2024. december 22., vasárnap

Nyolcvanezer beoltott

Verica Jovanović, a Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója vasárnap kijelentette, hogy az influenza elleni oltakozás első hetében Szerbiában mintegy 80 ezren vették fel a védőoltást.

Hozzátette, hogy az oltakozás iránt leginkább az idősebb polgárok mutatnak érdeklődést, de mások is felveszik a védőoltást. A Szerbiai RTV-nek nyilatkozva elmondta, hogy várakozásai szerint az oltakozás eddigi intenzitása folytatódni fog, majd hangsúlyozta, hogy a védettség két-három hét leforgása alatt alakul ki, ezért ez a megfelelő idő a védőoltás felvételére.

– Az oltakozás alapvetően az életkorhoz kötött és különösen 65 év felett javallt, ezt követik a krónikus betegségek, mint a szív- és érrendszeri, a légzőszervi megbetegedések, a cukorbetegség és minden más betegség, ami komplikációkhoz vezethet a gyulladásos folyamatok során. Emellett a hat hónapnál idősebbek, az immunrendellenességekben szenvedők, az idősotthonok vagy szociális védelmi intézmények lakói, valamint a rákbetegek is felvehetik az oltást – hangsúlyozta Verica Jovanović.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: pixabay.com