A Vajdasági Onkológiai Intézet Onkológiai Sebészeti Klinikáján pénteken, Szerbiában első alkalommal, végeztek célzott (targetált) axilláris disszekciót (TAD) emlőműtét során. Ez a beavatkozás, amelyet rutinszerűen még a fejlett nyugat-európai országokban sem alkalmaznak, csökkentette a műtét utáni szövődmények lehetőségét, továbbá lerövidítette a beteg kórházi tartózkodását is, akit már másnap hazaengedtek. Az 50 éves betegnél, akinél lokálisan előrehaladott emlőrákot diagnosztizáltak hónalji nyirokcsomóáttétekkel, az orvosok úgynevezett „klipszekkel” jelölték meg az áttétes nyirokcsomót. A műtéti csapatot prof. dr. Vickó Ferenc, a sebészeti klinika igazgatója és az egészségügyi minisztérium államtitkára vezette, ezzel a módszerrel csupán a metasztatikus nyirokcsomókat távolította el, nem pedig a teljes hónalji régiót, ahogyan azt más esetekben általában végzik.
– Ezzel csökkenthetők olyan szövődmények, mint a fertőzések, a vérzés, a kar duzzanata és a vállízület merevsége. Miután a betegnél megállapítottuk a tumort, a tumor gócát és a metasztatikus nyirokcsomót „klipszekkel” jelöltük meg, ami lehetővé tette számunkra, hogy pontosan beazonosítsuk és kizárólag az érintett csomókat távolítsuk el – magyarázta a Blic napilapnak Vickó.
A műtét előtt ultrahangos és mágneses mammográfiás vizsgálatokkal határozták meg a daganatos elváltozások helyét. Négy hónappal a „klipszek” behelyezése és az operáció előtti szisztémás terápia után a tumor és az áttétek visszahúzódtak. A műtét során azonosították és eltávolították a klipszekkel jelölt nyirokcsomót, valamint az „őrszem” (sentinel) nyirokcsomót. A kórszövettani vizsgálat nem talált élő rosszindulatú sejteket, így elkerülhetővé vált az összes hónalji nyirokcsomó eltávolítása – mondta a sebészeti klinika igazgatója.
Ez a módszer nemcsak a szövődmények kockázatát csökkenti, hanem lehetővé teszi az egynapos sebészeti ellátást is.
– Az egészségügyi minisztérium támogatásával azon dolgozunk, hogy ez a kezelés elérhető legyen a lokálisan előrehaladott betegségben szenvedő nők számára, a műtét előtti terápia akár 80%-ban is eredményezheti a daganat zsugorodását vagy eltűnését mind az emlőben, mind a hónalji nyirokcsomókban, bizonyos emlőráktípusok esetében. Így ezeknél a betegeknél lehetőség nyílik minimálisan invazív sebészi eljárásra, amellyel elkerülhető az összes hónalji nyirokcsomó eltávolítása, és elegendő csupán az „őrszem” nyirokcsomó, valamint a korábban metasztázisként megjelölt nyirokcsomó biopsziáját elvégezni – tájékoztatott prof. dr. Vickó Ferenc.
