2024. szeptember 10., kedd

Tavaszig a választások határozzák meg az EU és Magyarország viszonyát

Magyarországon választások lesznek, és ez határozza meg az Európai Unió és Magyarország viszonyát az elkövetkező időszakban – jelentette ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerdán Budapesten.

Kovács István az Alapjogokért Központ által rendezett őszi politikai évadnyitón az uniós helyreállítási alapról úgy fogalmazott: bár az EU soha nem látott mértékű pénzügyi eszközt hozott létre a gazdaság helyreállításáért, az nagy valószínűséggel „nem fogja betölteni küldetését". Azt mondta: az EU-ban egyre többen vannak beoltva, ezért egyre kisebb az esély arra, hogy a korábbiakhoz hasonlóan le kelljen állítani a gazdaságot a járvány miatt.
Hangsúlyozta: a gazdaság már elkezdett kilábalni a válságból, az előző negyedévben Magyarországon rekordmagas volt a GDP növekedése, és Európa is jobban teljesít. Ebben azonban az EU által létrehozott alap még semmilyen szerepet nem játszott, hiszen abból érdemben még nem sikerült sehol pénzeket folyósítani – mondta.