2024. december 22., vasárnap

Üzenet Budapestről a népek Európája felé

Szentszéki szóvivő: Ferenc pápa 2021. szeptemberi látogatása után úgy érezte, több időt akar tölteni a magyarokkal

Ferenc pápa 2021. szeptemberi látogatása után úgy érezte, több időt akar tölteni a magyarokkal – mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő, aki az egyházfő április 28–30-án történő újabb látogatásának főbb témáit ismertette a Vatikánban tartott tájékoztatón pénteken.

Emlékeztetett, hogy Ferenc pápa 2021 szeptemberében részt vett az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) budapesti zárómiséjén, és a Vatikánba tartó visszaúton az őt kísérő újságíróknak azt mondta, szívesen visszatér Magyarországra, hogy több időt szenteljen a magyaroknak.

A mostani magyarországi látogatás annak az ígéretnek a teljesítése – hangsúlyozta a szentszéki szóvivő.

Matteo Bruni kiemelte, hogy Ferenc pápa 41. külföldi látogatása lesz a magyarországi 2013-as megválasztása óta, az utazások hatvan országot érintettek. Ferenc pápa és kísérete a római Leonardo da Vinci, fiumicinói repülőtérről indul, és Horvátországon keresztül repül Magyarországra.

Ferenc pápa hat beszédet tart, mindegyiket olasz nyelven. A felszólalások és homíliák tervezett témáiról Matteo Bruni elmondta, hogy az egyházfő már a 2021-es látogatásakor szólt a kommunista diktatúra időszakában életüket áldozó és szolgálatukban ellehetetlenített papokról és a hitük gyakorlásáért üldözött hívőkről. Bruni megjegyezte, hogy az akkori rendszer a Vatikán és a magyar egyház közötti kapcsolattartást is igyekezett megakadályozni.

A magyar katolikus egyház hite, szenvedése és ellenállása példaképének a szóvivő Mindszenty József bíborost nevezte, emlékeztetve, hogy Ferenc pápa 2019-ben tiszteletreméltónak nyilvánította, vagyis jóváhagyta azt a határozatot, amely megállapítja, hogy Isten szolgája Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket.

A magyarországi látogatás témái között szerepel Matteo Bruni szerint a zsidók második világháborús deportálása is, mindazokkal, akik részt vettek az emberek mentésében, akik között Angelo Rotta apostoli nunciust és Giorgio Perlascát említette.

Matteo Bruni hangoztatta, az apostoli út gazdag lesz a magyar egyházi élet, politika és társadalom képviselőivel tartott találkozókban. A szentszéki szóvivő köszönetet mondott a magyar kormánynak, amely mindent megtesz annak érdekében, hogy minél többen tudjanak részt venni a nyilvános programokon Magyarország többi részéről és a környező országokból is – hangsúlyozta.

A szóvivő kifejtette, a látogatás rendkívüli liturgiai időszakra esik a húsvét utáni hetekben, így az út üzenete a jövőről, a reményről, a nyitottságról, a bizalomról szól a keresztények számára a jelenlegi nehéz korszakban.

Néhány száz kilométerre leszünk Ukrajnától – hangoztatta Matteo Bruni, aki nem zárta ki, hogy Ferenc pápa a békéért is felemeli szavát beszédeiben.

A szentszéki sajtóközpont vezetője a Duna és a hidak városának nevezte Budapestet: ezzel kapcsolatban kijelentette, Ferenc pápa a múltban elismeréssel szólt arról a figyelemről, melyet a magyar kormány fordít a nagy kihívást képviselő környezetvédelem témájának.

Bruni úgy vélte, a budapesti hidak az európai népek közötti kapcsolatokra is utalnak, és Ferenc pápa Budapestről intézhet üzenetet a népek Európája felé az eredeti európai szellemiség felébresztésére, ami szintén aktuális kihívásnak számít.

Magyarország a szentek országa – jelentette ki a szóvivő többek között Szent Mártont, Szent Istvánt és Szent Erzsébetet említve.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ferenc pápa a 2021 szeptemberében tartott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson Budapesten (Ótos András felvétele)