2024. szeptember 13., péntek

Tizenkét év a fejlevágással fenyegetőzőnek

Jogerősen 12 év börtönbüntetéssel sújtotta ma a Szegedi Ítélőtábla azt a törökszentmiklósi férfit, aki 2019-ben azzal fenyegetőzött, hogy levágja unokája fejét, egy ismerősét pedig megszúrta, életveszélyes sérüléseket okozva neki.

A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés, személyi szabadság megsértésének és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 54 éves vádlottat mint különös visszaesőt, és döntött arról, hogy a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.

A korábbi büntetéséből feltételes szabadságra bocsátott vádlott 2019. március 16-án rokonaival és két ismerősével meglátogatta börtönben lévő fiát. Kocsival mentek, az úton a férfi lerészegedett és veszekedni kezdett élettársával, aki egy élelmiszerboltnál kiszállt, és elment. A vádlott erre üvöltözni kezdett. A tízéves unokájának azt mondta, levágja a fejét, ha nem kerül elő a nagyanyja. A többieket pedig azzal fenyegette, hogy ők is „kapni fognak”. Hazaérve a nappaliban fiókból elővett egy 27 centis kést. A többiek próbálták nyugtatni, s bár úgy tűnt, sikerrel járnak, a férfi magához vette a kést, majd a neki háttal ülő ismerősét megszúrta. A három ruhadarabon is áthatoló szúrás több belső szervet is érintett. A vádlott, látva, hogy a férfi vérzik, azt mondta, menjen orvoshoz, és elengedte őket. A közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedő férfihoz mentőt hívtak, és az idejében érkező orvosi ellátás megmentette az életét.