2024. szeptember 13., péntek

Mégsem zárják be Bácsföldváron a telepi óvodát

Augusztus 14-én a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége óbecsei szervezetének a bácsföldvári Telepen lévő óvodában megtartott sajtótájékoztatóján értesültek a szülők arról: a tervek szerint az óvoda szeptemberben bezárja kapuit. Pát nappal később a VMDK óbecsei szervezete a Demokrata Párt községi szervezetével, a Magyar Egység Pártjával és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga községi szervezetével közösen nyílt levelet intézett a város vezetőihez és az intézmény igazgatójához, melyben azt kezdeményezték: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az óvodát megmentsék a bezárástól.

Ferencz Magdolnának, az óbecsei Labud Pejović Óvoda igazgatónőjének tegnap a sajtóhoz eljuttatott válaszában többek között ez áll: „Az idei munkaévig Bácsföldváron három szerb és három magyar nyelvű óvodai csoportba összesen 115 gyerek járt. A jelenléti nyilvántartás szerint a magyar csoportokból sok gyerek hiányzott, voltak napok, amikor csupán 4-6 gyerek jelent meg a csoportokban. A soron következő munkaévre 108 gyerek iratkozott be az óvodába, közülük 59 szerb, 49 magyar csoportba. A magyar csoportokba négy szerb anyanyelvű gyermek is jár – ha őket áthelyezik a szerb csoportokba, mindössze 45 magyar gyerek marad. A normatíva szerint a vegyes csoportok létszáma minimum húsz kell, hogy legyen, így a faluban hat helyett csak öt csoportra elegendő gyerek lenne.”

Mivel a gyerekek száma mellett a minisztériumi támogatás összege is csökken, Ferencz Magdolna igazgatónő korábban Bácsföldváron a telepi óvodát és Óbecsén a Gerberék utca 23. alatti épületet javasolta bezárásra. Az igazgatónő mostani közleményében arról számolt be, hogy a lehetőségek számbavétele után az a döntés született: a telepi óvodára az idén nem kerül lakat, ehelyett a falu központjában lévő óvodában szüntetnek meg egy magyar nyelvű óvodai csoportot. A szülőket a részletekről augusztus 27-én 18 órakor fogják tájékoztatni Bácsföldváron, a Fő u. 17. alatti épületben.