Szedlár Aleksz és Pece Anderla Mária tanárnő
– Élvezem az órákat kiscsoportban, mikor minőségi időt tudok fordítani az anyanyelvápolásra járó gyerekekre – mondta Pece Anderla Mária magyar szakos tanárnő, amikor Luca napján felkerestem az újvidéki József Attila iskolában. – Az egyházi év jeles ünnepei érintésével bontom ki a témákat, beszélgetünk, rajzolunk, játszunk. Tavaly óta egy hetedik osztályban tanítok anyanyelvet is, a kevés könyvtárosi munkámat elvégzem ebben a barátságos teremben, ahol választható tantárgyként tanulják a gyerekek a magyart.
Beszélgetésünk idején a második osztályos Szedlák Aleksz jött órára.
– Magyar óvodába járt, elég sokat megért, verseket, mondókákat tanulunk – magyarázza Mária tanárnő. – Ma, Luca napján beszélünk Szent Lúciáról és a pogácsasütés szokásáról.
Az anyanyelvápolás a nemzeti kultúra elemeivel tantárgy régóta létezik, csak a tantárgy veszített a jellegéből, már nem anyanyelvápolás. Mert amikor a magyar nyelvet beszélték az utcán, a családban, akkor volt mit ápolni. Most a gyerekek tíz százalékáról mondhatjuk, anyanyelvápolásra járnak. Olyan gyerekek, akik értenek magyarul, ki tudják tölteni a feladatokat, nincs különösebb gondjuk a szövegértéssel. A feladatom azonban megszerettetni a nyelvet azokkal is, akik nem beszélik.
Ezért nyelvtudás szempontjából osztom őket csoportokra.
A József Attila iskolában elsőtől nyolcadikig mintegy ötvenen tanulnak magyarul, még muszlim gyerekek is. Az iskolaigazgató viccelődve megjegyezte: lassan németországi magyar kihelyezett tagozatunk lesz. A gyerekek azzal dicsekedtek ugyanis, hogy amikor Magyarországot átutazva Németországba mennek látogatóba, vagy amikor ott tartózkodtak három hónapig a segély miatt, a benzinkúton tudtak kólát magyarul kérni, venni és megköszönni. A muszlim hittantanár kérte, egyeztessük az órarendet, hogy ne ütközzön a magyar meg a muszlim hittan, így köztünk jó együttműködés alakult ki.
A fiatalabbakat csoportonként veszem ötösével, amikor nekik megfelel a középváltásban, 11 és 16 óra között jönnek erre a választható tantárgyra, az idősebbek 17 óra után visszajönnek. Szeptember 21-e óta összesen ötven gyereknek tanítok Ürögön és az iskola kihelyezett tagozatán, Satrincán. Ez számomra új kihívás, mert évek óta nincs az iskolájukban magyar nyelv, és otthon is keveset beszélnek magyarul. Megnövekedett azoknak a száma, akik a magyar nyelv tanulását a kivándorlás útjának tekintik.
Mi általában a társadalmi, családi gondokat emlegetjük, szerintem a fő probléma a hitetlenség és a bántó szegénység, amely koncentrikus körökben rányomja a bélyeget a családi életre. A családok zöme el szeretne innen menni, nincsenek gyárak, napszámból tengetik az életüket.
A szülők, a helyben élő nagyszülők, rokonok a gyerekeknek nem adják át a hitet, nyelvet. A Tüskevár olvasásakor láttuk, Tutajos vagy Bütyök lelki fejlődése szempontjából mennyit ért Matula, István bácsi. Amikor a falból kipiszkálunk néhány téglát, látjuk a hiányt. Ki-ki próbálja felmérni, hogy mennyit ér a saját helyén; amikor téglaként ott tud lenni, ahol kell, nem hivatkozva a szegénységre, rohanó világra, és az elharapózó önzés ellenére személyesen rá tud figyelni, minőségi időt tud szentelni a másik emberre.
