Megkésve, 2008-ban jelentette meg az Akadémiai Könyvkiadó a Székács József püspök visszaemlékezései című, számunkra sok tekintetben forrásértékű kötetet, amelyben a jeles evangélikus egyházi méltóság a magyar reformkor, a forradalom és szabadságharc, valamint az abszolutizmus és a kiegyezés kimagasló történéseit foglalja keretbe, úgy, hogy közben mindvégig a maga pályájának eseményeivel vet számot. A gyermekkori emlékek megidézése után az 1837. esztendő az, amely már a közélet mezsgyéjén találja az Orosházáról elindult tehetséges fiatalembert, akinél nagyobb alázattal, ugyanakkor határozottabb céltudatossággal kevesen voltak képesek tudományos pályájuk megalkotására. Életművének kiteljesedése azonban az 1860-as évek elejére esett, amikor már a polgárosodó Magyarország igényeinek megfelelően alkotta újjá a magyar evangélikus egyház intézményét. Hatalmas, államférfiúi munkája a XIX. századi történelmünk egyik biztos tartóoszlopa.
Székács püspök úr emlékirata a század azon jeles eseményeiről szól, amelyeknek tanúja, részese, a legtöbbször alakítója volt. Magáról az emberről azonban a kortársak visszaemlékezései árulják el a legtöbbet. Kánya Emília, a Deák téri evangélikus közösség lelkészének, Kánya Pálnak a leánya a nagy egyházi szónokot a „legszeretetreméltóbb emberek” között tartotta számon, s büszke volt arra, hogy leánykorában olykor lejegyezhette Székács prédikációit. „Élénk, vicces előadásával felvillanyozta az egész társaságot, kiapadhatatlan volt adomái, vidám ötletei tárháza – olvasható a Réges-régi időkből – Egy 19. századi írónő emlékiratai című művében. – Hozzá még igen szép ember is volt Székács József. Hangja, ahol kellett, erőteljes, öblös a templomban, és dallamos a szobában. Már gyermekkoromban bálványoztam őt, és mikor nagynak kezdtem érezni magamat, akkor is rajongtam érte, mint akkortájt a lutheránus leányok és asszonyok mindannyian. […] Élénk volt, erélyes volt a közügyekre nézve, minden porcikája protestáns, állhatatos, erős meggyőződésű, aki uralkodott a szívek fölött, és az életben is hirdette, nemcsak a szószéken, a lelki szabadságot, világosságot, kitartást, és ahol kellett, az ellenszegülést is.” Kánya Emília jegyezte fel azt a baráti kört is, amelyben az 1830-as évek végén és az 1840-es években a lelkésszel együtt szívesen megfordult: a Markusovszky-család, Lajos, az orvos és József, a híres ügyvéd, Tavassy Lajos, a protestáns gimnázium tanára, Brassai Samu bácsi, Barabás Miklósék, Ballagi Mór, Haberem Jonathán, a „nagy filozóf”, Horárik János pápista pap, aki Kampf mit der Hierarchie und Kirche címmel könyvet írt a katolikus egyház „visszaéléseiről”, és Matkovich István, akinek „tele volt a lelke a jogtudományok legeslegmagasabb finomságaival”.
Mi, délvidékiek azonban Székács Józsefre az 1836-ban, Pesten, a Trattner-Károlyi kiadónál megjelent Szerb népdalok és hősregék című fordításkötete kapcsán gondolunk nagy hálával és tisztelettel. A könyv ajánlásában volt olvasható: „A szerbeknek Dunán és Száván innen, és Dunán és Száván túl tisztelettel; És tekintetes Rudnai Nikolics Péter úrnak, Temesmegye aljegyzőjének szeretetből.” Visszaemlékezéseiben aránylag kevés szó esik fordítói ténykedéséről, bár a Nikolics családnál 1829 és 1835 között eltöltött nevelői, házitanítói éveit a legszebb emlékei között őrizte. Egy karlovitzi út, s az ottani szerb gimnázium igazgatójának, Gersics Jakabnak fölvilágosult műveltsége és a göttingai diplomával rendelkező Stratimirovics érsek vendégszeretete több figyelmet kap a följegyzésekben, mint az a pillanat, amikor Vuk Karadschics szerb dalai először kerültek a kezébe, Székács ennek ellenére új korszakot nyitott a magyar–szerb kapcsolatokban. Amikor fordításkötete az olvasók kezébe került, ő már a pesti magyar evangélikus egyház megszervezésén fáradozott, csak idős korában látott hozzá könyve második kiadásának a megszervezéséhez. Hitbéli elhivatottsága mellett, mintha csak úgy mellékesen a keblére ölelte volna a velünk együtt élő szerb nép kultúráját és költészetét is. A zombori Radics György és Dömötör Pál és az óbecsei felekezeti hittársa, Szászy István az ő nyomában járt, amikor a társnépek együttélésének az ügyét szolgálta. Egy másik elemzés témája lehet, hogy tevékenységük hogyan lelt viszonzásra.
