2024. december 22., vasárnap

Kitűzték a pártközi tárgyalások dátumát

Ivica Dačić, a képviselőház elnöke a Prva televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy április 26-ára tűzte ki a pártközi párbeszédek kezdetét – írja a B92 hírportál.

Elmondta, hogy a megbeszélések két szakaszból állnak. Ezek szerint április 19-től 22-ig az Európai Parlament képviselői tárgyalnak a parlamenti és azon kívüli pártokkal, amelyet követően május 7-én fognak hozzá fordulni, majd hivatalosan is megkezdődnek a pártközi megbeszélések az EP képviselőivel.

A képviselőház elnöke kihangsúlyozta, hogy a pártok képviselőit április 26-án 17 órára hívta össze megbeszélésre a parlament kistermébe, amelyen az EP-képviselők nem vesznek részt. A tárgyalásra az elnök, Aleksandar Vučić is meghívást kapott.

Szavai szerint a megbeszélésen jelen lesznek a Demokrata Párt, az Elég volt (Dosta je bilo) mozgalom, a Szerb Radikális Párt és a Szerb Patrióta Szövetség képviselői is, majd hozzátette, hogy minden más érdeklődőt is felszólítanak a tárgyaláson való részvételen, különösen azokét, akik ellenzik az EP-képviselők közvetítő szerepét.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás