2024. december 17., kedd

Dačić: A cél, hogy 2030-ig csökkentsük a közlekedési balesetekben elhunytak számát

Ivica Dačić belügyminiszter ma kijelentette, Szerbia stratégiai célja, hogy 2030-ig csökkentse a közlekedési balesetekben elhunytak és sérültek számát. Dačić a Közlekedésbiztonsági Ügynökség fennállásának 15. évfordulója alkalmából a Száva Központban rendezett mai ünnepségen elmondta, hogy nagyon fontos az együttműködés a hivatal és a Belügyminisztérium között, tevékenységük jelentős a szerbiai utak biztonsága terén.

– A Közlekedésbiztonsági Ügynökség 15 éves fennállása alatt szakértelmet és elkötelezettséget mutatott, és az elkötelezettsége sokat jelent – mondta Dačić.

Hozzátette, bár az elmúlt évtizedben nagy előrelépés történt a közlekedési balesetekben elhunytak számának csökkentésében, a statisztikák továbbra is aggasztóak, és hangsúlyozta, fontos, hogy a közlekedési szabálysértések miatt kiszabott büntetések szigorúbbak legyenek.

Branko Stamatović, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség igazgatója elmondta, hogy a hivatal 15 éves működése során nagy előrelépés tapasztalható a közlekedésbiztonság terén, különösen a csökkenő halálozások számát tekintve.

– 2009-ben, az ügynökség megalakulásakor 809-en haltak meg közlekedési balesetben, idén pedig 500-an haltak meg, ami 40 százalékkal kevesebb. Ez a munka eredményét mutatja, de elégedettek leszünk, ha közlekedési balesetek során nem lesznek elveszett életek – mondta az igazgató.

Stamatović hangsúlyozta a Belügyminisztériummal és Dačić miniszterrel való együttműködés fontosságát, és hozzátette, nagyban hozzájárultak a szerbiai közlekedésbiztonság előrehaladásához.

Kiemelte azoknak a kampányoknak a fontosságát, amelyeket ez a hivatal az elmúlt évtizedben végrehajtott.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dačić: A cél, hogy 2030-ig csökkentsük a közlekedési balesetekben elhunytak számát (Fotó: Beta)