2024. december 22., vasárnap

Szijjártó: Négyezer ukrán gyerek kezdte meg az óvodát vagy az iskolát Magyarországon

Magyarország történelme legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, amelynek keretében másfél millió menekültet fogadott Ukrajnából, illetve egyebek mellett kész egy iskola és egy orvosi rendelő újjáépítésére Kijev régiójában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ idei közgyűlésének keretében tartott, Ukrajna újjáépítéséről szóló donorkonferencián aláhúzta, hogy eddig másfél millió menekült érkezett Magyarországra, és a hatóságok a maradni kívánó szülőknek munkát, gyermekeiknek oktatást és egészségügyi ellátást biztosítanak.

Arról számolt be, hogy szeptember elején több mint négyezer ukrán gyerek kezdte meg az óvodát vagy az iskolát Magyarországon, mintegy 1250 intézményben, és az illetékesek mindent megtesznek a nyelvi akadályok leküzdése érdekében.

A tárcavezető közölte, hogy Magyarország készen áll egy lebombázott iskola és egy orvosi rendelő teljes körű újjáépítésére Kijev régiójában. Tájékoztatása szerint utóbbi ráadásul egy multifunkcionális épületben található, amely a helyi önkormányzatnak és postának is otthont ad – írta a KKM.

A kormány emellett ezer ösztöndíjas helyet kínált fel menekült hallgatók számára a magyarországi felsőoktatási intézményekben és vállalta 130 gyerek speciális orvosi ellátását – sorolta.

Felszólalásában Szijjártó Péter azt is kiemelte, hogy Ukrajna szomszédjaként Magyarországon egyértelműen és közvetlenül érezhetők a háború negatív hatásai, ezért az ország rendkívüli módon érdekelt a fegyveres konfliktus minél előbbi lezárásában.

Rámutatott, hogy az ENSZ közgyűlésénél aligha képzelhető el megfelelőbb és szélesebb platform a békefolyamat előmozdításáról szóló tárgyalásokra. Hozzátette, ezért a kormány az üléssorozat eredményességét is annak alapján fogja megítélni, hogy az közelebb vitt-e a béketeremtéshez Ukrajnában.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás