2024. július 31., szerda

Fico ultimátumot küldött Ukrajnának

Ha Kijev tovább blokkolja az orosz kőolajexportot, Szlovákia leállítja a gázolajkivitelt

Ha a következő napokban nem újul meg az orosz kőolaj Ukrajnán át történő szállítása, a pozsonyi Slovnaft kőolaj-finomító leállítja az Ukrajnába történő gázolajkivitelt – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában hétfőn közzétett videóbejegyzésében.

A szlovák kormányfő elmondta: az ukrán miniszterelnökkel, Denisz Smihallal folytatott többszöri telefonos egyeztetés, valamint az Ukrajna pozsonyi nagykövetével történt hétfői megbeszélés után be kell jelenteniük, hogy ha Ukrajna nem áll le az orosz kőolaj Szlovákiába és Magyarországra irányuló exportjának korlátozásával, akkor a pozsonyi Slovnaft olajfinomító nem folytatja az Ukrajnába irányuló gázolajexportot, amely az ottani szükségletek 10 százalékát teszi ki.

Robert Fico hangsúlyozta: Kijev az orosz kőolajexport tranzitjának korlátozásáról hozott lépésével Szlovákiának, Magyarországnak és Ukrajnának is árt, miközben az intézkedés kihatásait Oroszország nem is érzi meg.

Robert Fico arra emlékeztetett: bármennyire is azt próbálja láttatni a fősodratú média, hogy a kőolajszállításból adódó jelenlegi problémáknak Oroszországban van a gyökere, látni kell, hogy a kőolajszállítás korlátozásáról szóló döntést Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hozta meg július 24-én, amikor a Lukoil társaságot szankciós listára tette.

A szlovák miniszterelnök elmondta, hogy a pozsonyi ukrán nagykövettel folytatott beszélgetésében egyértelművé tette: a szlovák közvélemény nagyon rosszul értékeli Kijev exportkorlátozó döntését, és ez a döntés sem változtathatja meg Pozsony békepárti álláspontját az ukrajnai konfliktussal összefüggésben. Hangsúlyozta: a pozsonyi kormány elutasítja, hogy egy új vasfüggöny politikája valósuljon meg az Európai Unió és Oroszország között. Hozzátette, hogy ha az EU ki akar kerülni az Egyesült Államok totális befolyása alól, gondolkoznia kell az Oroszországgal folytatandó együttműködésen.

„Elutasítom, hogy olyan vitákban vegyek részt, amelyek arról szólnak, hogy a tojás vagy a tyúk volt-e először, és arra akarok összpontosítani, ami a lényeg, vagyis hogy hiányzik a kőolajunk egy része” – jelentette ki Robert Fico, hozzátéve: „a külföldi érdekeket előnyben részesítő liberális és progresszív politikusoktól eltérően a szlovák kormány számára az ország lakosainak érdekei az elsők.”

Nyitókép: Robert Fico (Beta/AP)