2024. július 31., szerda

Többnapos látogatáson Vajdaságban

Koszovó és Metóhia Leposavić községéből 30 általános iskolás többnapos látogatáson tartózkodik Vajdaságban. Maja Gojković tartományi kormányfő tegnap a tartományi kormány dísztermében vendégül látta a diákokat.

Maja Gojković elégedettségét fejezte ki, hogy a gyerekek látogatása Vajdaságba nyári hagyománnyá vált. Szavai szerint az általános iskolások a következő napokban megismerkedhetnek Szerbia kulturális, történelmi és természeti szépségével, de ami a legfontosabb, új barátságokat köthetnek.

Kiemelte, hogy a gyerekek előtt egy felejthetetlen utazás áll, fontos azonban, hogy ne felejtsék el honnan érkeztek.

– Mindannyian nagyon jól ismerjük, hogy Koszovó és Metóhiában a felnőtté válás kihívásokkal teli, ezért is fogadjuk olyan szívélyesen ezeket a gyerekeket. Remélem, hogy emlékeznek majd erre a napra. Vendégszeretetünkkel azt szeretnénk kimutatni, hogy a Vajdaságban élő polgárok szeretik és megbecsülik őket, és nap mint nap gondolnak rájuk. Remélem, hogy az újvidéki és belgrádi általános iskolások is ellátogatnak Koszovó és Metóhiába – fogalmazott Gojković.

A tartományi kormányfő hangsúlyozta, hogy a gyerekek az ittlétük alatt többek között ellátogatnak a Vajdasági Múzeumba, ahol jelenleg az olimpiai játékoknak szentelt kiállítás látható. Majd megtekintik a palánkai múzeumot, és élvezhetik a Petrőcön található aquaparkot, valamint lehetőségük lesz megismerkedni Belgrád nevezetességeivel, szépségeivel. A csodálatos Szent Száva-templommal, az ország egyik legszebb épületével, a parlament épületével, és sok más nevezetességgel.

Maja Gojković az új tanév kezdete előtt iskolatáskákkal és felszerelésekkel ajándékozta meg a gyerekeket.

Nyitókép: A tartományi kormány által közzétett felvétel