Bírálták egyes politikai elemzők a niši tömeges diáktüntetés után tett államfői ígéreteket. Amerre a diákok járnak, hamarosan ott van az elnök is, mutattak rá. Így lesz ez Nišben is, ahol a diákok felolvasták levelüket, követeléseiket, az államfő pedig ezalatt a niši lakosoknak ingyenes tömegközlekedést, a legkisebbeknek pedig tankönyveket ígért. Több médiaház is élesen bírálta a köztársasági elnök lépéséseit a niši diáktüntetés után. Az N1 forrásai szerint az államfő megpróbálja helyrehozni a népszerűségét, amelyet a diákok komolyan megingattak. A Južne vesti híroldal főszerkesztője pedig rámutatott néhány következetlenségre a kormány intézkedéseivel kapcsolatban.
A jó híreket Niš lakosai számára az elnök a város polgármesterének jelentette be, amikor kamerák előtt találkoztak.
– Ingyenes tömegközlekedést biztosítunk a város polgárainak, kedvező döntést hozunk az ingyenes tankönyvekről a niši gyerekek számára – ígérte Vučić.
– Csakhogy alig egy hónapja vettek igen drága jegykezelő készülékeket a buszokba – jegyezte meg Milan Zirojević, a Južne vesti főszerkesztője. – Ez azt jelenti, hogy nem a saját politikájukat követik – állapította meg a főszerkesztő.
– Megpróbálják megvásárolni Niš lakóinak támogatását. Amikor az ellenzék javasolta az ingyenes tankönyveket, nem szavaztak rá, most pedig, a nagy tüntetés előtt hirtelen eszükbe jutott – véli Dejan Stojiljković író.
– Az elnök várhatóan márciusban meglátogat minket, hogy pontosabban meghatározzuk, milyen módon kapják meg a gyerekek szeptembertől az ingyenes tankönyveket. Ez biztosan nagyon sokat fog jelenteni számukra – közölte Dragoslav Pavlović, Niš polgármestere.
Mintha választási időszak lenne – az államhatalom új iskolákat, óvodákat és fűtőműveket is bejelent Nišben. Hosszú ideje szó volt a korrupció elleni harcról is, de a letartóztatások csak nemrég kezdődtek, állapították meg az idézett források.

Nyitókép: Fotó: Tanjug