2024. december 22., vasárnap

Még egy hétig tart a fegyver-beszolgáltatási akció

A Belügyminisztérium 200 ezerre becsüli az illegálisan tartott fegyverek számát

Az államfő vasárnap esti összegzése szerint a fegyver-beszolgáltatási akció kezdete óta több mint 50 ezer fegyvert és robbanószerkezetet adtak át a rendőrségnek. Azok, akik illegálisan tartanak fegyvert, ezt, illetve ezeket június 8-áig szolgáltathatják be következmények nélkül, később szigorú büntetéssel lesznek kénytelenek számolni, amennyiben lefülelik őket.

Az illegális fegyvertartás témájának aktualizálása óta számos találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, vajon mennyi fegyver van a szerbiai otthonokban. A belgrádi iskolai lövöldözésre reagálva az államfő úgy nyilatkozott, jelenleg 765 ezer regisztrált fegyvert tartanak nyilván, ebből 232 310 pisztoly és revolver, 361 716 vadászfegyver, míg több mint 64 ezer sportfegyver. A törvényes rendelkezésekkel ellenben tartott fegyverek számát illetően megoszlanak a vélemények. Az államvezetés képviselői által többször is megkérdőjelezhető hitelességűnek minősített, Small Arms Survey globális projektum 2018-as kimutatása szerint Szerbiában 100 polgárra legalább 39,14 fegyver jut, vagyis nagyjából 2,6 millió a fegyverek száma. Az N1 tv összeállításában most az egyéb, még korábban készített felmérésekre emlékeztetnek. Eszerint az országban 2,1–4 millió fegyvert tartanak legálisan és illegálisan. A Belgrádi Biztonságpolitikai Központ 1,1 millióra becsüli az illegálisan tartott fegyverek számát, míg a Belügyminisztérium 200 ezerre.

Nebojša Stefanović egykori belügyminiszter 2015-ben úgy fogalmazott, hogy az 1992-ben, az 1997-ben, az 1999-ben, a 2003-ban, a 2007-ben és a 2015-ben megszervezett fegyver-beszolgáltatási, legalizálási és lefoglalási akciókat követően feltehetőleg 200 ezer és 900 ezer között alakul az illegálisan tartott fegyverek száma. A Biztonságpolitikai Központ, a Belügyminisztérium adataira hivatkozó kimutatása szerint az említett rendőrségi akcióknak köszönhetően 2003-ban 82 769 fegyvert és 2 226 765 darab lőszert koboztak el, illetve legalizáltak, 2007-ben 8455 fegyvert és 11 566 lőszert, 2015-ben 7545 fegyvert és 160 434 darab lőszert, 2016-ban 1410 fegyvert és 61 755 darab lőszert, míg 2017-ben 1104 fegyvert és 57 ezer darab lőszert. Az idei fegyver-beszolgáltatási akció kezdetén a Belügyminisztérium illetékesei megerősítették, hogy az első nap átadott fegyvereknek több mint 50 százalékát legálisan tartották. Később hasonló kimutatást nem közöltek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Small Arms Survey kimutatása szerint 100 polgárra legalább 39,14 fegyver jut (MUP)