2024. szeptember 13., péntek
JÓNAK LENNI JÓ!

Csaknem 185 millió forint gyűlt össze

Csaknem 185 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelynek kedvezményezettje az Együtt az Autistákért Alapítvány.

Mint a vasárnapi műsorban elhangzott, a 13616-os szám a jövőben is élni fog, továbbá várják a felajánlásokat az év végéig azokra a tárgyakra is, amelyek fix áron megvásárolhatók és még nem találtak gazdára.

Az idén a kampány támogatói autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához járulhatnak hozzá. Szijjártó-Nagy Szilvia, az Együtt az Autistákért Alapítvány elnöke a műsorban kiemelte: az alapítvány elkötelezett támogatója az autizmussal élő gyerekeknek és családoknak. 2018-ban egy ambiciózus célt tűztek ki maguk elé, azt álmodták meg, hogy létrehoznak egy olyan mintaházat, amelyben a gyerekeket és a családokat tudják segíteni. Minél hamarabb diagnosztizálják a gyerekeket, hogy megkaphassák azokat a fejlesztéseket, amelyek segítségével teljesebb életet élhetnek.

„Nagyon jó volt látni, hogy karácsony közeledtével az emberek összefognak” – hangsúlyozta az alapítvány elnöke.

A vasárnap esti adás ideje alatt hét tárgyra lehetett licitálni. A Labrosse Dani képzőművész és a STRAND Fesztivál közönsége által készített monumentális Balaton-festmény 2 millió forintért talált gazdára, Szoboszlai Dominik válogatott labdarúgó meze pedig 550 ezer forintért. Melocco Miklós szobrászművész Léda és a hattyú című kisplasztikája 450 ezer forintért kelt el, Benkő László egyedi tervezésű fellépőruhája 300 ezer forinton zárta a licitet. A Herendi Porcelánmanufaktúra főnixmadár figurájára 1 millió forinton, a különleges horvát sakktábla 890 ezer forinton zárt. A Ferencvárosi Torna Club által licitre bocsátott relikvia, az FC Barcelona játékosai által aláírt mez 550 ezer forintért talált gazdára.

A 13616-as szám tárcsázásával vagy a 13616-as számra küldött smssel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az autista gyerekeket és családjaikat segítő Együtt az Autistákért Alapítványt.