Petőfi teret és -szobrot avattak tegnap Szkopjéban. A magyar költő és forradalmár mellszobra és a róla elnevezett tér az észak-macedón főváros Kisela Voda önkormányzatában kapott helyet. Sutus József, a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetének elnöke elmondta, ez a szobor és tér a magyar szervezet munkájának elismerését jelenti, valamint a macedón–magyar barátság bizonyítéka is. Hozzátette, ez mutatja azt is, hogy immár 12 éve töretlen a jó kapcsolata a magyar szervezetnek a szkopjei Kisela Voda önkormányzattal.
Kabók Erika, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja köszöntőbeszédében úgy fogalmazott: ahogy a Magyar Kormány gondoskodásában 15 millió magyarral számol, úgy a Magyar Nemzeti Tanács is szoros kapcsolatot ápol a diaszpórában élő magyar szervezetekkel.
– Ennek a sokéves sikeres együttműködésnek a megkoronázása ez a szoboravató – hangsúlyozta Kabók Erika, és hozzátette, a Petőfi-szobor a Magyar Nemzeti Tanács ajándéka, amelyet Lantos Györgyike Sára szobrászművész alkotott meg.
![Kabók Erika, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja és Sutus József, a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetének elnöke a leleplezésen (Vadlövő Gabriella felvétele) Kabók Erika, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja és Sutus József, a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetének elnöke a leleplezésen (Vadlövő Gabriella felvétele)](/Aktualis/235604/image-thumb__235604__msz-article-nocrop/h04szkopje.jpg)
Kabók Erika, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja és Sutus József, a Macedóniai Magyarok Teleház Szervezetének elnöke a leleplezésen (Vadlövő Gabriella felvétele)
Dr. Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a szoboravatón kiemelte: a nemzeti múlt olyan szilárd talajt nyújt számunkra, magyarok számára, amely folyamatos erősödésünket szavatolja.
– Az erősödéshez Magyarország Kormánya, a Nemzetpolitikai Államtitkárság minden lehetséges segítséget megad a diaszpórában élő magyarságnak is – emelte ki dr. Szilágyi Péter.
A Petőfi-mellszobor mellett egy kopjafa is helyet kapott a téren, amelyet a magyarországi Igal település adományozott a macedóniai magyaroknak. Az észak-macedón fővárosban egy utca már évek óta a magyar költő és forradalmár nevét viseli, emellett egy emléktábla is áll a Petőfi Sándor utcában.
Az eseményen részt vett Orce Gjorgjievszki, Kisela Voda polgármestere, Klein András, Magyarország szkopjei nagykövete, Jerasz Anikó, a szerb Oktatási Minisztérium államtitkára, valamint a zentai önkormányzat képviselői is.
A szkopjei Teleház Szervezet célja a magyar kultúra és szellemi vagyon terjesztése, az Észak-macedón Köztársaság területén élő magyar származású és magyar kapcsolatokat ápoló polgárok érdekeinek egyesítése és képviselete. A Teleház 2003-as megalakulása óta rendszeresen rendeznek előadásokat, rendezvényeket, műveltségi vetélkedőket, alap- és középszintű magyar nyelvoktatást és történelmi megemlékezéseket. Emléktáblákat helyeztek el azokban az utcákban, amelyek magyar történelmi személyiségekről kapták nevüket, így Szkopjéban emléktáblát kapott Petőfi Sándor, Kossuth Lajos és Liszt Ferenc is. A teleheznák megközelítőleg 200 tagja van.
Nyitókép: Vadlövő Gabriella felvétele