Nincs annál jobb, mint amikor az ember egy jól fűtött kupéból bámulja a hófödte tájat. Ezt tartottam gyerekfejjel a vonatozásról, amikor is kedvenc közlekedési eszközöm volt, hiszen sohasem szerettem egy ültő helyben fél óránál tovább utazni. De mint minden gyermekkori álom, ez is szertefoszlott és valami füstfelhőbe burkolódzó gonosz gőzmozdonnyá vált, s míg a vonatra várok, enyhe émelygés kerülget, hogy ezt a kérdést is elpolitizálják a fotelekben ülő nagyok. Történt ugyanis, hogy a már rég jobb sorsra váró – és egykor büszke – vasutakat Vajdaság orozná el, hátha a regionális együttműködéssel többet ki lehetne pályázni a minket tárt karokkal váró Európától és a súlyos gondokkal küszködő vasúti forgalmat, legalább helyenként felújítanák. De nem lehet, mert alkotmányellenes, mondja Belgrád. Bizony, e történetemnek nem a vasúttársaság dolgozói a főszereplői, ők minderről semmit sem tehetnek – velünk utasokkal együtt ugyanúgy áldozatok –, hanem azok a fotelosok, ott fentről.
Felmerül a kérdés, hogy a belgrádi fotelos úriemberek mikor utaztak utoljára vonattal. Félő, hogy ha véletlenül mostanában, akkor nem a hétköznapi ember számár (alig) fenntartott szerelvényekben – amelyek már inkább hasonlítanak marhavagonokra –, hanem külön feketére festett, golyóálló luxuskabinokban, ahol a lassú közlekedést eltakarni hívatott LCD televíziók díszítik az ablakokat. Luxusautó, luxusvagon, egyre megy, csak ha már valaki fotelben ül, legyen jó nagy. Bár az is elképzelhető, hogy valóban utaztak mostanság, valahol Franciaországban vagy Japánban. Esetleg Belgrád környékén, ahova valami furcsa módon mindig több pénz jut, hát lehet, hogy ott már nyugati körülmények között lehet vonatozni. Az igazat megvallva nem tudom, hiszen nekem csak a vasút vajdasági vonalakon (olykor) közlekedő muzeális értékű „sinó”-jai, dízeljei jutottak, amelyek a tél közeledtével egyre ritkábban járnak. Már azon is gondolkodtam, hogy biztos valami kísérleti szerelvények lehetnek, amelyeket a levegő magas hőmérséklete üzemeltet, hiszen a fagy beálltával többnyire az állomásokon vesztegelnek.
Belegondolva nem csoda, hogy orosz vonatokat vásárolunk, hiszen a városi legenda szerint az orosz technika arról híresült el anno, hogy elnyűhetetlen, valamint a motorjaik elindítására még a vodka is megfelelt. Biztos azt gondolják, hogy az orosz vonatok mindenképp megbirkóznak sínpárjainkkal, mert ha mondjuk a francia TGV tévedne erre, vagy akár a japán Sinkanszen vasúthálózaton közlekedő Super Express nevű földrengés- és tájfunbiztos vonat, az holtbiztos a csavarjaira esne szét. Szerintem az orosz mozdony sem fogja jobban bírni.
De talán csak azért nem akarják átadni Vajdaságnak a vasutat, mert ők szeretnék felszedni azt a több kilométernyi vasat, nehogy megelőzzék őket a színesfémtolvajok. Bár amilyen gyorsan megy egyes vonalakon a „sinó”, sőt amennyire döcög, illeg-billeg, észre sem vennénk, hogy kilopták a síneket alólunk. Na de, ha maradunk a fent említett sebességnél, akkor elegendő lenne három síndarab, az egyiket épp raknák le a munkások, a másikon döcögne az ezüst – nemes rozsdás – nyíl, a harmadikat pedig szednék fel és szaladnának előre a munkások, hogy újra lerakják. Ezzel a megoldással legalább meg lehetne nyitni néhány munkahelyet, ugyanis a sínpárok sem habszivacsból készültek.
Siralmas állapotban van a hazai vasút és a rajta történő közlekedés is. Bár valóban nem számít drágának a vonatjegy és sok kitartó utas azt is eltűri, hogy a fűtés inkább működik a nyári melegben, télen viszont már nem, de azt is, hogy néha a búzamező közepéből kell hazagyalogolni, mert felmondta a szolgálatot a mozdony, vagy mert kidőlt a százéves, már régen elkorhadt távíróvezeték. Sok utas eltűri, mégis egyre ritkábbak a járatok. De arról már nem is kell beszélni, hogy milyen állapotban leledzenek a fülkék, szétszaggatott, rongyos üléseikkel, vagy hogy sokszor azért késnek a személyszállító vonatok, mert el kell engedni „valamilyen” tehervonatot. Gondolom, mindenki ismeri. De a vasút összetart, nemzetösszekötő jellege van. Az államiságot jelképezi, ugyanúgy, mint a vámbélyegző. Hogyha a vasúthálózat jelenti az ország egységét, akkor mi a fenének határ? Na de, mi is történik a koszovói vasútvonalakkal? Ja, hogy még nem történt meg a Belgrád–Prishtina párbeszéd a koszovói vasútvonalakról? Nem hinném, hogy a meglévő mellé újat építenének az amerikaiak.
Egy biztos, úgy a vasútvonalakra, mint a szerelvényekre sok újítás, befektetés várna, de látva a mindenkori kormány vagy hatalom, vagyis inkább a fotelokban ülők dolgát, még várni is fog. Olyan ez az ország, mint a vasútja: girbegörbe sínek mentén fekete füstöt köhécselve alig moccan már.
