2024. szeptember 9., hétfő

Munka nélkül maradhatnak a főiskolai diplomával tanítók?

Ma lépett életbe az a szabályzat, amely elbocsátásokat is jelenthet a főiskolai diplomával rendelkező tanítók számára, de érintheti a főiskolai oklevéllel rendelkező idegen nyelvet tanítókat, valamint a zeneművészetet és képzőművészetet oktatókat is, emellett a szerbet, mint nem anyanyelvet tanítókat is, figyelmeztet a Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója. Mint mondják, munka nélkül maradhatnak a hatodik fokozatú szakképesítéssel rendelkezők. Nem hivatalos információk szerint a tanügyben hozzávetőlegesen 10 ezer ilyen dolgozó van.

A szakszervezet szerint azoknak a főiskolai végzettségű tanároknak, akik a dokumentum érvénybe lépése előtt állandó munkaviszonyt létesítettek, továbbra is biztosítani kellene az oktatói-nevelői munkát az iskolában, és megoldás lehetne, ha a főiskolai végzettséggel tanítóknak adnának 3-4 évet, hogy ez idő alatt továbbképzéssel megszerezzék a megfelelő oklevelet, valamint másik lehetőségként megfelelő végkielégítés felajánlása azoknak, akik nem teljesítik a munkafeltételeket.

Az oktatási minisztérium nem erősítette meg, hogy a szakszervezet félelemkeltése jogos-e. Snežana Marković miniszterhelyettes annyit mondott, biztos benne, hogy megoldás születik azon főiskolai oklevéllel rendelkező dolgozók számára, akiket technológiai felesleggé nyilvánítanak.

– Ami ezen kategória dolgozóit illeti, a vonatkozó törvény értelmében egy évre másik munkaadóhoz irányíthatóak, majd ezután, amennyiben szükség mutatkozik rájuk, visszakerülhetnek az anyaintézménybe – mondta Marković.

A szakszervezet szerint viszont ez nem oldja meg tartósan a főiskolai oklevéllel dolgozók problémáját.