2024. szeptember 13., péntek

Csődbe ment a Montenegro Airlines (MA) montenegrói légitársaság

Mladen Bojanić, a tőkebefektetési ügyek minisztere csütörtökön azt mondta, hogy nincs jogi alapja az állami légitársaság megmentésének. Közölte, az MA járatait a közeljövőben leállítják, ugyanakkor nem említett pontos dátumot.

A tárcavezető a vállalat által felhalmozott adósságokról sem nyilatkozott. Mindössze annyit közölt, hogy az állam hozzávetőleg 50 millió eurót (18 milliárd forint) kénytelen az MA munkavállalóinak 2016 óta nem fizetett járulékainak rendezésére fordítani.
A montenegrói sajtó november végén jelentette, hogy az MA-nak sürgős szüksége van 155 millió euró (56 milliárd forint) állami támogatásra.
A légitársaság megmentésének tervei Duško Marković korábbi miniszterelnök kormányzása idején fogantak. December eleje óta azonban Montenegrónak új kormánya van, amelyet Zdravko Krivokapić, a jobbközép és szerbbarát Montenegró Jövőjéért elnevezésű koalíció vezetője irányít. A Milo Đukanović államfő vezette balközép Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) korábbi koalíciós partnereivel együtt három évtized után ellenzékbe került.
Az 1994-ben alapított Montenegro Airlines négy utasszállítóval rendelkezik: három Embraer 195-ös és egy Fokker 100-as típussal. A cég bevétele 2020 első kilenc hónapjában 80 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány következtében.