2024. július 16., kedd

Életünk feltámadásai

Csókay András jól ismert magyar idegsebésszel és feleségével, Csókayné Altay Daniellával a házasság buktatóiról, a gyászfeldolgozásról és az ellenségszeretetről is beszélgettünk

Kíváncsian lépek be a nagybecskereki Szathmáry Karolina Kollégium méretes faajtaján. A folyosón lépkedve furcsa öröm önt el: Istenem, mennyire gyönyörű ez a hely! Mélázásomból egy csapat lány sustorgása ébreszt fel. Hallható és érezhető, hogy megérintette őket az az előadás, amelyről érkeznek. Koncz Julianna nővér jóvoltából Csókay András idegsebésszel és missziós orvossal találkozhattak, aki feleségével, Csókayné Altay Daniellával érkezett Nagybecskerekre.

Kisvártatva én is kezet rázhatok azzal az emberrel, aki számos agyműtéti újítás mögött áll, és akiről 2019 óta sok szó esik a világsajtóban. Ekkor végezte el ugyanis az általa irányított 30 tagú csapat Bangladesben azt a műtétet, amely során a doktor úr idegsebész csapata által kifejlesztett innovatív technikával, illetve a plasztikai sebészek innovációival szétválasztották a koponyájukon összenőtt sziámi ikerpárt. A beavatkozást a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány égisze alatt a dakkai katonai kórházban végezték el, és 26 óráig tartott. Az aneszteziológusok maguk hat órát dolgoztak, a kivezetés még egy órába telt, így összesen 33 órát töltöttek az ikrek a műtőben – meséli Csókay doktor. Közben arról faggatom, mi tartotta benne az erőt a műtét folyamán.

– Az én kezemet a názáreti Jézussal tartott kapcsolat vezette. Ezért engem sokan megmosolyognak és kinevetnek, de ez így van. Persze teljes erőbedobással fel kellett használnom a 33 éves idegsebészi tapasztalatomat, minden szaktudásomat és azt a 300 friss halotton elvégzett gyakorló műtét eredményét, amivel én és a csapatom felkészültünk a műtétre. Ez mind kellett ahhoz, hogy elvégezzük az egyik legnehezebb idegsebészeti beavatkozást. Maga a műtét sebészileg sikeres volt. Sajnos a végén a csapaton belül történt egy nagyon ostoba és buta félreértés. Már külön asztalon folytattuk a munkát, amikor a koponya visszaépítését nem az általam betanított emberek végezték el, hanem idegsebész gyakorlattal nem rendelkező orvosok. Sajnos elrontották, és ennek a következménye is lehetett az a súlyos bevérzés, ami megkárosította az egyik kislánynak az életét. Ez óriási fájdalom.

A másik kislány azóta is teljes életet él: az ikrek 2020 márciusában hagyhatták el a kórházat. Szüleik hálásak az orvosoknak, hogy elvégezték azt a műtétet, amelyet korábban más klinikák nem vállaltak.

– Orvosilag sikernek számított a műtét, mert sok olyan innováció született, amit a tudományos világ a továbbiakban ilyen ikrek szétválasztásánál felhasználhat. De azért az indulatok nehezen ülnek el. Műtét után egy hónappal ki is léptem az alapítványból, mert ekkorra már végletekig feszült a helyzet. Az imaszervezéssel kapcsolatban támadtak, de nem értettek egyet Jézus szerepével kapcsolatban sem a műtét során. Vannak ilyenek a tudomány világában… Valahogy meg kell bocsátani, bármilyen sebeket is kap az ember. Mert továbbra sem rólunk szól a történet, hanem a gyerekekről.

Csókay András ugyanis többször nyilatkozta a műtétet követően, hogy a siker Krisztusnak köszönhető. A doktor úr mélyen vallja, hogy az orvos csak eszköz Isten kezében, a gyógyulást a Szentháromság Egy Isten hozza el, aki kegyelemre tanít bennünket.

– A Jézusi ellenségszeretet a kereszténység legnagyobb vizsgája: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). A nagypénteki üzenet a hitünk legnagyobb próbája. Nem véletlenül mondja az Úr Jézus, hogy „imádkozz az ellenségeidért és áldd a nevüket”. Az ellenségszeretet által tudunk a legmélyebb hitre jutni. Ez nem azt jelenti, hogy a rosszakaróimmal szeretnék Horvátországban nyaralni. A cselekedeteiket nem szeretem, arra kritikát mondok, de őket, mint személyeket, nem minősítem, nem gyűlölöm.

Az orvost a peres fenyegetésekben is teljes mértékben támogatja felesége, akivel csaknem ötven évvel ezelőtt kötelezték el magukat. András 17, Daniella pedig 14 éves volt, amikor az Erzsébet híd alatt fogadalmat tettek egymásnak. Az orvosnő azóta mindenben a férje mellett áll.

– Az őt ért támadásokat közösen dolgozzuk fel. Átbeszéljük, megvitatjuk. 99 százalékban igazat adok neki, és 100 százalékban mellette állok. De nem elvtelenül: lehet, hogy nem minden problémát kezeltem volna úgy, ahogyan ő tette. De megértem, hogy mit és miért csinált, és teljes mellszélességgel mellette állok – mondja határozottan Daniella, akit férje Daninak becéz.

– Sokat tanulok a drága feleségemtől. Ő a mérce azokban a kiélezett helyzetekben is, amelyeket átéltünk. Ő volt a biztos pont a házassági válságunkban és a kisfiunk elvesztésekor is. Én sem hagytam el a hitem, de nem tudtam örülni az életnek. Közben viszont mi úgy vagyunk keresztények, ha örömöt sugárzunk: azt a hatalmas örömet, amit az Úr Jézus feltámadása jelent. Lehet, hogy én többet tudok erről szépen beszélni, de Dani ezt lényével sugározza maga körül.

A házaspár nyíltan beszél arról a tragikus balesetről is, amely legfiatalabb gyerekükkel történt: Márton epilepsziás volt, és 2014-ben egy rohama közben belefulladt a 20 centiméteres kerti medencébe. A családtagok egymásba és a hitbe kapaszkodva találtak megnyugvásra.

– Isten többet tud, mint mi. És ha ezt Ő megengedte, akkor biztosan így volt jobb Marcinak is – mondja Daniella, akivel a gyászról is beszélgetünk. – Amikor az ember szülő lesz, akkor az előtte álló problémákat a gyerekek érdekében, a példamutatás érdekében szereti jól megoldani. Folyamatosan arra törekszem, hogy jó példa legyek: így volt ez a gyászban is. Ugyanakkor éreztem, hogy összekapaszkodva, és a dolognak utánajárva próbáljuk túltenni magunkat a történteken. A gyászfeldolgozást lehet tudatosan csinálni. Sok mindenkit felkerestünk: papokat, barátokat, elolvastuk Singer Magdolna gyásztanácsadó könyvét… Nagyon sok mindent kaptunk. A Szent Ágoston verset, ami üzenet a halottól arról, hogy csak a másik oldalon vagyok, a nevem mindig örömmel hangozzék el a házban és én ott leszek veletek… Nem idéztem, inkább azt mondtam el, amit nekünk jelentett a vers: hogy ne legyen tabu köztünk az elment kisfiunk neve. Közvetlen a halála után a nagyobb fiaink lelki gyakorlatos hétvégét szerveztek nekünk. Ferencesekhez mentünk, keresztutat jártunk, és a stációknál mindenki elmondta, hogy mit érez, mit köszön Marciban és mit kér a Jó Istentől. A fájdalmunkat magunkból kibeszélve töltöttük együtt azt a hosszított hétvégét. A végén mindannyiunkban tudatosult, hogy ezt Jézussal túl lehet élni, egymás miatt is.

A Csókay házaspárnak Marci mellett négy gyereke van: Gergely, Bence, Barnabás és Bernadett. A szülő kimondhatatlanul büszke lehet arra, ha a gyerekeibe sikerül átörökíteni az olyan pozitív értékeket, mint amilyen a hit és a segíteni akarás – állapítom meg Csókayné vallomására, amelyhez a doktor úr is csatlakozik.

– Sok ember átéli azt, amit mi. A háborúkban ugyanúgy, mint az afrikai éhínségben. Borzasztó gondok vannak a világban, a legnagyobb mégis az abortusz: napi százezer ilyen beavatkozást végeznek világszerte. Közben pedig az abortuszon átesett nők is gyászolnak. Idővel rájönnek ugyanis, hogy az elpusztítottak nem csak sejtcsomók, hanem emberi lények, gyerekek. A felismeréskor ugyanazzal a gyásszal kell megbirkózniuk, amelyet mi is, és még oly sokan átélnek a szeretteik elvesztésekor. A helyzetüket pedig súlyosbítja az, hogy a döntést ők hozták meg. A bűntudattal viszont nehéz megküzdeni még egy olyan véletlenszerű halálnál is, amely velünk történt. Akaratlanul is elkezdi az ember keresni azt, hogy mit és hol hibázott. A bűnbánat nagyon fontos: hatalmas megtisztító ereje van, és segíti a találkozást az Úrral.

Csókay doktor vallja, hogy az általa látogatott afrikai missziókat is Jézus vezeti. Legutóbb januárban végzett agy- és gerincműtéteket Nigériában. Az ott eltöltött napjairól a Magyar Kurir katolikus hírportál készített sorozatot. A doktor úr vallomásaiból kiderül, hogy milyen szegényes körülmények között teljesítik küldetésüket az orvosok. Mindent kárpótol azonban az a szeretet és az odaadás, ami ott fűti a kollégákat és a katolikus kórház személyzetét – meséli az idegsebész, aki a missziókon sok olyan szörnyűséget is lát, ami igencsak megingathatja egy hétköznapi ember hitét. Érdekel, hogy mibe tud ilyenkor kapaszkodni?

– Nagyon fontos az, amit a húsvéti ünnepkör üzen számunkra. Ez adja meg nekünk a teljes élet titkát, és a kockázatnak azt a jutalmát, amivel belevetjük magunkat a hitbe. Hogyan teszek szert a feltámadásba vetett hitre? Úgy, hogy van értelmem, és végiggondolom a húsvéti eseményeket és a hozzájuk kötődő történelmi tényeket. 12 apostol és 300 másik látta, majd leírta azt, hogy találkoztak a feltámadt Krisztussal. Az emberi természetből kiindulva egyben biztos lehetek: ha ez hazugság, átverés vagy blöff lett volna, akkor nem terjedt volna évezredeken keresztül. A feltámadás Jézus Krisztussal megtörtént. Innentől kezdve pedig tabula rasa (tiszta lap) van: minden igaz, ami az evangéliumban le van írva, és nekem eszerint kell vezetnem az életem. Hibázhatunk, de mindig a feltámadáshoz kell visszatérni. Tudni azt, hogy az orosz vagy az ukrán fronton elvesztett gyönyörű gyerekemet meg fogom még ölelni. Vagy: találkozni fogok még a betegségben meghalt férjemmel, feleségemmel. Ettől sokkal több a mennyország, de az Úr Jézus bizonyosságot hagyott nekünk arról az örömről, ami vár bennünket. Mi pontosan tudjuk, hogy mi fog történni. Nem olyant várunk, ami még nem történt meg: azt kétezer másik vallás várja, amelyeknek nincs bizonyosságuk. Pontosan ismerjük Jézus arcát: belülről néz ránk.

Óvatosan kérdezem meg: a doktor úr hite fiatal kora óta ilyen mély?

– Á, dehogy! Nem. Nevelt hitem volt. A feleségemmel együtt a magasságban lévő Istenben hittünk, nem a bennünk élő názáreti Jézusban. Óriási a különbség. A magasságban lévő, ismeretlen Istennel úgy van az ember, hogy rendben Uram, megpróbálom követni azt, amit mondasz, de csinálom a földi dolgaimat. A bennünk élő Krisztussal, a valóssággal más a viszonyunk: kapcsolatunk van vele, és általa tudjuk vezetni az életünket. Erre én 42 évesen jöttem rá. Hittem én addig is Istenben, de olyan szörnyű bűnöket követtem el közben, mint az abortuszra való biztatás. A világosság nem volt meg az értelmemben.

Csókay doktor fiatalként az orvosi hívásra sem hallgatott: a gimnázium után 1975-től 1980-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karán tanul. Három évvel a diplomaszerzést követően pályát módosított, és a Semmelweis Orvosi Egyetemen folytatta tanulmányait.

– Igazából már gyerekkoromban orvos szerettem volna lenni. Aztán amikor pályát választottam, annyira féltem, hogy elvisznek két évre katonának, hogy nem mertem kockáztatni a felvételit az orvosira, hanem biztosra mentem és a műszakira felvételiztem. Ez is gyönyörű szakma. Elvégeztem a műegyetemet, és már mérnökként dolgoztam, amikor 26 évesen újra feléledt bennem a gyerekkori álmom. Két gyerekünk volt már, mégis előálltam Daninak azzal a képtelen ötlettel, hogy ő legyen az egyedüli családfenntartó, én pedig elkezdem az egyetemet. És ő ezt megengedte… Én pedig később nagyon gonoszul háláltam meg neki – utal a házasságuk válságos éveire a férj.

– Engem a szerelem tisztaságára és a hűségre András megtanított már akkor, amikor az Erzsébet hídnál elköteleztem magam mellette – veszi magához a szót Daniella. – Akkoriban ugyanis én még nem hittem abban, hogy egy férfi hűséges tud lenni. Nekem elváltak a szüleim, és normálisnak véltem, hogy az édesanya odaadóan a család fele fordul, az apák pedig élik az életüket. De András bebizonyította nekem, hogy ez nem így van. Neki nagyon jó otthoni példája volt, és hitt a hűségben. Aztán elgyengült egy időre… De a szülei példája ahhoz is hozzájárult, hogy visszatért. Pontosan tudta ugyanis, hogy mi a jó, és mi a rossz. Tudta, hogy amikor elhagyta a családját, akkor tévúton járt. Menet közben azért csak elvált a konkoly a búzától, és tiszta szívvel vissza tudott jönni hozzánk. Mi pedig nagyon örültünk neki.

Nem állom meg, hogy meg ne említsem: ehhez azért hatalmas lelki ereje kell hogy legyen egy nőnek…

– Annyira vágytam arra, hogy visszafogadhassam, hogy más meg sem fordult bennem. Őszintén örültem a visszatérésének… Sohasem éreztem késztetést arra sem, hogy felhánytorgassam a múltbéli botlásokat. Húsvétkor azonban mindig eszembe jut az, amit a házasságunk válságában anyósom sugallt. Nagyszombaton a fülembe súgta, hogy „van feltámadás”. Nekem ezt jelenti a húsvét, mert ez minden problémára igaz. Bele kell állni, meg kell oldani, küzdeni kell, a krisztusi szegletkövünkhöz kell mérni magunkat, és akkor mindig lesz feltámadás.

Nyitókép: Csókay András és Csókayné Altay Daniella (Tóth D. Lívia felvétele)