2024. december 22., vasárnap

Vučić: Szerbia szerencsés, hogy olyan barátai vannak, mint Peter Handke

Aleksandar Vučić köztársasági elnök ma átadta az első fokú Karađorđević csillag kitüntetést Peter Handke kiemelkedő osztrák írónak – írja a B92 hírportál.

Vučić rangos elismerést adott át Peter Handke írónak (Fotó: Instagram/buducnostsrbijeav)

Vučić rangos elismerést adott át Peter Handke írónak (Fotó: Instagram/buducnostsrbijeav)

Az elnök kijelentette, hogy Szerbia szerencsés, hogy olyan barátai vannak, mint Handke, a Grimm testvérek, Goethe és sok más kiemelkedő személyiség.

– Handke minden szava nagy hatással bír. Az alkalmazottaim a munkásságát Wilhelm Wenders filmjein keresztül mutatták be. Minden alkalommal, amikor megakarom érteni a Koszovóban élő népem sorscsapásait, akkor előveszem Peter Handke egyik könyvét – mondta Vučić.

Hozzátette, hogy az író is nagy tiszteletet mutatt Szerbia felé azzal, hogy átveszi ezt a díjat.

– Szerbia ezzel a legjelentősebb érdemrenddel mutatja ki háláját mindenért, amelyet a népünkért és az országunkért tesznek – jelentette ki Vučić.

Handek a kitüntetés átvételét követően azt nyilatkozta, hogy nem számított erre az elismerésre és ezért nem készült ünnepi beszéddel.

Kihangsúlyozta, hogy amikor Szerbiára gondol, akkor a Fehér angyal jut eszébe.

– Otthon van egy másolatom a Fehér angyalról és amikor ránézek, akkor örül a szívem. Ez a szentkép egy üres sírra mutat, amely azt jelenti, hogy Jézus feltámadt. Szerbiáról mindig szép emlékeim vannak – mondta Handke.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás