Egy népdalénekes, egy építész és egy karikaturista érdekes kombináció, ha a művészi karrierről, életpályáról kell beszélni. A XV. Vajdasági Szabadegyetemen tegnap délelőtti kerekasztal-beszélgetésén Pesti Attila belsőépítész, Léphaft Pál karikaturista és Csizmadia Anna népdalénekes épp ezt a tematikát járták körbe Maletaški Krisztina moderátorral.
Amint kiderült, mindhárom személyt különböző okok vezették élethivatásukhoz: Csizmadia egészen pici korától tudta, hogy énekes lesz, Pestinek édesapja javasolta, hogy legyen építész, Léphaft pedig másnak tanult, de az élet a karikatúrához sodorta.
A fiatal énekesnő most úgy látja, hogy a karrierhez mind Magyarországon, mind nálunk, kitartó munka kell. A beszélgetést követően a következőket mondta erről a médiának.
– Az, hogy tehetsége van valakinek valamihez, csak néhány százalék. Munka nélkül nem tud kibontakozni a tehetség. Mindenkit arra ösztönzök, hogy dolgozzon minél többet az ő adott területén. Azt hiszem, hogy nekem a vajdasági létem hatalmas erőt ad mindenhez, amit csinálok. Jelenleg Magyarországon és Szabadkán is tanítok, és főként Magyarországon éneklek. De hogy vajdasági, és főként az, hogy kupuszinai vagyok, az nagyon jóleső érzés. Olyan erős gyökereim vannak, hogy még mindig tudok táplálkozni azokból a gyökerekből, amelyeket 15 éves koromig rám szabtak a szüleim. És biztos vagyok benne, hogy az életem során mindig is táplálni fog. Az jó, ha az ember magának énekel, viszont sokkal jobb, ha közösségben, tömeg előtt énekel. Úgy érzem, hogy rám nagyon nagy feladat van bízva – fogalmazott Csizmadia.
Pesti Attila saját bevallása szerint a mérnökök közt művésznek, a művészek között mérnöknek számít, ami egy sajátos helyzetbe helyezi.
– Ha a küldetéstudatból indulunk ki, akkor mindenki jót akar tenni. Lényegében bárhol a világon jót tehetsz, és azt is kell tenni. Én azt fejtettem ki, hogy ha ez így van, akkor itt helyben próbáljunk jót tenni. Ezen a helyen iszonyatosan meg kell küzdeni a pénzért. Éltem más helyein is világnak, ott talán kevésbé kell kaparni, de itt sem lehetetlenség megkeresni. A másik dolog, hogy nem a pénz a legfontosabb, hanem az a fajta beállítottság, hogy azt tehesd, amit szeretnél. Mindenhol vannak szabályok, mindenhol meg kell valaminek felelni. Ha már ide születtünk és itt szocializálódtunk, akkor itt könnyebben tesszük ezt. Ha valahova elmegyek, akkor előről kell kezdeni az egész folyamatot. Engem szentimentálisnak tartanak, hogy ragaszkodom ehhez a tájhoz, ahol születtem, de a szentimentalizmus az a személyes múlt költői megnyilvánulása. A személyes múlt viszont egy művész számára az egyik legfontosabb inspirációs forrás – fogalmazott az építész.
A karrier és az életpálya kérdése nagyon összetett, épp ezért a beszélgetésen csak a személyes pályán keresztül lehetett szólni róla, mondta el Léphaft Pál.
– A „valakinek lenni” egy nagyon összetett kérdés. Lehetek kitűnő újságíró, de boldogtalan. Lehetek milliomos, de boldogtalan. Lehetek egy egyszerű pásztorember, de boldog. Összetett kérdés, hogy mi a pálya, mi a csúcs. Ezeket próbáltuk körbejárni, személyes példákat mondtunk. Tanácsként annyit javasoltam, hogy bármit is teszünk, a mesterséget nagyon jól meg kell tanulni. Ha egy mesterséget megtanultunk, arra bármit építhetünk. És legyünk igényesek. Ez az egyik alapvető dolog, függetlenül attól, hogy hol születtünk. És ne felejtsük azt sem, hogy amit kaptunk, azt bizonyos mértékig vissza kell adni. A családnak, a közösségnek, meg egy felsőbb rendezői elvnek – hangoztatta a karikaturista.
