Éjszaka volt. Egy csillag fényesebb volt a többinél és a juhászok nem tudták mire vélni. Amióta csak a zöldellő legelőket járták, nem láttak ilyesmit. Valahogy a csend is nagyobb volt, mintha csak vihar készülődne, a földöntúli nyugalom szinte nyomasztóan hatott rájuk. Féltek a jeltől.
Egyszer csak ott termett mellettük az Úr küldötte és vakító fényesség ragyogta körül őket. Szemeiket eltakarták, torkuk kiszáradt és térdük összecsuklott. Meleg hangon ezt mondta nékik: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve.” (Luk 1,8-12)
Felnéztek az angyalra és megértették. Aki fél, az nem szabad, és aki nem szabad, az nem tud szeretni, sem szeretve lenni. Az igazság felismerése azonban szabaddá tesz: a karácsonyi jászolban bepólyázva, maga a Megváltó fekszik kiszolgáltatva és ártatlanul. Mi ez, ha nem a legnagyobb ajándék ami létezik? Isten, amely nem él hatalmával, hanem teremtményei gondviselésére bízza magát. Mert tudja, hogy szeretve van és szeretni jött e világra. Ez az ősi, a teremtéssel egyidős bizalom mindent átható világosságként gyengéden körbeölelte a betlehemi istállót és mindörökre megváltoztatta a teremtett univerzumot. Örömtől túlcsordulva a mai szent estén is énekeljünk hát a mennyek seregével, hogy: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú emberekben! (Luk 1,14)
Ezekkel a gondolatokkal kíván Önöknek áldott karácsonyt a ma, szenteste napján 79 éves Magyar Szó.
Nyitókép: Illusztráció (Pexels/Jeswin Thomas)
