A tartományi kormány csaknem 3 millió dinárral finanszírozza 32 kórházi ágy beszerzését a szabadkai Gerontológiai Központ felújított sétaerdei (Dudova šuma) részlege számára. Ezt a tegnapi tartományi kormányülésen döntötték el, amelyet Maja Gojković kormányfő vezetett.
A közlemény szerint az ágyak beszerzésével szavatolhatják majd a hatodik emeleten elhelyezettek többszakaszos áthelyezésének feltételeit. A hatodik emeleti részleget a mozgásképtelen vagy nehezen mozgó páciensek számára alakították ki. A mintegy 8000 négyzetméteres sétaerdei otthon felújítása tavaly fejeződött be, jelentősen javítva mind a bennlakók életkörülményeit, mind az ott dolgozók munkakörülményeit – áll a kormány közleményében.

Nyitókép: A tartományi kormány tegnapi ülése