig is fontos lett volna választ adni, és ezt nem kellett volna ismét elhalasztani. Nagyon kedvezőtlen volt a szeptemberi tárgyalásokig kitolni a megoldás megfogalmazását. Hónapokig várni egy olyan téma rendezésére, amely többek között pénzt is hoz a koszovói állam konyhájára, olyan luxus, amit Thaçi kormánya nem engedhetett meg magának. Az Európai Bizottság is csökkentette a Koszovónak szánt juttatásokat, ezért a vámbevételek különösen fontossá váltak Prishtinának. Ez a kérdés nem várhat szeptemberig. A koszovói kormány demonstrálta, hogy erői képesek hatalmat gyakorolni az ország egész területén. Azt is bebizonyították, hogy a KFOR csupán a diplomáciai közvetítő szerepét tölti be az országban. A szerb kormánynak a történtekből meg kell értenie, hogy az 1244-es határozatot nem lehet érvényesíteni és Koszovó státusát nem lehet megváltoztatni. Érdemes arról is beszélni, hogy Boris Tadić két és fél évvel ezelőtt állítólag aláírt egy dokumentumot, amelyben Koszovónak és annak északi területének a státusáról volt szó. Ennek a dokumentumnak a létezéséről csak kevesen tudnak, és mindössze néhányan ismerik a valós tartalmát. Jó lenne, ha végre fény derülne az igazságra. A szerb közvéleménynek meg kell tudnia, hogy az államfő mit ígért az USA-nak ebben a témában. A történtek megváltoztatják Tadić és a szerb tárgyalócsoport pozícióját. Nem tartom jó jelnek, hogy Bogdanović miniszter viselkedéséből és nyilatkozataiból a felelősségérzeten kívül félelmet is kiéreztem. Nagyon ügyes politikai lépésekre van szükség, hogy az albán és a szerb fél is megnyugodjon.
Az elemzők egy része úgy véli, hogy a prishtinai hatalom nem hajthatta volna végre akcióját az USA és a nemzetközi közösség tudtán kívül. Mennyire tartja elképzelhetőnek ennek lehetőséget?
– Az Európai Unió illetékesei annyit nyilatkoztak, hogy nem értenek egyet az akcióval. Azt viszont nem hangsúlyozták, hogy nem tudtak Thaçi terveiről. Értesüléseim szerint az EU előtt ismeretesek voltak Prishtina szándékai, csak nem jutottak konszenzusra arról, hogy támogatják-e az akciót. Az unió bizonyos országai igenis jóváhagyásukat adták Thaçi intézkedésére, gondolok itt mondjuk Franciaországra. Ez Franciaország prishtinai nagykövetének a nyilatkozatából vált egyértelművé. Az USA szintén tudott a dolgokról. Nyilvánvaló, hogy az akciót nagyon alaposan kitervelték. Minden azzal kezdődött, hogy a koszovói rendőrséget megtisztították a magas rangú szerb rendőröktől. A koszovói kormány és az Egyesült Államok mindig is úgy vélték, hogy ezek a rendőrök a szerbiai Belügyminisztériumhoz voltak lojálisak. Ezután következett az embargó elrendelése és a szerbiai tehergépkocsik feltartóztatása a koszovói határon. Mindezt nem lehetett az EULEX és a nemzetközi erők tudtán kívül végrehajtani. Thaçi kormánya nem vált egyik napról a másikra az eddiginél befolyásosabbá. A koszovói kormány erőtlen, hátszél, nemzetközi bátorítás nélkül nem tett volna meg ilyen lépéseket. Tadić nyilatkozata szintén ezt erősíti meg: az államfő arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy ne bátorítsák Thaçit az ilyen jellegű akciók végrehajtására. Ez azt jelenti, hogy Tadićnak értesülései voltak arról, hogy valaki bátorítja a koszovói kormányfőt. Csak hát államfőnk nem nyilatkozhat nyíltabban, mert akkor más kellemetlen kérdések is terítékre kerülhetnek, mint mondjuk az, hogy mekkora mértékben járult hozzá Belgrád a történtekhez.
Mennyire volt megfelelő az EU és a nemzetközi közösség reakciója? Fenn tudják-e egyáltalán tartani a rendet Koszovóban?
– Nem hiszek a KFOR kapacitásában és módszereiben, amellyel a munkáját végzi. A nemzetközi erők Koszovóban nincsenek a helyzet magaslatán. Most majd a polgárokra hárítják a felelősséget, többek között a szerbekre, akik barikádokat emeltek. A Belgrád és Prishtina közötti tárgyalásokban közvetítő uniós csapatot szintén nem lehet dicsérettel illetni. Robert Cooper közvetítő kapacitásában szintén nem bízom. A legveszélyesebbek mindig a bürokraták. Cooper eddig úgy vezette a tárgyalásokat, hogy előzőleg nem határozták meg pontosan a napirenden szereplő témákat, illetve érdemben semmiféle eredményt nem mutatott fel. Ígéretetekben persze nem volt hiány: Szerbiának a tagjelölti státust, Koszovónak a vízumliberalizációt helyezték kilátásba. A közvetítőknek pontosan meg kellene határozniuk, mikor miről és mennyi ideig folynak a tárgyalások. Nem értem, hogy ez miért nehéz, hiszen ezért fizetik őket. Nem a tárgyalóasztal mellett töltött idő, hanem az elért eredmények alapján kellene pénzt adni nekik. A szerb és koszovói fél között nincsen valós mediátor. Az asztal egyik felén ott ülnek a koszovóiak és Brüsszel képviselői, a másik felén pedig Stefanović és emberei.
Ön szerint elmérgesedhet még a helyzet Koszovóban?
– Elképzelhetőnek tartom. Ki kell várni az albánok reakcióját a meggyilkolt koszovói rendőr miatt. Megtörténhet, hogy ismét mozgósítják az embereiket, erre pedig a szerbek is válaszolnának. Érdekes dolgok történhetnek a közeljövőben, hiszen a történtek után nagyon komoly kérdések válhatnak aktuálissá. A szerb politikum, vagyis a hatalmi koalíció idegessége érezhető, mivel közelednek a választások.
A jövendőbeli szavazatok számát illetően mi a kedvezőbb a hatalmiak számára: elengedni vagy megtartani Koszovót?
– A mostani kormány számára már nem létezik jó vagy rossz megoldás. Nincs már sem idejük, sem kapacitásuk bármilyen kérdés megoldására. Sokkal fontosabb azzal foglalkozni, hogy mi a jó Szerbiának. Az ország számára az lenne jó, ha a kormány teljesítené a választási ígéreteit, és nem örökítene elvégzendő feladatokat a következő kormányra. Ha Tadić nem teljesítené az USA-nak tett két legfontosabb ígéretét, hogy megoldja Koszovó státusának kérdését és belépteti az országot a NATO-ba, akkor azzal a következő kormány megelőlegezett halálos ítéletét írja alá.
