2024. szeptember 10., kedd

Vajdasági diákok Bátaszéken

Lezajlott a Bátaszéki Matematikaverseny országos döntője, amelynek vajdasági részvevői is voltak.

A versenyt Károlyi Károly, a hétezer lakosú bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és Zeneiskola matematikatanára álmodta meg 1989-ben, és kollektívája hathatós segítségével szervezi máig a most már nemzetközi jelentőségűvé fejlődött matematikaversenyt.

Az idén a vajdasági csapat tizenharmadik alkalommal kapcsolódott be a megmérettetésbe. A vajdasági elődöntőről, amely Újvidéken a Petőfi Sándor Általános Iskolában zajlott le, a 32 meghívott tanuló közül négy felsős diák utazhatott Bátaszékre: Kovács Alex (Kúla), Tóth Tamás (Csantavér), Csikós Petra (Szabadka) és Zabos Péter (Zenta). Az egyik felkészítő tanár Tóth Gabriella (Csantavér), és Capár Valária az Újvidéki Módszertani Központ elnöke kísérték el a diákokat.

Minden részt vevő diák könyvjutalomban és oklevélben részesült.

A bátaszéki szervezők elégedetten nyugtázták, hogy a Vajdaságban is immár hagyományossá vált matematikai tehetséggondozásnak köszönhetően a diákok az utóbbi években igen szép eredménnyel szerepelnek a versenyükön.

A vajdasági versenyt immár tizenhatodik éve az Újvidéki Módszertani Központ szervezi. Az idén a diákok kiutaztatását a magyarországi döntőre saját eszközeiből és egyéni donációkból fedezte – áll Capár Valéria, az ÚMK elnöke hozzánk eljuttatott tájékoztatójában.