2024. december 22., vasárnap

Gyorsvasút a görög tengerig

Szerbia a szaloniki és a pireuszi kikötők bérlésében is érdekelt lenne

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök hétfői találkozóján és az azt követően megtartott sajtótájékoztatón az export erősítésének és az effektív áruszállítás kontextusában a felek érintőlegesen említést tettek a Budapest–Belgrád–Szaloniki gyorsvasút kiépítéséről, ám a részletekre nem tértek ki. Goran Vesić ügyvezető építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter tegnap úgy nyilatkozott, hogy Görögország aktívan bekapcsolódik az említett projektumba, aminek köszönhetően a 10-es páneurópai vasúti folyosó az egyik legfontosabbá avanzsál Európában. 2025 márciusában megindul a vasútforgalom Belgrád és Szabadka között, a várható utazási idő 70 perc lesz – magyarázta Vesić a Pink tv-ben, a B92 hírportál összeállítása szerint. Hozzátette, 2027-től Belgrádból Budapestre kevesebb mint 4 óra alatt lehet majd eljutni. 

Annak érdekében, hogy egyszer megépüljön a gyorsvasút Szalonikiig, Belgrádtól délre is folytatni kell a vasútfejlesztést, májusban a 230 kilométeres Belgrád–Niš gyorsvasút második és harmadik szakaszának, év végéig pedig az első szakasz vonatkozásában írják ki a közbeszerzési pályázatot – magyarázta Vesić. Elmondta, a projektum értéke 2,7 milliárd euró, az Európai Unió 610 millió euróval támogatja a kivitelezést. 

– A vasútfejlesztés később Szkopje irányába folytatódna. Észak-Macedóniával már szerződtünk arról, hogy együtt pályázunk az EU-nál. Niš és Brestovac között megkezdődtek a munkálatok, ezt követően Preševo irányába kell folytatni a munkálatokat 135 kilométeren, majd az országhatártól Szkopjéig 50 kilométer hosszan – taglalta Vesić.

Belátható időn belül gyorsvasút köti majd össze Budapestet és Szkopjét, Szabadka, Újvidék, Belgrád és Niš érintésével, most Görögország is bekapcsolódott a projektumba – hangsúlyozta Goran Vesić. Elmondta, Görögországban már van gyorsvasútvonal, ezen a szerelvények óránkénti 150 kilométeres sebességgel közlekedhetnek. Hozzátette, Athén és Szaloniki között megkezdődött a vasút korszerűsítése, Szaloniki és az észak-macedón határon fekvő Idoméni között pedig új vasútvonal épül. 

– Ezt követően kezdünk el azon munkálkodni, hogy Görögország irányából Szkopjéig folytatódjon a vasút építése. A majdani gyorsvasúton a Magyarország és Görögország közötti utat a vonatok 13 óra alatt teszik majd meg, Belgrád és Szaloniki között viszont az utazás időtartama 6 óra lesz. Történelmi jelentőséggel bír az a tény, hogy Görögország bekapcsolódott a projektumba. Aleksandar Vučićnak köszönhetően újabb európai uniós tagállam csatlakozott a vasútfejlesztési projektumhoz. A Görögországgal való összeköttetés nemcsak a polgárok, hanem a gazdaság szempontjából is meghatározó, hiszen létrejön az összeköttetés a szaloniki és a pireuszi kikötőkkel. Aleksandar Vučić elmondta, hogy Szerbia kész együttműködni Görögországgal az említett két kikötő bérlése tekintetében, hiszen országunknak kikötőkapacitásokra van szüksége – taglalta Vesić.

(Fotó: Ótos András illusztrációja)

(Fotó: Ótos András illusztrációja)

Egy nappal korábban Aleksandar Vučić úgy nyilatkozott, hogy Szerbia a szaloniki vagy a pireuszi kikötők egy részének megvásárlásában lenne érdekelt.  
Goran Vesić mindemellett megerősítette, abban bíznak, hogy nyárig Szerbiában és Görögországban integrált rendszerben fizettetik meg az autópálya használatát. Ez azt jelentené, hogy a nemzeti elektronikus útdíjszedési rendszerben alkalmazott TAG-készülékeket kölcsönösen elismerné a két ország. Vesić szavai szerint a Szerbiai Utak Közvállalat illetékesei jövő héten tárgyalnak erről görögországi kollégáikkal. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: (Fotó: Ótos András illusztrációja)