2024. december 22., vasárnap
NAGYBECSKEREK

Kegyeletadás a katonasíroknál

A nagybecskereki katolikus temetőben pénteken megkoszorúzták az elsős világháborúban elesett katonák emlékhelyét, melyet Magyarország kormányának a támogatásával állítottak fel négy évvel ezelőtt. Az első világháború alatt Nagybecskereken több mint ötszáz katona vesztette életét. 

– Fontos megemlékezni azokról, akik életüket adták a hazájukért. Fontos, hogy az utókor, a fiatalok megismerjék a történelem azon pillanatait és szereplőit, akik áldozatul estek, akik feláldozták életüket azért, hogy mi itt lehessünk ma, mondta Molnár Attila, az MNT tagja. 

Az első elesett katonát 1914. szeptember 21-én temették el a katolikus temetőben. A múlt század hatvanas éveiben az egyháztól elvették a temetőt, a katonasírokat pedig felszámolták. 

– Ma itt, Nagybecskereken, azon a helyen, ahol 110 évvel ezelőtt az első katonát eltemették, méltóan emlékezünk meg azokról, akik az első világháborúban életüket vesztették. Négy évvel ezelőtt, 2021-ben egy új emlékhely lett felállítva azoknak, akik előtt adóznunk kell, mert életüket adták azért, ami ma nekünk megvan, mondta Kerekes József, a VMSZ alelnöke.

A megemlékezés ünnepi műsorában fellépett Žugić Annamária, Rontó Kata és az Emmanuel Kamarakórus. Az anyaország nevében koszorúzott Magyarország belgrádi nagykövetsége, az MNT, a VMSZ, a Szent György Lovagrend, a VMMSZ és a becskereki Petőfi MME. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Az anyaország képviselői koszorúznak (Fotó: Kecskés István)