2024. december 3., kedd

A postások nem adják fel követeléseiket

Újvidéken szinte minden postahivatal továbbra is zárva tart, írja a 021. hírportál, az allkalmazottak nem adják fel követeléseiket.

Mint ismeretes, a postások már második hete hangot adnak követeléseiknek, amely Szerbia más helységeire is átterjedt, többek között Belgrádban és Vajdaság több településén. A 021.rs megerősítette, hogy Újvidéken szinte minden posta bezárt. Az eddigiek alapján továbbra is zárva maradnak, mert a cég vezetése nem kíván eleget tenni az elégedetlen dolgozók követeléseinek. A munkások arra is felhívták a figyelmet, hogy azért nincsenek tárgyalások, mert egyértelműek a követeléseik. A Szerbiai Posta vezetősége bejelentette a nyereség kifizetését, azonban egyelőre nem tudni, hány dolgozó esetében történt meg eddig kifizetés. A dolgozók kijelentették, hogy ez nem jelenti a sztrájk végét, hiszen a vállalat vezetése véleményük szerint már most késik a dolgozók kifizetésével.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: 021.rs