Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott arról, hogy Ukrajnával együttműködve hozzákezd az ukrajnai harci cselekmények befejezését célzó tervek kidolgozásához.
Starmer az ukrajnai rendezés ügyében általa összehívott vasárnapi londoni csúcstalálkozó utáni sajtóértekezletén kijelentette: az elkészült terveket az érintett országok megvitatják majd az Egyesült Államokkal is.
A brit kormányfő szerint a tervezés kiindulópontjaként Ukrajnát a lehető legerőteljesebb helyzetbe kell hozni, annak érdekében, hogy az ukrán fél az erő pozíciójából tárgyalhasson.
Ennek egyik elemeként Ukrajna 1,6 milliárd font brit exportfinanszírozást vehet igénybe több mint ötezer légvédelmi rakéta beszerzéséhez.

Nyitókép: Keir Starmer kijelentette, hogy az elkészült terveket az érintett országok megvitatják majd az Egyesült Államokkal is (Fotó: Beta/AP)