2024. szeptember 10., kedd

Irodalmi projektummal indul a Kárpát-medencei Tehetséggondozó

Rejtő Jenő Előretolt helyőrség című könyvének nevét viseli a Kárpát-medencei Tehetséggondozó első irodalmi projektuma. Az első pályázaton pályakezdő fiatal tehetségeket és írómentorokat várnak.

Az első pályázat két kategóriát szólít meg: az egyikben olyan szakmailag már elismert fiatal írókat, akik szeretnének pályakezdők mentorai lenni, példát mutatni nekik az írói kiteljesedés szakaszairól, majd a képzés elvégzése után csatlakozni az Íróakadémia oktatói köréhez. A mentornak pályázóknak legalább két megjelent, önálló szépirodalmi kötet szerzőjének kell lennie. Mindazok pályázhatnak ebben a kategóriában, akik a pályázati határidő napjáig nem töltik be a 40. életévüket, és még nem rendelkeznek állami művészeti középdíjjal. A pályázat tíz nyertesével a Kárpát-medencei Tehetséggondozó egy évre szóló szerződést köt, havi bruttó 150 ezer – 250 ezer forint erejéig.

A másik kategória pályakezdő tehetségeknek szól, akik írói pályára szeretnének lépni. Ebbe a kategóriába olyan pályakezdő tehetségek jelentkezését várják, akik kötettel még nem rendelkeznek, de már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket. E pályázat húsz nyertesének a Tehetséggondozó egy évre szóló tanulmányi ösztöndíjat ítél meg, havi nettó 40 ezer – 100 ezer forint erejéig. Mindazok pályázhatnak, akik a pályázati határidő napjáig betöltik 18. életévüket, de 25 évnél nem idősebbek.

A pályázatokat elektronikus formában a palyazat@kmtg.hu, illetve a palyazat.eloretolt.helyorseg@gmail.com címekre várják. A beadási határidő 2016. március 10. éjfél; a pályázatot a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. által felkért szakmai-szakértői zsűri bírálja el.

A Kárpát-medencei Tehetséggondozót a magyar kormány hozta létre 2015-ben. Célja az anyaországi és határon túli magyar tehetségek felkutatása és szakmai kiteljesedésük elősegítése. A KMTG első projektuma szépirodalmi, de a jövőben az intézmény képzőművészeti, színházi és zenei projektumokat is kíván indítani.