2024. szeptember 9., hétfő

Oktatás

A fiatalok jövője az IT-ben rejlik

Muamer Zukorlić, a parlament oktatási bizottságának elnöke tegnap, miután Komlen Lalović fiatal tudóssal folytatott beszélgetést, támogatásáról biztosította Lalovićnak azt a javaslatát, miszerint ahhoz, hogy Szerbia az informatikai kihívások terén jobb helyzetbe kerüljön, az informatikát tudományos tantárgyként kellene tanítani az általános iskolában. Zukorlić szerint ugyanis a fiatalok számára nagy lehetőségek rejlenek az IT területén, éppen ezért ennek a tantárgynak is nagyobb figyelmet kellene fordítani.

Módosítják a felsőoktatási törvényt

A kormány tegnap elfogadta a felsőoktatási törvény módosítási indítványait, így meghosszabbították azt az időtartamot, ami az egyetemi hallgatók rendelkezésére áll, hogy befejezhessék egyetemi tanulmányaikat. A módosítási indítványok között szerepel ugyanakkor az is, hogy a 2013/2014-es tanévben állami költségre beiratkozott hallgatók a rendes tanulmányi határidőt követően további, legfeljebb egy éven keresztül folytathatják tanulmányaikat állami támogatás mellett.

Közös érdek a színvonalas oktatás

Igor Mirović tartományi kormányfő tegnap fogadta Mladen Šarčević köztársasági oktatási minisztert. A közös együttműködésről tárgyaltak, valamint arról, hogyan tudja a köztársaság és a tartomány együttes erővel fejleszteni az oktatás minden szintjét.

Tárgyalásra szólítottak fel a tanügyesek

A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója (USPRS) felszólította Mladen Šarčević oktatási minisztert, hogy haladéktalanul kezdje meg a szakszervezet képviselőivel a tárgyalást a tanügyben dolgozók alapbérének és szorzójának módosításáról.

Új nyílászárókat kap az oromi iskola

Nem kell többé huzatos tantermekben ülniük a diákoknak az Arany János Általános Iskola oromi épületében, ahol mintegy nyolcvan ablakot és két ajtót cserélnek ki négymillió dináros tartományi támogatásból. A munkálatokat a kevevári Solis Land asztalosai végzik nagy iramban, hogy mire beköszönt a zordabb időjárás, a jól záró PVC-ablakok megtehessék szolgálatukat.